Harangszó, 1916
1916-07-16 / 18. szám
1916. július 16. HARANGSZÓ. 141. A leány csodálkozva húzza fel szemöldökét. — Hát már megy?... Nem vár meg minket? — Köszönöm, mennem kell. Különben kegyetek, Lonci kisasszony, úgy is csak déltájban indulnak, ha már kialudták magukat, nekem pe- dig... Elfintorítja az orrát, s kicsinylőleg int kezeivel. — Ah, azok a gyerekek!. .. A kopaszodó doktor szótlanul nézi a szép szál fiatalembert, azután, hogy boszut álljon, a miért megzavarta, csufondárosan veti oda: — Ugyan, édes barátom, mi az a tanítás, pláne itt a rossz szagu, buta oláh gyerekek közt. . . Megrándul a keze s piros hullám önti el homlokát, de azért mosolyogva feleli: — Ugyanaz, mint önöknél a végtárgyalás, doktor ur!... Emelt fejjel megy ki az ajtón. Még hallja, amint a doktor hangosan kérdezi : — Mi a neve ? .. Azután halkan, elfojtottan nevetnek. Fogai összecsikordulnak, szemei szikrát vetnek, ökölbe szorított kezén tenyérbe vágódnak ujjának körmei. Néhány pillanatra megáll a lépcső tetején, azután dacosan megrázza fejét s belép a hajnalba derengő, lassan Világosodó éjszakába. Folytatjuk. Időszerű kérdések. Irta: Czipott Géza. II. Hol van most az Isten, hogy nem vet véget a rettenetes háborúnak ? „Hol vagyon a te Istened ?“ A 42-dik, a 79-dik, a 115-dik stb. zsoltárral az ószövetségi prófétákkal ezt kérdik ma igen sokan a társas érintkezések alkalmával. »Hol vagyon a te Istened?« Különösen ezzel a kérdéssel döngetik napjainkban e világ fiai az élő, megtartó, megsegítő Istenbe vetett hitnek erős várát. E világ fiai, kikről a 73-dik zsoltárban azt olvassuk: »Nyakuknak ékessége kevélység, ruha- gyanánt erőszak borítja őket. A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, gúnyolódnak és gonoszságot szólnak, örök biztonságban vagyont gyűjtenek. És mondják: mint tudhatná ezt az Isten s van e a magasságban értelem ? »Hol van a te Istened?« a te telkedben is igen sokszor felvetődik ez a kérdés napjainkban, nemde »Harangszó« nyájas olvasója, ki pedig kezdettől fogva azt vallottad hittel, lelkesedéssel: Csak Istenben nyugszik meg lelkem 1 Felvetődik lelkedben ez a kérdés, mert te ma tört remények omladéka felett keseregsz, szemed könnybe lábadt, feletted sötét felhő s szúró tövis vérzi lábad. »Hol van most az Isten?« Ez az a kérdés, mely ott rágódik 24 hónapja lelked mélyén s mialatt fürkésző szemekkel keresed az Istent, nem véled e rémes időben sehol feltalálni, jóllehet nyelved önkénytelenül talán nem egyszer dicsőíti az örökkévalót: Mi Atyánk ki vagy a mennyekben... legyen meg a te akaratod! Hol van az Isten, kérdezzük most a pogányok- kal, holott jól tudjuk: »A mi Istenünk az égben van és mit akar, azt mind megcselekszi.« (111. Zsolt. 3. v.) »Nem akarja a bűnös ember halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.« Ha a világot megrengető napokban, a mélységes gyászban és fájdalomban őt nem véljük feltalálni, ennek oka nem az Istenben rejlik, hanem mi bennünk. Nem az Isten hagyott el bennünket, hanem mi hagytuk el őt. Az Isten olyan mint a nap, soha le nem áldozik, mindig világol, melegít. Az Isten örökké szeret. A napról is azt állítjuk, ha elkövetkezik az este, hogy leáldozott, vagy ha sötét felhők takarják el szemeink elöl a napot, azt mondjuk róla, hogy elbújt. Éppen igy gondolkodunk a jó Istenről is, aki pedig legkevésbé van a változásnak alávetve. Megakarjuk találni, látni akarjuk az Istent e nehéz napokban, kit lelki szemeink elől eltakart, mint sötét felhő a napot, úgy közeledjünk igaz bünbánattal az Istenhez és ő közeledni fog mi hozzánk. »Tisztítsátok meg azért kezeiteket ti bűnösök — ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk — és szenteljétek meg sziveiteket ti két- szivüek. Alázzátok meg magatokat az Ur előtt és felmagasztal titeket.« Azért ám jöjjön, aminek jönnie kell, mi a zsoltáros imával továbbra is hittel valljuk: »Csak Istenben nyugszik meg lelkem, tőle van az én szabadulásom.« Lábaink szövétneke. És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép arról beszélt, hogy megköveznék öt, mivel az egész nép lelke elkeveredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerösité magát az Urban, az ö Istenében. I. Sám. 30, 6. Valamit tesztek, beszéddel vagy cselekedettel, mindent az Ur Jézus nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának ö általa. Kolosse lev. 3, 17. Te, Uram, ugyanaz vagy és a te esztendeié el nem végződnek. 102. zsolt. 12. És minden teremtményt, mely van az égben, a földön, a föld alatt, és a mi a tengeren van, és mindazt, a mi azokban van, hallottam igy szólani: A királyi székben ülőé és a bárányé legyen a dicséret, a tisztelet, a dicsőség és a hatalom örökkön örökké! Jelenések könyve 5, 15. És ö szólott az esküről, mellyel megesküdött a mi Atyánknak, Ábrahámnak, hogy ö megadja nekünk: hogy a mi ellenségeinknek kezéből megszabadulván, félelelem nélkül szolgáljon néki, szentséggel és igazsággal ö előtte, a mi életünknek minden napjaiban. Lukács 1, 73—75. Pünkösd reggelén a fronton! Orosz front, 1916. jun. 11. Pünkösd ünnepén. Fölvirradt a tábor, pünkösd reggelére, Nem kondul a harang harcosok fülébe. Orosz ágyú dörren, fegyver tüze roppan Magyar baka szive hangosabban dobban. Haza száll a lelkünk kicsi kis falunkba, Haza hiv bennünket erdő, mező, róna, Hol fényesebb a nap, s szépen szól az ének Pünkösd reggelén az egek Istenének. Haza szállá lelkünk, lengő szellő szárnyán, Hol sok szomorú szív, sóhajt felénk árván, Hol buzgó fohásszal, imádkoznak értünk Pünkösd reggelén az egek Istenének. Pünkösdi égi fény, óh szállj le szivünkbe Gyújtsál égi lángot, vihar vert lelkűnkbe, Hogy ne legyünk árvák, itt az idegenbe Vezérj minket kérünk, e nehéz időben, Nem fél már a szivünk. Égi fény szállt reánk, Törjön bár az ellen, bősz sereggel reánk, Nem vagyunk mi magunk: Isten segit min- Vezér’ld diadalra, Isten sereginket. [két ifj. Szmodics Illés 44-es közvitái.