Harangszó, 1915-1916

1916-03-12 / 35. szám

1916. március 12. HARANGSZŐ. 275 tot teremtett, most már igazán nem lehet szó a házasságról. Végre is nem engedhetem, hogy -féllábú nyo­morékhoz kösd életedet. Ilonka szemét elfutja a könny. De azért csak néz hosszan, mereven az apjára, mígnem a könnycseppen át elhomályosodik annak alakja. Olyan, mintha csak vége láthatatlan tenger rengetné habjait közöttük. Félreérti a könnyet, felkel s odalép lányához. — Ne busulj, lelkem, kiállód te ezt a szenvedést!... Néhány hóna­pig keseregsz, azután megint nótás lesz az ajkad, kacagó, jókedvű a szemed 1... Majd meglátod : olyan boldogan éldegélünk, mint valamikor régen, régen... Azután egyszerre csak eljön érted a tündérkirályfi s olyan lakodalmat csapunk, hogy az öreg erdő is visszhangzik belé... Ilonka arcán végiggördül a könny­csepp. Amint felkel s ránéz az apjára az azonnal észreveszi, hogy a könny­csepp mögött egészen más gondolat rejtőzködik. Tekintete biztos, határo­zott, erős, mint a szürkén csillogó acél. Megrázza fejét. — Ne mondja tovább, édesapám. A féllábú Szabó Jánost éppen úgy szeretem, mint azt, aki legdaliásabb volt a faluban. A nyomorék Szabó Jánost pedig még kevésbbé hagyom el, mint az ép egészségest. Hiába volt szó és ellenszó, magya- rázgatás és könyörgés. Farkas Ger­gely megmaradt régi álláspontja mel­lett. Koldusnak nem adja oda a le­ányát, féllábunakmég kevésbbé, Szabó Jánosnak meg éppen nem. Ilonka sem engedett. A sok szenvedés megacé­lozta erejét, szerelme bátorrá tette. Úgy viaskodott boldogságáért, mint fiatal sas az életéért. Farkas Tamás és felesége nyíltan Ilonka mellé álltak. A máskor akarat nélküli ember ugyancsak megnyomta a szót. Mert hogy a leánynak tan igaza, az egészen bizonyos, végtére is nem Gergelyt akarja Szabó János elvenni (majd éppen a dugóhúzó ba­juszával I) hanem ezt a harmatos, gyenge virágszálat. Hát miért állja boldogságuk útját? Estefelé, talán nem egészen vé­letlenül, a tisztelendő ur is bekopog­tat Farkas Gergely portájára. Van tudomása a dologról s fejcsóválva hallja a belemelegedő ember magya­rázatát. Engedi beszélni. Na még, na még egy strófát. A szó még tartana, de a lélegzet elfogy. — Hát látja, tisztelendő úr, ezért nem egyezem bele I... A lelkész csöndesen kezd beszélni, olyan gyöngéd, meleg hangon, mint ahogy az első tavaszi napsugár vé­gigsimítja a virágtalan mező elhagyott, agyontiport kopárail. Féllábu? Igaz. De nem a maga, hanem a nemzet nyomoréka. Falába nem szégyen, ha­nem dicsőség. Ha végig kopog az utcán, nem nevetik, hanem kalaple- vevéssel megbecsülik. Nem is mind­egy, hogy milyen- házba biceg be falábával. Látott már félkarú szegényt, kintornával járt az országúton. Látott félkarú gazdagot, kocsin vitette ma­gát a szomszéd utcába 1 Aki Farkas Gergely uram házába belép, az fa­lábbal is jó helyre lép. Itt egy lábbal is ember marad az ember, csak egész szívvel fogadják a féllábút 1 Hogy a birtok adna értéket az em­bernek ? Hátha Farkas Gergely uram háza, pajtája porig égne, földbirtokát feldúlnák az ellenséges hadak, mar­háit elhajtanák, gabonáját a patakba szórnák, hát akkor nem maradna-e a régi ? Nem becsülnék szegényen azt, akit gazdagon becsültek? Meg­lehet, hogy a pénz tekintélyt kölcsö­nöz, meg valami félelem félét vált ki az emberből, de becsülést csak a becsületesség, tisztességet csak a tisztességes jellem biztosíthat. Hát ebből a szempontból mi gáncsolni valót talál Szabó Jánosban ? Becsü­letesnek tudta az egész falú, vitéz­sége hire meg messze szárnyalta fa­luja határát. Szűkre szorult Farkas Gergely kö­rül a tér. Beszélt, beszélt de inkább gyűlölettel, semmint meggyőződéssel. Mire a tisztelendő úr a templomdom­bon botozott, arra Tamás bátya oda- vágta a legsúlyosabb argumentumot: — Nem is a szegénységéért nem kell neked a János, hanem mert Sza­bónak hívják. Gyűlölöd, mert a Hor- vát Julis fial... Vérvörösen emeli fejét Gergely. — Bolond a beszéded... — De hiszen, ha a szegénységet akadálynak látnád, akkor nem zör­gettél volna magad is szegény kunyhó ajtaján 1 A másik még magasabbra kapja fejét. Elfullad lélegzete. Levegő után kapkod, de csak kétségbeesett mo­tyogás közt vergődik, nem tud vissza­vágni. — Bolondság!... Mit hordasz hetet- havat ősszel... Ott kopogtattam, ahol akartam!. .. Farkas Tamást is elönti a méreg. Mit? bolondságnak bélyegzi beszédét ez a kemény nyakú, kemény szivű ember ? Az ő beszédét, mikor egyet­len fiát odaadta a hazának? Nem is marad adós I — Bolondság ?. . . Az én szavam ugyan nem bolondság, hanem annál inkább az a tied. Ha Szabóné jó lett volna neked feleségnek, a fia miért nem jó a lányod férjének ? Látod ez a bolondság, bizony az !... Kiment, becsapta az ajtót. Mérges morranását visszaveri a folyosófal, biztos, hogy nem Isten áldjonnal kö­szönt el. Ilonka meg csöndesen áll az ablak mélyedésben s tágra nyilt szemekkel nézi az apját. Amint maga előtt látja megszürkült, meghajolt alakját, mélyen fekvő szemeit, fáradt arcvonásait, mintha hirtelen világos­ság gyűlnék lelke sötétjébe. Elfelejti saját keservét s egy pillanat alatt vé­gigéli annak a szegény embernek gyötrelmét, ki a csalódottság tövisé­vel szívében, talán nem is boldog házasság után, magára marad, egé­szen magára. Lágyan simító asszony lélek nem törölte le jelleme érdes­ségét. Gyűlöletét nem változtatta sze­retetté a kitartó hitvesi szeretet. Ke­serűségét nem enyhítette a csalódá­sok után sebet kötözgető jóság. Ki­felé élt az embereknek, a látszatnak, a községnek, a gyűlölködő pártnak s magára erőltetett egy olyan éle­tet, melynek szíve ellentmondott. Lassan megindul. Nesztelen lépés­sel közeledik az asztalhoz, azután csöndesen felemeli kezét s lágyan, vigyázva végigsimítja az apja kezét. — Szegény, szegény édesapám I... Átöleli nyakát, magához vonja fe­jét, azután csókolja, ahol éri: — Szegény, szegény édesapám !... Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasz­tási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb ház­tartási és gazdasági cikkek a HANGYA bol­tokban kaphatók. A HANGYA italai hamisí­tatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik község­ben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesiteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 68 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövet­kezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.

Next

/
Thumbnails
Contents