Harangszó, 1915-1916

1915-10-03 / 12. szám

ÖO. harangszó. 1915. október 3 retett volna imádkozni, mint a min­dennapi kenyérért .... Nem volt igazunk. Jött a világháború s meg­tanított a kenyér megbecsülésére. Volt liszthiány, kukoricával kevertük s érezte gazdag és koldus egyaránt, hogy milyen nagy dolog mégis az ember mindennapi kenyere I Akkor éreztük, mikor közel volt a veszély, hogy nem lesz . . . Becsüljük meg azért, ha jól megyen sorunk és van kenyerünk. Ne kelljen ily világokat felforgató nagy eseménynek megta­nítani a mindennapi kenyér megbe­csülésére, hanem legyen az nyugal­masabb időkben is meleg szívű imánk tárgya: a mi mindennapi kenyerün­ket add meg minékünk ma! . . . Egészség. Az egészség megbecsülésére is megtanított Isten a háború által. Ki volt a legboldogabb ember ismerő­seid között, kinek hozzátartozója volt a harctéren? Nemde, akinek azt Ír­ták haza, hogy egészséges vagyok. Jobb hirt nem várt haza az anya és hitves. Ebben benne volt minden. És mily nagy jelentőséget nyertek azok az elkoptatott szavak: Kedves szüleim és feleségem, tudatom vele­tek, hogy hála Istennek egészséges vagyok, amit nektek is szivemből kívánok! A békében hogy mosoly­gott ezen az egyszerű kezdésen sok ember s most boldog, ha ilyen kez­detű levelet kap kedvesétől. Az egész­ség nagy kincs és áldás, amit meg kell becsülnünk hálás szívvel. Amink van, mind Istentől van adománykép és legyünk érte hálásak ne csak akkor, ha az elvesztés veszélye fenye­get, hanem akkor is, ha egünk fel­hőtlen derült . . . Pénz. A pénzről is máskép kell gondol­kodnunk. A pénznek nincs önmagá­ban értéke. Az csak kölcsönös em­beri megegyezés, hogy az aranynak nagy értéket tulajdonítunk, míg a kavicsot lenézzük. A galíciai falvak­ban hányszor mutattak vitézeink a lakosságnak pénzt — s mit sem adtak érte! Ott a pénz értéktelen volt. Przemysl várában többre becsül­tek egy tojást — két koronánál A katonák többnyire hazaküldözték a pénzt, gondolva, hátha itthon hasznát vehetik. És idehaza nálunk is a pénznek értéke nagyon alászállt. Mindenért többet adunk, mert a pénz becsülete megfogyatkozott. — Képzeljük el, micsoda átalakulás mehetett végbe a pénzsóvár ember lelkében a harc­téren ? I Addig talán minden gondo­lata a pénz volt, a pénznél nagyobb értéket nem ismert és most hirtelen ledöntötte bálványát a háború s rá­jött, hogy az ember nélkül az arany értéktelen s a pénz értékességét az ember adja meg. A pénz csak csere­eszköz. Cél nem lehet soha. A pénz nem boldogít. Ne is gyűjtsünk azért magunknak oly kincset, melyet a rozsda és moly megemészt. Mit hasz­nál valakinek, ha az egész világot megnyeri is és lelkében kárt szen­ved ? Keressétek azért Istennek or­szágát és annak igazságát — és a többiek megadatnak néktek. Ez az igazi isteni bölcseség és isteni tanítás. Áldozás. Isten megtanít a háború által arra is, hogy a nagy dolgokért áldozni kell. Áldozat nélkül nincs nagy dolog e világon. Az ember természeténél fogva áldozni nem szeret. Különösen, ha az lemondással, fájdalommal, szen­vedéssel jár.-A háborúban pedig ép­pen azt látjuk, hogy mindezeknek meg kell lenniök. Szenvednünk kell, e gondolathoz hozzá törődnünk. A vallástól nem szabad várnunk, hogy fájdalomtól mentes életet biztositson számunkra. Sokkal inkább kell tőle várnunk, hogy a már meglévő szen­vedések fölött még mindig vannak magasabb értékek, melyekért ha kell életünket is föl kell áldoznunk. Az ember akkor a legnemesebb, ha ál- dozik. Az Úr Jézús Krisztus áldozata legyen vezérlő csillagunk a mi áldo­zásunkban. Az ő áldozati halálának megértése nélkül koromsötétség van a világban ... A kereszt fényében megdicsőül minden s elsimul az örök isteni szeretetbe. Istennel. A háborús tanítások sorozata a vég­telenbe nyúlik. Csak legyünk nyitott szemmel és fogékony lélekkel irán­tuk, akkor bár nincs beszédük nékik, sem igéjük, mégis meghallatik az ő szavuk. A sok közül végezetre csak egyet akarunk kiemelni: az ember kicsiny­ségét és az Isten nagyságát. Mi az ember, hogy megemlékezel róla és az embernek fia, hogy gondot viselsz róla ? Ez a háború megmutatta, hogy mily kicsiny az ember, mégha nagy­nak tartja is magát. Olyan az ember élete, mint a fű, reggel zöldül, estére elhervad, mint a levél, mely sárgán lepereg a fáról. Az emberek és or­szágok és birodalmak jönnek és men­nek a múlandóság felé, de van valaki, aki volt, van és lesz, tanúja az enyé­szetnek és fenntartója az örökkéva­lóságnak: a nagy Isten. Annak a nagyon is megcsappant számú isten­telennek, ki a világ mindenséget Isten nélkül fennállónak tévedi, most a múlandóság völgyében csöndesen azt mondjuk: Isten nélkül a világ soha egy pillanatra sem állott volna fenn... Ő megvan nélküled is, meglesz akkor is, mikor mi már valamennyien a gyepes hant alatt pihenünk... És ha azután tudsz még elképzelni az érthetetlenségig embereket, népeket és birodalmakat, kik jönni fognak és tűnni fognak a föld színéről a föld alá, biztos lehetsz, hogy az Úr akkor is élni fog s uralkodni mindörökké. És minekelőtte a hegyek lennének és formáltatnék a föld és a világ, öröktől fogva mindörökké te vagy erős Isten (90. zsoltár 2.) Evvel a nagy és örök Istennel van a kis és véges ember a vallásban összekapcsolva. Mert a vallás kap­csolat Istennel az Úr Jézus Krisztus által. És amint elgondolom az ember kicsiny végességét szemben az Isten örök végtelenségével, úgy érzem, hogy most vagyok közel ő hozzá... Tanítók árváiért Mi ad értéket annak a pénznek, mit a jótékonyság oltárára összegyűj­tenek ? Nem maga a pénz nagysága, hanem az érzület, mellyel elhozzák és az a nemes jókívánság, mellyel megáldják. Aranynál is csillogóbb adományok­ról számolunk be ez alkalommal: szeretet filléreiről. Gazdagok és sze­gények hozták, nemes szívüek hoz­ták, kik hálával, szeretettel gondolnak a harctéren elesett evang. tanítók árváira. „Lehetséges, — Írja egy névtelen —, hogy az elesett tanítók közül senkitse ismerek. Mégis elküldöm adományomat, mert azt diktálja elém a felebarát) szeretet és a hazafiság. De ezt diktálja elém a hála is. Rá­gondolok az én volt tanítóimra, — a jó Isten áldja meg őket haló po­rukban, — s amit velük szemben megtennem nem lehet, azt megteszem a hősi halált halt tanítók árváival szemben.“ Szép szavak I Igaz szavak! Dávid János harctéren küzdő ta­nító a következő sorok kíséretében küldte be adományát: „Innen a harctérről, ahol én is, i mint tanító 14 hónap óta szolgálom magyar hazámat, ahol oly sok tár- I

Next

/
Thumbnails
Contents