Harangszó, 1915-1916
1916-02-13 / 31. szám
1916. február 13. HARANGSZÓ. 245 Az a hatalmas, erős kéz : Isten keze. Áldassék az ő szent neve! De vájjon nem látjátek-e, hogy a sötétlő égboltozatra rajzolt tűz-vonalu Isten kéz haragjának ostorát suhogtatja a föld felett s Ítéletének mérlegét emeli magasra ? Kit sújt az ostor ? Ki nyög, ki sir alatta? Ki az, ki reszketve bujkál s mentegető szép szóba rejtegeti élete sok bűnét? Te, én, mindnyáján ! Nincs köztünk igaz, csak egy is!... Az ostorozó Istenkéz szétdönti a hazug bálványokat. Aranyból építetted, testednek emelted?... önzéseddel hordtad a köveket? Szeretet helyett irigységed világított ? Haragtartásul szítottad gyűlölködésed tüzét ? Mennyi Isten és emberellen való bűn! És mennyi mulasztás. Törődtél-e lelkeddel. családoddal, gyerekeiddel ? Meny- nyei hazáddal, örök üdvösségeddel ? Ismét az erős Isten-kéz hajol le hozzád. Bűnbánatodat elfogadja. Szent Fia érdeméért kegyelmébe fogad. Óh ragadd meg kezét! Csak ezt érezd és ezt mondd: Uram, érzem bűnös vagyok, de hiszek a Krisztus megváltó halálában, hiszek a te atyai irgalmasságodban, óh könyörülj, könyörülj rajtam I A nagypénteki napon az egyik gonosztevő felsóhajtott: „emlékezzél meg rólam. Uram. És ő monda: „még ma velem leszesz a paradicsomban“ . .. Néhány óra múlva vele volt. Ki tudja: mit hoz a holnap, mit a következő óra? Mi vár rád a hegyeken túl, élet, avagy halál ? Az élet magaslatai felé visz az út, vagy csontokkal szétszórt temetők felé ?... Adj szót néma sóhajodnak: „Uram, emlékezzél meg én rólam !. . . “ És lehajol hozzád az Isten-kéz és magához ölel egy erős kéz: — ma velem leszesz !... Óh áldott atyai kéz! Vitézek, honvédek I Romokat láttok. Gránát feltúrta földet jár lábatok. Fakeresztes sírok szegélyzik a csöndes erdőt. Hollók kárognak fejünk fölött s a halál lehelletét érezzük. Mégis azt mondom: ne ezt nézzétek és ne ezt lássátok. Emeljétek fel fejeteket s olvassátok le, mit tűzvonalákkal jegyzett az égre az örökkévalóság. Ott van a magasra emelt, hatalmas erős kéz, országokat emel, országokat aládönt, világokat épít, világokat ekemet. Népek sorsát ez a kéz vezeti! Nemzetek igazságát ez a kéz vezérli. A jövendő az övé és az ő népéé. Nem félünk I Nem, inkább bízunk, reméltünk! Ez a kéz az Isten keze 1 Jaj azoknak, kik ezt a kezet nem látják. Siralom azok sorsa, kik az ő parancsolatát eltapossák. Megszégyenülnek s tűz emészti őket. De élnek, győznek azok, kiknek ereje a hit, fegyvere az Isten. Nézzétek, hegyek közé rejtőzött a nap. De utolsó sugára világosságot rajzol a sötét felhőre. Isten keze éjszaka és nappal, most és mindig velünk van „Uram, magas a te kezed!...“ Mi látjuk a te kezedet! Mi látunk téged I Könyörgünk te hozzád : Uram, emeld magasra kezedet és légy a mi segedelmünk! Amen. Nem lehet elmondani, hogyan hatott a vitézekre a beszéd. Ellágvulás, magába-szállás, elszántság és Istenbe vetett bizodalom hullámoztak szivükben. Mikor az ámen után az imádság és áldás is elhangzott, újra fel- zendült az ének, megint a magyarok imádsága. Mennyi könyörgést vitt az ének szárnya ég felé, mikor száz és száz ajak zendítette: „megbünhödte már e nép a múltat, jövendőt!...“ Esti csönd, sség van a fedezékben. Némán gubbaszkodnak az emberek s gondolatba merülve csöndesen néznek maguk elé. Legfeljebb a szokottnál többen megérintik Szabó János karját! — ugyan, add ide egy félórára !. . . Az egyik a sarokból szól. — Hát aztán, Szabó János, láttad e azt a magasra emelt Isten kezet, melyről olyan finoman prédikált a papotok? Néhány pillanat-múlásig csönd van a pipafüstös földalatti hajlékban. Azután egy hang erősen, határozottan mondja: — én láttam ! Folytatjuk. Gazdasági föladataink. Tisza István miniszterelnök az Igazmondó utolsó számában a következő felhívást intézi a magyar társadalomhoz : Ellenségeinknek az a törekvése, hogy kiéheztessenek és fegyverletételre kényszerítsenek bennünket, első sorban mireánk magyarokra hárít fontos kötelességeket. Rendes körülmények között éléskamrája vagyunk Ausztriának ; ha az Úristen jó terméssel áldott volna meg bennünket, Ausztria szükségletének fedezése mellett elláthattuk volna kenyérnek valóval német szövetségesünket is anélkül, hogy a magunk fogyasztását megszorítottuk volna. Az isteni gondviselés azonban másként határozott. Mintha csak minden tekintetben próbára akarta volna tenni a magyar nemzetet A reánk tenekedő sok ellenség túlerejével együtt gazdasági csapásokkal is meglátogatott bennünket. Az 1914. évi termés az utolsó évtizedek legrosszabb termése volt és ha sokkal több búzánk termett is 1915-ben, mint a megelőző esztendőben, a külömben sem fényes 1915-iki termés egy részét ott verte az eső, a tengeri termést korai fagy dézsmálta meg, úgy hogy végső eredményben gyenge gazdasági év volt az elmúlt esztendő is. Hogy ilyen viszonyok között is megálljuk helyünket és füstbe megy ellenségeink gonosz szándéka, azt megmutattuk az elmúlt tél és tavasz nehéz hónapjaiban. Félannyi kenyeret ettünk mint más időben, annak nagyrésze is kukoricalisztből készült. A haza oltárára vitte a magyar nép azt a mindennapi kenyerét is, amit Isten egyik leggazdagabb áldásának tud és becsül meg a magyar ember. Csak aki ismeri a magyar nép életviszonyait, csak aki tudja, milyen nagy szerepet játszik a kenyér és a tésztásétel annak élelmében, csak az tudja megítélni, mekkora áldozatot hozott e nép, amidőn hosszú hónapokon át kevés és rossz kenyeret evett. Meghozta ezt az áldozatot is a hazáért jó szívvel, zúgolódás nélkül és nem hozta meg hiába, mert hiszen nemcsak magunk megélhettünk a harmadévi rossz termésből, de juttattunk Ausztriának is annyit búzánkból és kukoricánkból, amennyire feltétlenül szükségük volt. Az idén korántsem olyan súlyos a helyzet, mint amilyen a múlt évben volt. Ha tavaly megéltünk, az idén kevesebb erőfeszítéssel és áldozattal kell megélnünk, csak tartsa magát kiki az elrendelt takarékos életmódhoz és szolgáltassa be lelkiismeretesen a közélelmezés célja ra fölöslegét. És ha nehézséggel kell küzdenünk, annak okát csakis abban keressük, hogy ebben a tekintetben nincs rendben a dolog. Tudjuk, hogy mennyi termett, arról is biztos jelentéseket kaptunk, hogy hétről-hétre hány métermázsa gabonát csépeltek el az országban, biztosan megállapíthatjuk tehát a még meglevő készleteket. És mégis azt tapasztaljuk, hogy sokkal kevesebb eladó termény van bejelentve, mint amennyinek a lakosság kezén meg kell lennie. Biztosan tudjuk, hogy a gazdák egy része minden rendelet és hatósági felhívás ellenére titokban tartja gabonakészletét és tudjuk, hogy a fogyasztóközönség, ahol csak módját ejthette, igyekezett kelleténél nagyobb készletre szert tenni. Ez az oka, hogy a kormánynak a készletek bejelentésére vonatkozó uj rendeleté sem járt kellő eredménnyel. Már pedig ez nem jól van így. A nemzetnek nem szabad elfelejtenie, hogy világháborúban, élet-halál harcban és ostromolt várhoz hasonló helyzetben vagyunk. Gondoljunk mindarra, amit Przmeysl várába zárt fiaink most egy esztendeje szenvedtek. Mit mondanának ők, ha azt kellene hallaniok, hogy az itthon- maradottak a haza javáért egy kis nélkülözést sem hajlandók elviselni s inkább ellenszegülnek a haza védelmében eljáró hatóságnak, inkább gyengítik győzelmes seregeink kilátásait, semhogy rendes kenyérforrásuknak némi megszorítását elviseljék ? És mit mondanának a lövőárkainkra rontó orosz és olasz tömegeket halálmegvetéssel feltartoztató fiaink, mit a Balkán hóboritotta bércein legyőzhetetlenül előrenyomuló hősök, ha azt kellenne hallaniok, hogy amit ember- feletti erőfeszítések, nélkülözések, küzdelmek árán, kiontott vérükkel szereztek, azt az itt- honmaradottak önzése, gyengesége, kapzsisága kockára teszi ? A kormány ismeri kötelességét. A meglevő készletek felkutatására és megszerzésére meg fog tenni minden lehetőt Szigorú utasítást adott a pénzügyőrségnek, hogy kutassanak eltitkolt készletek után s az elrejtett terményeket kímélet nélkül el fogja kobozni. Másrészről módot nyújt hibájának helyre- hozatalára a közönségnek. Aki egy gyenge pillanatban, önzésére hallgatva, vagy mások rossz példájától elcsábítva, nagyobb készletet tartott vissza, mint amennyire joga lett
