Harangszó, 1915-1916
1915-08-29 / 7. szám
VI. évfolyam. 1915. augusztus 29. 7-ik szám VALLÁSOS NÉPLAP. Megjelenik novembertől februárig minden vasárnap, márciustól októberig minden második vasárnap. Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evaug. lelkész és tanító. TARTALOM: Imrék Sámuel.: Nagy időket élünk. (Vers.) — Mészáros István: Régi Írások. — Somogyi Géza: Oroszország ébredése. — Kupi Béla: A láthatatlan kéz. (Elbeszélés.) — Farkas Mihályné: Az édesanyákhoz. — Levelek a harcmezőről. t— Tanítók a harcniezön. — Qyőrik György: Jő a hajnal. (Vers.) — Csite Károly: Csodaszer. (Adoma.) — A világháború eseményei. — Nehéz órák. Kapi Béla: Az igazi imádság. — Ország-Világ. — Persely. Nagy időket élünk... Nagy idó'ket élünk, nehéz napok járnak, Légy ó're, Istenünk, szép magyar hazánknak ; Régi dicsó'ségünk lobogtasd fel újra, Hogy büszkén nézhessünk ó'smagyar tu[rulra ! Ösmagyar turulnak nőjjön ki a szárnya, Mit megtépett, nyirbált a világ ármánya ; Repüljön magasan, fellegeket szántva, S ne legyen több senki, ki a magyart [bántsa ! IMRÉK SÁMUEL. Hégi Írások. Irta: Mészáros István. A lelkünk felüdül, a szívünk nekimelegedik, mikor olvassuk őket. A szépen megrajzolt betűkből egy letűnt szép világ képe bontakozik ki. Amint olvassuk a fakult sorokat, életet lehelnek magukból. Kilépnek a némaságból, a sírból a régiek, azok a komoly, szelíd arcok. Nem is olvasunk már, hanem hallgatunk, figyelünk. Hallgatjuk a beszédüket. Apák szólnak a fiaikhoz, anyák a leányaikhoz. Nekünk szólnak, nem! prédikálnak — zsoltárirók szárnyalásával, — próféták vallásának mélységével. Míg hallgatjuk őket, míg feszülten nézzük beszédes ajkukat, felénk tárják kezüket, áldásra emelik karjukat. Azután elhallgatnak. Csend lesz. A jóságos, a szelíd arcok, a komoly ősök távoznak. Kérjük őket: maradjatok, beszéljetek, a szavatok olyan édes, olyan meleg; a beszédetek olyan jól esik... Azt gondoljuk, a könnyeinktől nem látjuk őket, a zokogásunktól nem halljuk őket, pedig végére értünk a régi Írásoknak. .. . Egy ilyen régi írás van a kezemben. Egy régi biblia tábláján olvasom ezt : Szülői emlék! Melynek nemcsak jó gondviselését óhajtjuk kedves Leányainktul, de hogy ezen Sz. könyv kedvesül használtassék is, keressétek benne ’s találni fogtok az élet bajjaiban, keserveiben — vigasztalást, minden sorsotokban megnyugvást 's kétes állapototokban megnyugtatást ! Az örömök között és jóllétben pedig meg nem feledkezést, úgy azoknak adójának hálaadó szívvel áldozni I hogy mi még a túlvilágból is — Gyönyört élvezhessünk I Istenben bizó gyermekeinken. Eddig a régi irás. Utolsó szavai könnyekig meghatottak. A régi írásban említett „két leány“ közül az egyiket ismertem még, mint egy matrónát s elmondhatom róla, hogy a „szülői emlék“ utasításai szerint élt. Nemcsak jó gondviselésben tartotta a szentkönyvet, hanem kedvesül használta is: keresett és talált is benne vigasztalást, megnyugvást és útmutatást is. Az örömök között és jóllétben pedig nem feledkezett meg azok adójáról, hanem hálaadó szívvel áldozott neki az emberszeretet, az evangéliomi hithűség oltárán. Az ő szülei pedig a túlvilágban élvezték a gyönyört... A régi írást most már az unokák és dédunokák olvassák. S míg szívük elérzékenyül, míg szemükbe könny lopódzik, lelkűkbe szent elhatározás kél, hogy a szentkönyvet gondviselésben tartják, kedvesül használják és a szerint élnek... A régi írást pedig el nem felejtik, újra meg újra elolvassák...
