Harangszó, 1915-1916

1915-07-18 / 1. szám

6. HARANGSZÓ. 1915. július 18. mát rejt magában ? A mi minden földi kincsnél és földi hatalomnál na­gyobb és erősebb ? Hol van, hol ke­ressük ? Ismeritek mindnyájan 1 Ez a nagy hatalom az a szó, melyre ösz- szekulcsolt kezekkel tanított egykor jó édes anyátok, melyre a természet minden szépsége s a szent templom minden köve tanít: az imádság. Ezt az imádságot adta utitársúl a jó Isten az ember mellé, hogy kisérje a boldogság virágos mezőin, a szen­vedés kopár földein s a kísértés szir­tes szakadékain. Ez biztatja, vigasz­talja s vezeti a mennyország felé. Óh boldog az az ember, ki az élet küzdelmeiben megtalálja és megtar­totta az imádság szavát!... * Tudósok, kik a föld nagy részét beutazták, azt mondják, hogy nincsen olyan nép, melynek ne lenne vallása. Még a természet uralma alatt álló műveletlen pogány nép is ismer egy hatalmasabb lényt: Istent. S mikor az élet keserű szenvedések között megmutatja neki ereje gyöngeségét, azon az ajkon, mely a mi korunk sok tudását, a költőiség bűbájos va­rázsát nem ismeri, megszületik az imádság. A pogányoknak is van imád­ságuk. De ki az az Isten, a kihez imád­koznak ? Hatalmas kőszikla a vadon mélyén, száz és ezer ágkarral terjesz­kedő fa az őserdő közepén. .. Fából, vagy kőből faragott bálvány, amint azt művészethez nem értő emberkéz saját képzelete szerint elkészítő. .. Talán az égitestek egyike: a fényt és melegséget adó nap. mely minden áldás forrása vagy a szelíd fényű hold, mely éjszaka is csöndesen vir- raszt az emberek álma telett. A keresztyén ember szívében szin­tén ott van a vágy, beszélgetni az Istennel. Ő is érzi maga fölött a vég­telenség uralmát, őt is áthatja gyön- gesége tudata. A lelke gondolatát, szíve minden érzését szavakba önti, s megszületik ajkán az imádság. Az imádság tehát a szív beszélgetése az Istennel. Óh, de minő nagy külömbség van a kétféle imádság között I Az a szegény pogány oda hurcol­hatja szíve fájdalmát erdőmélyre, pa­takszélre, mellét verve, térdet hajtva elsírhatja Istenének bánatát, keservét. Hiába 1... Az a szikla hideg marad, némán néz rá a lombos fa, tenger­moraj, zúgó hullám nem mond neki semmit. Elmondhatja panaszát száz­szor és ezerszer, kérhet erőt, segít­séget tőlük, nem kap soha. „Szájuk vagyon, de nem szólnak, szemeik vágy­nak, de nem hallanak.“ (115. zsolt. 4—6.) A pogányok imádsága csak beszéd, de nem beszélgetés. Ők elmondják ugyan érzelmüket, de arra felelet nem érkezik. A mi imádságunk nem ilyen I A mi vallásunk egy élő személyes lényt nevez Istenének. Az Isten lélek és igazság (Ján. 4, 24.), az Isten szere­tet (Ján. I. 5, 16 ). Ezzel az Istennel beszélgetünk a mi imádkozásunkban. Szívünk őszinte feltárása nem bal­gaság tehát, hanem szent, komoly dolog, mert hiszen az az Isten, kihez mi imádkozunk, meghallja szavunkat, megérti sóhajtásunkat és velünk érez. Nem engedi, hogy imádságunk meg­hallgatás nélkül tovaszálljon, hanem egybegyűjti azokat. Az ember emlé­kezetébe írja, amit felejteni nem akar, a mi Istenünk az ő szívébe írja, s végtelen atyai szeretete nem engedi, hogy elfelejtsd. Mit mondjunk el az imádságban ?... Mindent, igazán mindent. Örömünket, bánatunkat, reményünket, vágyainkat. A gyermekszív őszinteségével feltár­juk előtte múltúnkat s tegyük le az ő kezébe jövendőnket. Ne szépítsük magunkat, ne ámítsuk a mi Istenün­ket. Ő úgyis ismeri gondolatja szerint a lelkünket, tárjuk hát fel előtte a maga őszinteségében bensőnket. Mikor azt mondjuk, hogy a szívünk beszélget az Istennel, szív alatt nem­csak az érzelem középpontját, hanem az egész belső embert értjük. Minden érzésünket, gondolatunkat, akaratun­kat. De akármit mondjon ajkunk, az imádság szava mindig átszűrődik a mi szívünkön, elveszíti földi salakját, magára öltve a hálás gyermeki sze­retet hófehér köntösét, útat keres a mennyország felé. Most már tudod, mi az imádság, kérdezd meg hát magadtól: volt-e már ilyen imádság az ajkadon?... Beszélgettél-e már így a te Istened­del?... Igen ! hangzik feleleted. Imád­koztam reggel és este; ezzel kezdtem, ezzel végeztem munkámat. De vájjon igazi imádság volt-e az, amit mon­dottál’... Az ajkad mondogatta, de mondogatta-e a szíved is? Odavitted-e eléje minden örömödet minden bána­todat! Feltártad-e bensőd minden rejtekét s azokat az érzelmeket, me­lyeket embertársaid elől gondosan elrejtettél, bevallottad-e a te mennyei Atyádnak ? Óh ne ints a kezeddel és ne akard ezeket a kérdéseket letörölni! Ne mondd, hogy vannak gondolataid és érzelmeid, amelyek csak a tieid 1... Nincsen igazad I A szíved, a lelked az Istené, úgy amint van. Minden indulatával és minden elrejtett gon­dolatával. Ha igazán akarsz imádkozni, akkor az egész szívedet kell elvinni hozzá, az egész szivedet önként, őszintén, szeretettel. Ha ezt nem te­szed, akkor csak ajkad beszél, a szíved meg hallgat; a mit mondasz, szó az csupán, de nem imádság. Ha azonban egész szivedet feltárod előtte, s lélekben úgy ülsz oda lába­ihoz, mint a gyermek az édesanyja lábaihoz, ha hittel tekintesz rá, s őszintén elmondasz neki mindent, amiről jól tudod, hogy ő úgyis tudja, de azért mégis csak elmondod, hogy tőled magadtól hallja, akkor imád­kozol, akkor beszélgetsz az Istennel. És akkor érzed, hogy az imádság több, mint az egyszerű beszélgetés. Egy-egy kapocs az, mely az Istennel köt össze. Egy mennyei megnyilat­kozás, mely mindig irányt mutat és erőt ad. Minél buzgóbban fakad szí­vünk mélyén, annál jobban hasonlí­tunk az igazi emberhez. A gyarlóság földrétegei lepattognak rólunk s meg­tépett földi köntösünkön átcsillámlik a szent Isten reánk lehelt képe. És mi elhagyjuk a földet, messze távo­zunk, elveszítjük saját magunkat s megtaláljuk a mi Istenünket, ki az igazi imádság!.. . És mikor így imádkozunk, akkor már nem vagyunk elhagyatottak s a föld nem oly rideg, körülöttünk, akkor már az Isten vé­geden atyai szeretetével vándorolánk, azzal szeretünk, azzal gondolkozunk, azzal élünk I. . . Azt kérdezted mi az imádság ?... íme ez az imádság! Nem üres szó az, nem is üres beszélgetés, ha­nem a lelkünk beleolvadása az Istenbe, élet az Istenben 1... Boldogok azok, kik ezt az imád­ságot keresik és boldogok, akik ezt az imádságot megtalálják 1... Uram, add meg nékünk, hogy a kereső megtalálja, amit keres 1. .. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lol hajlékot. Július 18. vasárnap, Zsidó lev. 5, 11—6, ! » 19. hétfő, » » 6, 9—20. Ti 20. kedd, 1) . 7, 1 — 13. ff 21. szerda, n . 7, 14—18. * 22. csütört., y> „ 8. 9 23. péntek, » „ 9, 1—10. M 24. szombat, n „ 9, 21—28.

Next

/
Thumbnails
Contents