Harangszó, 1915-1916
1915-10-03 / 12. szám
ÖO. harangszó. 1915. október 3 retett volna imádkozni, mint a mindennapi kenyérért .... Nem volt igazunk. Jött a világháború s megtanított a kenyér megbecsülésére. Volt liszthiány, kukoricával kevertük s érezte gazdag és koldus egyaránt, hogy milyen nagy dolog mégis az ember mindennapi kenyere I Akkor éreztük, mikor közel volt a veszély, hogy nem lesz . . . Becsüljük meg azért, ha jól megyen sorunk és van kenyerünk. Ne kelljen ily világokat felforgató nagy eseménynek megtanítani a mindennapi kenyér megbecsülésére, hanem legyen az nyugalmasabb időkben is meleg szívű imánk tárgya: a mi mindennapi kenyerünket add meg minékünk ma! . . . Egészség. Az egészség megbecsülésére is megtanított Isten a háború által. Ki volt a legboldogabb ember ismerőseid között, kinek hozzátartozója volt a harctéren? Nemde, akinek azt Írták haza, hogy egészséges vagyok. Jobb hirt nem várt haza az anya és hitves. Ebben benne volt minden. És mily nagy jelentőséget nyertek azok az elkoptatott szavak: Kedves szüleim és feleségem, tudatom veletek, hogy hála Istennek egészséges vagyok, amit nektek is szivemből kívánok! A békében hogy mosolygott ezen az egyszerű kezdésen sok ember s most boldog, ha ilyen kezdetű levelet kap kedvesétől. Az egészség nagy kincs és áldás, amit meg kell becsülnünk hálás szívvel. Amink van, mind Istentől van adománykép és legyünk érte hálásak ne csak akkor, ha az elvesztés veszélye fenyeget, hanem akkor is, ha egünk felhőtlen derült . . . Pénz. A pénzről is máskép kell gondolkodnunk. A pénznek nincs önmagában értéke. Az csak kölcsönös emberi megegyezés, hogy az aranynak nagy értéket tulajdonítunk, míg a kavicsot lenézzük. A galíciai falvakban hányszor mutattak vitézeink a lakosságnak pénzt — s mit sem adtak érte! Ott a pénz értéktelen volt. Przemysl várában többre becsültek egy tojást — két koronánál A katonák többnyire hazaküldözték a pénzt, gondolva, hátha itthon hasznát vehetik. És idehaza nálunk is a pénznek értéke nagyon alászállt. Mindenért többet adunk, mert a pénz becsülete megfogyatkozott. — Képzeljük el, micsoda átalakulás mehetett végbe a pénzsóvár ember lelkében a harctéren ? I Addig talán minden gondolata a pénz volt, a pénznél nagyobb értéket nem ismert és most hirtelen ledöntötte bálványát a háború s rájött, hogy az ember nélkül az arany értéktelen s a pénz értékességét az ember adja meg. A pénz csak csereeszköz. Cél nem lehet soha. A pénz nem boldogít. Ne is gyűjtsünk azért magunknak oly kincset, melyet a rozsda és moly megemészt. Mit használ valakinek, ha az egész világot megnyeri is és lelkében kárt szenved ? Keressétek azért Istennek országát és annak igazságát — és a többiek megadatnak néktek. Ez az igazi isteni bölcseség és isteni tanítás. Áldozás. Isten megtanít a háború által arra is, hogy a nagy dolgokért áldozni kell. Áldozat nélkül nincs nagy dolog e világon. Az ember természeténél fogva áldozni nem szeret. Különösen, ha az lemondással, fájdalommal, szenvedéssel jár.-A háborúban pedig éppen azt látjuk, hogy mindezeknek meg kell lenniök. Szenvednünk kell, e gondolathoz hozzá törődnünk. A vallástól nem szabad várnunk, hogy fájdalomtól mentes életet biztositson számunkra. Sokkal inkább kell tőle várnunk, hogy a már meglévő szenvedések fölött még mindig vannak magasabb értékek, melyekért ha kell életünket is föl kell áldoznunk. Az ember akkor a legnemesebb, ha ál- dozik. Az Úr Jézús Krisztus áldozata legyen vezérlő csillagunk a mi áldozásunkban. Az ő áldozati halálának megértése nélkül koromsötétség van a világban ... A kereszt fényében megdicsőül minden s elsimul az örök isteni szeretetbe. Istennel. A háborús tanítások sorozata a végtelenbe nyúlik. Csak legyünk nyitott szemmel és fogékony lélekkel irántuk, akkor bár nincs beszédük nékik, sem igéjük, mégis meghallatik az ő szavuk. A sok közül végezetre csak egyet akarunk kiemelni: az ember kicsinységét és az Isten nagyságát. Mi az ember, hogy megemlékezel róla és az embernek fia, hogy gondot viselsz róla ? Ez a háború megmutatta, hogy mily kicsiny az ember, mégha nagynak tartja is magát. Olyan az ember élete, mint a fű, reggel zöldül, estére elhervad, mint a levél, mely sárgán lepereg a fáról. Az emberek és országok és birodalmak jönnek és mennek a múlandóság felé, de van valaki, aki volt, van és lesz, tanúja az enyészetnek és fenntartója az örökkévalóságnak: a nagy Isten. Annak a nagyon is megcsappant számú istentelennek, ki a világ mindenséget Isten nélkül fennállónak tévedi, most a múlandóság völgyében csöndesen azt mondjuk: Isten nélkül a világ soha egy pillanatra sem állott volna fenn... Ő megvan nélküled is, meglesz akkor is, mikor mi már valamennyien a gyepes hant alatt pihenünk... És ha azután tudsz még elképzelni az érthetetlenségig embereket, népeket és birodalmakat, kik jönni fognak és tűnni fognak a föld színéről a föld alá, biztos lehetsz, hogy az Úr akkor is élni fog s uralkodni mindörökké. És minekelőtte a hegyek lennének és formáltatnék a föld és a világ, öröktől fogva mindörökké te vagy erős Isten (90. zsoltár 2.) Evvel a nagy és örök Istennel van a kis és véges ember a vallásban összekapcsolva. Mert a vallás kapcsolat Istennel az Úr Jézus Krisztus által. És amint elgondolom az ember kicsiny végességét szemben az Isten örök végtelenségével, úgy érzem, hogy most vagyok közel ő hozzá... Tanítók árváiért Mi ad értéket annak a pénznek, mit a jótékonyság oltárára összegyűjtenek ? Nem maga a pénz nagysága, hanem az érzület, mellyel elhozzák és az a nemes jókívánság, mellyel megáldják. Aranynál is csillogóbb adományokról számolunk be ez alkalommal: szeretet filléreiről. Gazdagok és szegények hozták, nemes szívüek hozták, kik hálával, szeretettel gondolnak a harctéren elesett evang. tanítók árváira. „Lehetséges, — Írja egy névtelen —, hogy az elesett tanítók közül senkitse ismerek. Mégis elküldöm adományomat, mert azt diktálja elém a felebarát) szeretet és a hazafiság. De ezt diktálja elém a hála is. Rágondolok az én volt tanítóimra, — a jó Isten áldja meg őket haló porukban, — s amit velük szemben megtennem nem lehet, azt megteszem a hősi halált halt tanítók árváival szemben.“ Szép szavak I Igaz szavak! Dávid János harctéren küzdő tanító a következő sorok kíséretében küldte be adományát: „Innen a harctérről, ahol én is, i mint tanító 14 hónap óta szolgálom magyar hazámat, ahol oly sok tár- I
