Harangszó, 1916

1916-07-23 / 19. szám

t 9 í

Vll. évtoiyarrí.

léié. Julius 23.

19. szám.

Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész.

Előfizetési ára 42 számra közvetlen küldéssel 3 korona 00 fillér, csoportos küldéssel 3 korona. — Az előfizetési dijak, kéziratok és minden- aemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vaavármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító.

TARTALOM: Bíró László: Te benned bízunk. (Vers.) — Fábián Imre: Nyomorúság idején. — Zábrák Dénes: A kereszt. — Papp Géza: A honvéd L^Hlét^éjgtudáS. Lábaink szövetnékc #~*Kapi Békfí'd|i<WI»losBég utj*.. (Hllwwété» ) .

— Tanítók árváiért. — A világháború eseményei — Ország-Világ. — A Harangszó perselye.

Te benned bízunk.

— A 90-ik zsolt. után szabadon. —

Te benned bíztunk Uram mindenha,

Te voltál hajlékunk, menedékünk.

A hegyek még nem voltak formálva, Oltalmunk voltál már Te minékünk.

Az ég és föld még semmiségben voltak, Te már örök, erős Isten valál,

A hajdankortól időtlen-időkig hatalmad, mint erős kőszikla áll.

Az emberélet arasznyi előtted,

Ezer esztendő is semmi csupán. Elragadod, mint árvíz a földet, Megsemmisíted uj nap virradtán. Minden álmunk és minden törekvésünk Múló virág, bús őszi hervadás,

Ha a Te kegyelmed nincsen vélünk, Az életünk örökös siratás.

De Te Uram, oly jó vagy és kegyelmes, Te megbocsájtod minden vétkünket; Bár napjaink száma nyoícvan esztendő, Nem méred ki soha éveinket.

Ha életünket harcokban töltjük,

Te nem késel, de könyörülsz rajtunk,

5 a mi lelkünk száíí-száll az égen által Hő imánkban mit feléd sóhajtunk,

Hü szolgáid leszünk hát mi is néked És Te nagy Isten légy vezérünk; Dicsőséged áradjon szerte rajtunk,

Ez adjon fényt, hatalmat minékünk.

Ha bánat ér, ha bu és baj szorongat, Ne engedj elbukni Te igazgass;

Örrökké áldjuk érte nevedet Erős nagy Isten, örök, hatalmas I

BÍRÓ LÁSZLÓ,

Nyomorúság idején.

Irta: Fábián Imre.

Ez a végtelennek tetsző világháború sok régi dolgot életre keltett az elmúlt régi időkből. Vannak közöttük olyanok, amelyeknek örülhetünk, hogy felfrissültek, életrekeltek, de ismét nagy számban vannak, amelyek méltán szomoritják a szemlélődő lelket.

Ki ne látná örömmel, hogy a vallásos érzés szinte megújult az emberi szivekben. A megürült templompadok szinte egészen megteltek s a lövészárokban sokan megismerték Istent, a jóságos Atyát, aki mindenekre gondot visel. Bibliák, imádságos i könyvek olyan kezekbe kerültek, I

amelyek máskor soha nem lapoztak e könyvekben. Az összetartás, felebarát segítő szeretet régóta nem látott szép példákat tárnak elénk. Sokan megtanulták népünk körében a nagy igazságot: »jobb adni, mint venni.« Az adományozott fillérek országszerte szép milliókat tesznek ki, amelyek sok nyomor enyhítésére alkalmasak.

Van azonban a háborúnak az előbb említett tulajdonságokkal ellenkező szomorú szüleménye is sok: köztük a babona.

A vizbeesett ember a habhoz iá kap, mondja a példaszó, ami magától értetődik is. Teremtő, jó Atyánktól belénk oltott ösztön egyenesen kötelez bennünket arra, hogy veszély idején a kínálkozó segedelmet elfogadjuk. Azt azonban már balgatag embernek kell tartanunk, aki vízbe esvén a feléje nyúló mentő kar helyett a habba kapaszkodik. Ennyi józan ítéletet a legvégső veszedelemben levő embertársunkról is feltételezhetünk.

Hogy nagyon sok embertársunk élete, léte forog nagy veszedelemben e napokban, azt mindenki jól tudja. Ez a rémes háború az emberi élet