Harangszó, 1915-1916

1915-08-15 / 5. szám

1915. augusztus 15.

HARANGSZÓ.

35.

hájába öltöztette fel a kincses mezőt, ismét ki-kisérgette gazdasszonyát a mezei munkára.

Később ügy megbátorodott a tju- kocska, hogy megszökött olykor gazdasszonya mellől, ellátogatott a szomszédos ültetésekbe és vetésekbe. Éva néni ha észrevette a szökését, megdorgálta érte. Ilyenkor a tyu- kocska engesztelésül puha pelyhes fejecskéjét gazdasszonya mezítelen lábához dörzsölte s egész napon át nem mozdult aztán mellőle.

Másnap azonban már ismét megszökött s ez igy tartott pár hétig. Mig egyszer aztán úgy eltűnt valahova a vetésekbe, hogy vissza se tért többé, hasztalan hívta Éva néni mindenféle becéző szóval. S hiába kereste mindenütt, nem talált rá.

Búsan, szomorúan ment haza az estén a szegény öreg néni. Az utcán játszó gyermekeknek is feltűnt, hogy nem követte most a tyukocskája.

— Éva néni, hova lett a Bodrija ? — kérdezték tőle kíváncsian.

— Elment, megszökött tőlem a hálátlan 1 — mondta Éva néni köny- nyes szemmel.

Másnap is kereste még tyúkját a mezőn, de nem találta meg. Ez úgy elbusitotta, hogy beteg lett bele. Jó ideig nem is ment a mezőre, otthon fonogatott Cser Andrásné részére. Csak egy hónap eltelte után, mikor annyira megnőtt a kukorica ültetvény, hogy tölteni lehetett, ment ki újra.

Szomorúan kapálgatott egymagában. Már magasan fent ragyogott a nap az égen, mikor a háta mögül hangos kotló kotyogás ütötte meg a fülét s ime, amint hátra tekintett, tyukocskáját pillantotta meg egy sereg apró csirkével feléje közeledni.

— Tyukocskám, galambom, megjöttél ? I... No lám, fészekrakás végett mentél el, hogy kikölthesd tojásaidat, te hálás jószág te ! — kiáltott fel Éva néni végtelen nagy örömkitöréssel.

Boldogan kotyogott a tyukocska, mintha azt akarta volna mondani: „Ugye, milyen sok kicsikém van !. .. Egyedül mentem el s tizenötöd magammal jöttem vissza I“

S aztán bizonyításul, hogy nem hagyja el-»többé gazdasszonyát, beleült a kis üres, füles kosárba és hívta magához a fiait is. Ámde kicsi volt a kosár, nem férhettek bele mindannyian.

Éva néni a nagy örömre nem várta be az estét, haza indult lassú, baktató léptekkel s nyomon követte őt - a kotlócska, azt pedig a kis csirke had. '

Mikor a faluba érkeztek, a gyermekek ujjongtak utca hosszat 1 — Nini milyen szép, milyen furcsa! megkerült az Éva néni Bodrija egy sereg csirkével 1

Nosza a nagy csodára összeszaladt a falu minden gyermeke és az asszonyok is mosolyogva nézték az utcaajtókból, mint kisérte a tyukocska és a kis csirke sereg Éva nénit végig az alszegen.

A láthatatlan kéz.

Elbeszélés. Irta: Kapi Béla.

Harmadik fejezet.

Ami régen történt.

Folyt. 4.

Annak is megvan a maga külön históriája, hogy hogyan került Sza- bóné düledező vityillója a Farkas testvérek rangos házai közé. Valamikor egy telken álltak s a Szabóné háza odatartozott Farkasék portájához. Azaz csak a kis vityilló állt, mert az urasági lakás akkor még a falu másik végén rozogáskodott. Hor- vát János lakta, ki mindenféle ember volt, olyan kéz-láb-száj ember, aki mindig másért lót, fut, beszél. A kápolnai vásárkor történt. Jó vásár volt, nagy lett az áldomás. Éjfél tájban vágni lehetett a füstöt. A bor szétfolyt az asztalon s a fal mellett csillogott a pohár cserép. Farkas Tamás végig virtuskodott már mindent. Bankókkal teleraggatta a cigány képét, négykézláb sajtárból itatta velük a bort, berúgta a nagybőgő oldalát. Csak még éppen az elma- radhatlan puskadurrogás hiányzott. Mivel pedig szegény Horvát János egy negyed arasszal félrébb billentette fejét, mint ahogyan ő szerette volna, hát ráfogta a fegyvert. Horvát János életben maradt ugyan, de mindvégig a Farkas Tamás részegségének volt a nyomorékja. De másfelől, ilyenformán került a hivatalos nagy könyvbe a neve, mert fájdalom- díjul megkapta a kis vityillót. Farkas Tamás ebadtázott egy strófát, azután intett a kezével: — eh! mit az a rongyos kalyiba I...

De később sok fejfájást okozott a kis vityilló. Alig hunyta be az öreg Tamás a szemét, a hitelezők végérvényesen felmondták a tulajdonosoknak a régi urasági házat. A fiúk ideig-óráig meghúzták valahol magukat, de ugyanekkor kinn az utcafronton belehasított a kavicsos földbe a kőműves-munkások órája. Ne

. gondolja a falu, hogy Farkasék már egészen levégeztek 1 Az első ásóhasítás után nagy csöndesség következett. Hanem pár esztendő alatt mégis csak elkészült a felső ház. Ekkor történt, hogy a fiatalabbik testvér, Farkas Tamás megnősült. Asszonyt hozott a házhoz, de még inkább egy jókora birtokdarabot hozzáragasztott az ősi fundushoz. Határos birtokok voltak, éppen a vityilló mellett szaladt a Balogék birtok-árka. Hanem most már kezdett kellemetlen lenni a két birtok közé ékelt idegen földdarab.

— Vékony, mint a giliszta, — mormogta fogai közt Gergely és. mégis mennyi bajt csinál I

A tervvel hamarosan elkészültek. Tamásék új hajlékot építenek maguknak a felesége fundusára, a vityilló- másik oldalán. Éppen olyat, mint a felső hajlék. Micsoda gyönyörűséges látvány lesz 1 Két szép úri ház az utca frontra ! A Farkas név megint új fénnyel felragyog 1 Azután Gergely szintén megnősül s beleköltözködik a felső házba. De mi lesz a közbeeső kis darabbal, azzal a billent tetejű viskóval, mely úgy húzódik egy vén hárs árnyékába, mint a csapott kalapu gomba a bozót tövébe ? Hogyan lesz, ha át akarnak járni egymáshoz? A gyerekek mindig az utcán át futkározzanak ? Meg azután hogyan lesz a kerítéssel ? Hogyan maradjon az abba azon a néhány arasznyi darabon ? Mennyivel mutatósabb volna, ha egybe lenne, egészen egybe.

Horváth János dolgát Gergely vállalta magára. Sokszor átment hozzá, de csak nem jutott vele előbbre. Az öreg félszemü ravasz ember volt s ki akarta zsákmányolni a kínálkozó alkalmat. A kis telek ára mindig magasabbra szökkent. Már éppen csak a felcsapás meg az áldomás volt hátra és mégse lett semmise az egészből. Egy nappal előbb tudta meg alattomban Horvát János, hogy Balogék telkén megépül a második ház. Hunyorított egyet az egészséges szemével s elégedetten dörzsölte össze kezét.

— Hehehe ! Kettőt ér a kunyhóm. De megér az még hármat is 1

Gergely azután is átjárogatott a szomszédba, de mintha többet beszélt volna a Julis leányzóval, mint az apjával. Nem is csoda 1 Hét vármegyében se volt olyan szép lány, mint a félszemü Horvát Julisa.

— Nem boldogulok az öreggel, — mondta otthon Tamásnak, ha-