Harangszó, 1915-1916
1915-09-26 / 11. szám
1915. Szeptember 2ö. HARANGSZÓ. 87. Ami imádságunk. Elmélkedés a Mi Atyánkról. Irta: Kapi Béla. 11 Mi Atyánk . . . II. A békesség és szeretet szava. Ez a megszólítás: Mi Atyánk, a feltétlen, odaadó bizalom szava. Ha igazán imádkozunk, viszhangja támad lelkűnkben, ez a békesség. Senki sincsen elhagyatva, aki ezt a két szót igazán megérti és igazán imád- kozza1 Ne zokogjon az özvegy. Él még a a jó Isten. Ne temesse el minden reménységét az árva, apátián lehet, de nem árva addig, mig ajka ezt a két szót rebegi: Mi Atyánk!... Ne csüggedjen az éhező. Sötét a holnap? Aggaszt az élet gond? Láthatatlan rémek riasztják szemünkről az éjszakai álmot? Hangokat hallunk a sötétségben: mi lesz velünk?... a gyerekeinkkel, a családunkkal?... Kicsoda ad kenyeret, ruházatot, tüzelőfát?... Elkezdünk imádkozni s arra gondolunk, ki az ég madarairól s a hollókról is gondot visel, ő majd ad gyermekeinek kenyeret, (Luk. 12, 24; 29, 30; Máté 6, 25—26.), arra gondolánk, ki felruházza a mezei liliomokat, ő majd ad meleg ruhát a dermesztő hideg ellen. Azok se essenek kétségbe, kiket a nehéz idő igazán a földre sújtott. Betegek, nyomorékok, világtalanok, a rettenetes világháború hős áldozatai. Tekintsenek arra, ki a mennyei atyába vetett hitet elhozta számunkra és hallják meg a Megváltó Krisztus szavát: vedd fel a te nyoszolyádat és járj! Nyíljanak meg szemeid és láss!... Ha még olyan nagy és sokféle életünk szomorúsága, mindig sajgó sebet gyógyító harmatként száll reánk a békesség szava: Mi Atyánk!... Az imádság megszólítása a szeretet szava. Többes számban szólunk: mi Atyánk! Az a komoly és nagy figyelmeztetés rejlik ebben, hogy ne csak atyánkat ismerjük fel az Istenben, hanem egyszersmind testvéreinket egymásban. És vájjon van- e ennek a testvéri szeretetnek nagyobb, tisztább megnyilatkozása, mint mikor megtanulunk imádkozni, de szívből, igazán imádkozni, egymásért. Boldogan gondolunk arra, hogy az imádság lelke, mint egyesítő erő lebeg felettünk. Szívünket boldogító melegség járja át mikor meggondoljuk, értünk is imádkoznak sokan, nagyon sokan. Mondd csak, sorsűldözött, mikor ott jár körülötted a szenvedés és csapás, hogy hatalmába ejtse lelkedet, nem erősít-e meg az a tudat: értem is imádkozik millió és millió ajak: „ne vigy minket a kísérteibe.“ És te elhagyott szegényember, ki egész nap hasztalan szaladgáltál munka után, míg otthon a hideg szobában gyermekeid éhesen reménykedtek, mikor elcsigázva oda vetetted magadat a kemény földre, könyörögve, imádkozva, nem adott-e néked új hitet, reménységet az a tudat: sok millió ember tekint fel az égre, s imádságukban te is benne vagy: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.“ És a sirók, a gyászolók! Akik sokat veszítettek, jóllehet talán ők maguk nem is temettek, legalább itthon nem, azok is találjanak vigasztalást abban a gondolatban, hogy értük is imádkozik sok ajak. Hivő szivek könyörgése megérinti Isten karját s erőt kér számukra, hogy megértve, megnyugodva mondhassák: legyen mega te akaratod! De ezzel a boldogsággal kötelesség jár. Millió ajak imádkozik érettünk, nekünk is millió és millió emberért kell imádkoznunk. Az önzést, melynek az „én“ az istene el kell fojtani. Meg kell értenünk, hogy mi testvérek vagyunk, a kik között összekötő kapocs a szeretet. „Mindnyájan Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusban való hit által“. (Gál. 3, 26.). Nincsen tehát sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabados, sem férfi, sem asszony között válogatás, mondja Pál apostol, de nincsen sem gazdag, sem szegény, sem müveit, sem tudatlan között különbség, folytathatjuk mi, hiszen mindnyájan testvérek vagyunk a a Jézus Krisztus által. A testvérek pedig szeretik egymást. Őszintén, igaz szívvel. Fájdalom, erről a szerétéiről oly sokszor megfelejtkeznek. Szétszakítják, sárba tapossák. Mindenki megy előre a maga utján, senkire sem néz, embertársára nem tekint, megy, ha mindjárt azok előrehaladásának rovására, megy, ha mindjárt azok boldogságának romjain. Irigység, káröröm, rosszakarat a cselekedetek rugója, nem pedig a szeretet. Az igazi megbocsátássá ritkán találkozunk, haragtartás, bosszúállás dúlja a lelkek nyugalmát. Ezekben a szivekben a felebaráti szeretet helyét hiú önzés foglalja el. Vájjon ezek hogyan tudják mondani ezt a két szót: „Mi Atyánk !.. . “ Nem balgák-e azok, kik egyik kezüket kérve emelik fel a mennyei Atyához, a másikkal pedig ugyanakkor saját testvérüket bántalmazzák ?... Remélhetnek-e meg- hallgattatást ?... Mikor az imádság megszólítását elmondjuk, gondoljunk a szegényekre, árvákra, az özvegyekre, betegekre, elhagyottakra. Kulcsoljuk össze kezünket, imádkozzunk értük is. De azután életünk ne hazudtolja meg imádságunkat. Ha ott zörgetnek ajtónkon, nyerjenek bebocsáttatást, ha segélyért könyörögnek, adjunk szívesen. Ne lássuk bennük a szegényt, hanem mindig a testvért. „Legyetek Istennek követői, mint szerelmes fiák.“ (Ef. 5, 1.) így lesz imádságunk megszólítása a testvéri szeretet szava. Folytatjuk. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lel hajlékot. szept. 26. vasárnap, Példbesz. 14, 1 —18. 1> 27. hétfő, n 28. kedd, f> 29. szerda, n 30. csütört., okt. 1. péntek, » 2. szombat, * 14, 19—35. » 15, 1 — 15. „ 15, 16—25. „ 15, 26—33. , 16, 1 —15. „ 16, 16—33. A HARANGSZÓ terjesztésére begyült összegen ingyen példányokat küldünk a kórházakba. Kérünk mindenkit: támogasson minket magasztos munkánkban I
