Harangszó, 1915-1916
1916-02-27 / 33. szám
258. HARANGSZŐ. 1916. február 21. Mikor a régi hajlék felmondja a szolgálatot, mert íundamentumát alámosta viharok vize, falai megrepedeznek a tetőgerendák korhadnak, a gondos gazda új hajlékot épít. Az építésnél kiváló gonddal készíti el a ház fundamentumát. Nem félti azután hajlékát vihartól, alázuhanó viz- ártól... Nekünk a háború tanulságai nyomán meg kell újítanunk csi-ladi életünket. Énítsük át a Krisztusra és — megújul az. ő, csakis Ő a családi életnek igazi alapja. Most könnyű lesz ez az átépítés. A lelkünk, amink, kik itthon maradtunk, azoké, kik majd hazajönnek egy boldog napon dicső csaták után, úgy meg van áradva, úgy el van telve a Jézussal. Ah, most könnyű lesz, könnyű I Most amidőn a táborozó katonák a legnagyobD veszélyek között a Jézus nevével erősítik magukat — mennyi levél beszél erről! — és halálosan megsebezve, azzal a reménységgel halnak meg, hogy szeretett családjuk az Isten oltalmában és az Úr Jézus szeretetében marad vissza: most, amikor templomainkban valóságos családi istentiszteleteket tartunk, melybe öreg szülék, halványarcu nők, megkomolyodott gyermekek mindig csak azokért imádkoznak, kikre minden pillanatban száz halál leskelődik ; most tehát, mikor az egymástól oly messze elvetett családtagokat a Jézus nevében elmondott, elrebegett imádság egyesíti lélekben, amikor a családi érzelmek a Jézus nevében újultak meg és szentelődtek meg, most itt van a sorsdöntő óra, hogy a családi életet a Krisztusra építsük át. Azért mondom, hogy sorsdöntő óra, mert ha most elmulasztjuk családi életünknek a Krisztusra való átépítését, soha sem fogjuk azt többé megtenni. Ha ez a borzalmas világháború, mely kegyetlenségeivel a legérzékenyebb csapást éppen a családi körben okozta, ha ez sem fog észretéríteni bennünket, hanem a családi élet továbbra is megtartja régi hibáit, régi bűneit, akkor ne reméljünk jobb jövőt; mert ha nem ujul meg a családi élet a Krisztusban, akkor nem ujul meg a társadalom, akkor nem ujul meg a nemzet, nem ujul meg egy nép sem. s akkor kezdődik minden élűiről: visszavonás a családban, széthúzás a társadalomban, pártoskodás a nemzetben, féltékenység, irigység, gyülölség a népek között, amiből megint mi lesz: háború. Szükséges tehát, itt van a sorsdöntő óra, hogy a családi életet átépítsük a Krisztusra. Hogy: hogyan tehetjük ezt? „Ha megtartjátok azokat, amelyeket én parancsoltam nektek. És ime én tiveletek leszek minden napon a világ végezetéig 1 Nem mondhatjuk, hogy nem ismerjük ezeket a parancsokat. Tanuliuk azokat az iskola padjain, azokat hirdetik lelkitanítóink a szószékről, azokat köti lelkünkre a szentirás. Azoknak a parancsoknak lényégé pedig ez: Egymást szeressétek I És ha megtartjuk e parancsokat a legboldogítóbb jutalmat nyerjük: Jézus testvérünkké lesz, állandóan köztünk, velünk lakik. — Maga mondja: „Aki cselekszi az én mennyei atyám akaratját, az az én anyám, az az én Atyámfia!“ Ah, ahol a Krisztus lakik ! Az lesz az igazi családi kör, az lesz a megújult családi élet. Békesség honol ott s békesség árad onnan a világba! „Mint a madár a fészkére Szomju vándor hűvös érre Mint a gyermek anyaölbe Vágyom én e nyájas körbe I“ József királyi herceg a katonákhoz! Közvetlenül az olasz front mögött szép ünnepség zajlott le a múlt héten. József kir. herceg tűzte fel a vitéz- ségi aranyérmet azoknak a hősöknek mellére, kik a rettenetes, önmegtagadó harcokban különösen kitüntették magukat. Ez alkalommal a kir. herceg a következő szép beszédet intézte a katonákhoz: Vitéz bajtársak I Több mint egy éve immár, hogy saját szememmel látom dicsőséges küzdelmeteket. Láttam 1914. decemberében, amikor a Kárpátok déli lejtőiről törtetek elő és ellenállhatatlan erővel űztétek ki az oroszt szent hazánk földjéről át a Kárpátokon Galíciába. Duklánál láttam véres, elkeseredett harcaitokat, ahol sokszorosan megerősített, bevehetetlennek ismert állásokból vertétek ki bámulatos szuronyrohammal az ellenséget. Bátorhegynél láttam, amikor háromnegyedórai rettenetes kézitusában győztétek le a hatalmas orosz támadást. Láttam Nagy-Csertesznél a 39-esek hősi támadását, amidőn a kőkemény jeges talajba nem tudták magukat beásni és napokig véreztek az orosz állas közvetetlen közelében, de mégis kitartottak és a parancsot teljesítették. Később a karintiai hegyeken voltam tanúja, mint álltátok az előttetek ismeretlen terep, a hó és jégfödte hatalmas havasok roppant fáradalmait, mindenütt visszaverve az ellenséget. És végül láttalak titeket a háború 4 póklábán, a doberdói tensíkon, ahol i ércfalnál erősebbek voltatok, amikor az egész olasz hadsereg számtalanszor és tízszeres túlerővel támadt re- átok és ti egy tapodtat sem mentetek vissza. Ha pedig valahol áttörték soraitokat és állástok elveszett, viharként támadva sebesültjeitek is fegyvert ragadtak és újra megszerezték az elveszett földet. Dicsőséges múlt ez, fiuk, amelyre mindenikünk büszke lehet. Ha visszagondolok e harcokra, fájdalommal l emlékszem sok derék, hős honfitársunkra, akik mindenüket föláldozva életükkel fizették a nehéz küzdelmeket. És ha valamelyikünk, ti vagy én, a háború után ismét elkerül megpróbáltatásainak helyére, e sok hős vérrel megmentett tájakra, templomi szent áhitat veend rajtunk erőt az elesett bajtársak sírjánál. Hitünk az, hogy van igazság, hitünk, hogy az Isten a legszebbel, a legjobbal jutalmazza a hősöket, akik életüket adták oda a hazáért. H gyjétek el, hogy örömünnep nekem a mai nap, amidőn Felséges Urunk tizenkét arany vitézségi érmet , adományozott nektek. Sajnos nincsenek mind itt, kettő elesett, néhány megsebesült és beteg. Felséges Urunk nevében tűzöm az érmeket a hősök mellére. Teszem ezt azzal a benső, törhetetlen meggyőződéssel, hogy jöjjön bármi, ti ezentúl is a helyeteken lesztek. Igaz legbensőbb óhajom, hogy az Úristen kisérjen, oltalmazzon mindnyájatokat, hogy épen és egészségesen térjetek vissza, boldogságot hozva családi tűzhelyetekhez. Egész szeretetem és ragaszkodásom kiséri minden lépésieket és ha jönnek vészes percek, higyjétek el, hogy veletek leszek, mint mindig 1 A fejedelmi szózatot a katonák könnyes szemmel hallgatták végig. Egy újságban olvassuk, hogy az érmek kiosztásakor a kir. herceg még külön beszélgetett a kitüntetettekkel és megrázta a kezüket. Gyergyiakfalvi Gerőffy Géza zászlóst megdicsérte, mert századát megmentette. Gebauer törzsfővadásztól azt kérdezte, hány olaszt fogott ? — Nem tudtam megszámlálni, —■ volt a felelet. Fritz Peter őrmester elmondta, hogy harmadmagával egy géppuskát vett vissza az olaszoktól. Forgács őrmester több mint száz olaszt ejtett foglyul. Különösen sokáig beszélt a ki-
