Harangszó, 1915-1916

1916-01-30 / 29. szám

228

HARANGSZÓ.

19!6. január 80.

mennyi munkaereje van, ez mind magától ajánlkozott a munkára. Beosztottuk őket s megy minden rendjén. Nem is lesz parlagon heverő föld 1. . .

— De sok nemes porta padlásáról úgy kellett finánccal lecsalogatni az eldugdosott gabonát. Szégyen bíz az ! Tűzben ég az arcom, ha rágondolok. Miért rejtegetik el ? Arra való ez a szenvedéses idő, hogy üzérkedjünk a nemzet nyomorúságából ? Hát arra nem gondolnak, hogy az eldugdosott gabonával kevesebb kenyér jut a lövészárokban harcoló gyerekünknek ? Annak talán nincs betevő falatja, itthon meg egymás mellé állitgatják a gabonás zsákokat!. . .

— Csak nyolcán voltak ilyenek, veti közbe szelíden Farkas Gergely.

De a lelkész szava elé nem tud zsilipet vetni. Békés, türelmes, jó ember, de ha a benső hév elfogja, akkor kicsap a szokott medréből s legázolja az útjában állókat. Most is haragosan rázza fejét s csontos kezével izgatottan hadonáz:

— Ne úgy mondja, hogy csak nyolcán voltak I... Szégyenünk, gyalázatunk, hogy nyolcán vállalkoztak ilyen szomorú, hazaáruló munkára. Községünknek is szégyen 1... De mikor adni kellene, ruhát, ágyneműt, pénzt, akkor keveset se láttam közülök. Akkor eltűntek, akkor egyszerűen nem voltak I... Igaz, azóta sokan hozzánk tértek s már csak kevesen dacoskodnak önfejűén.

Farkas Gergely azt hiszi, most megérkeztek ahoz a témához, ahol az ő részükön van az igazság. Egy kicsit indulatosan vágja oda:

— Annak is a zsellérek okai I Miért foglalták le maguk számára az adakozást!.. .

— Lefoglalták! veti közbe a lelkész. Hát a nemesi pártiak ki vannak zárva a kötelességteljesítésből, ha a paraszti pártiak is akarják teljesíteni kötelességüket ? Hát a hazaszeretetet is olyannak gondolja Farkas Gergely uram, mint a templom-padokat, hogy a szegényeket hátra lehet szorítani a fal mellé ? Nem ! ott mindnyájunknak elől kell lennünk, egészen elől, egy sorban I...

A lelkész szava forrón zúg, mint nyári napsütéskor a napsugár-kéve. Arca kigyullad, keze megremeg. Egyszerre feláll, odalép Farkas Gergely elé s vállára teszi kezét:

— Hát jöjjön, hadd mondjam meg éppen kegyelmednek, Farkas Gergely uram, hogy nincsen ez a dolog így rendben. Nem vezet ez jóra! Lássa

fáj nekem, hogy a háború borzalma nagyrészt mindenkit Isten útjára térített. csak a nemesi pártiak kötőz- ködtek bele régi gyűlölködésükbe. Nagy felelősség nyugszik Farkas Gergely uram vállán is. Jól tudja, hogy utána sokan indulnak. De tudja-e azt is, hogy a vezető ember nemcsak magáról felel, hanem sok száz emberről. Hány elbizakodott, közönyös, még most is gyűlölködő, szeretetlen lélek kapaszkodik majd a maga bűnös lelkebe, Gergely uram ?. .. Hány lélek, hány az utolsó Ítéleten ?. ..

így hangzott a pap beszéde. Amint átszellemült arca előrehajolt, hogy a széken ülő Farkas Gergely arcába belétekintsen, a képes biblia Krisztus képe jutott eszébe, az hajolt le ilyen formán a föld porában vergődő bűnöshöz, az egyik karjával átölelte a zokogó megtérőt, a másikkal meg előre mutatott, amerre vezetni akarja. Ráemelte a papra tekintetét. Valami ügyes mondaton gondolkodott, amivel kibujhatik a kellemetlen helyzetből, mikor egyszercsak hirtelen a vakolattörmelék hullása jut eszébe. Ejnye, hát nem ugyanazt mondja a lelkész is ?. .. Halál, Ítélet, felelősség 1... Mintha hideg, téli szél süvítene feléje s zuzmarás ködfelhőt csapdosna leikébe. Elfojtotta ajkán a szót s lassan felállt.

— Túlbecsüli, tisztelendő uram a bűnömet, meg az emberekre való befolyásomat is. De mivelhogy igazság biztosan van a kemény szóban, itt a kezem hajlandóságom jeléül, hogy minden jóban segítsége akarok lenni tisztelendő uramnak. Csak mondja meg, mit tegyek ?

A lelkész örömmel ragadja meg a feléje nyújtott kezet.

— így már szeretem, igy már rendben leszünk! Hogy mit csináljon ? Hát semmit Farkas Gergely uram, csak azt, amit mi csinálunk: vegyen részt dolgozásunkban, segítő munkánkban, segítsen nekünk jó tanácscsal, munkaerővel, gabonával, pénzzel. szívvel, szeretettel...

— Megpróbálom, — mondja kis gondolkodás után Farkas Gergely.

— Meglássa, a többiek is mind maga után jönnek, — biztatja a lelkész.

Az ajtón csöndesen kopogtat valaki. Csoszogás, köhécselés után újra megkoccanik az ajtó. Galambosné szelíd jóestéttel belép a szobába.

— Na, Galambosné, mi dologban jön ?

— A segélyem dolgában, tisztelendő úr.

— Megjött már a válasz. Addig is, míg a nyugdíjat megállapítják, megkapja az eddigi segélyt. Hát csak ne aggódjék, Galambosné. Jó az Isten, majd megsegíti. Látja a jó emberek se hagyják magára. Bojtos Balázsék- hoz egy heti munkára hívják, a kis gyereket ezalatt elvállalja a borzashegyi Tóth anyja, hát csak vigye el hozzá, jó helye lesz ott.

Galambosné hálálkodva hallgatja a szót. De tekintete zavartan fut ide s tova, végre Farkas Gergely felé emeli fejét:

— Nagyuram, fel...

Farkas Gergely ijedten vág közbe, szinte kiérzik hangjából a félelem, hogy nem tudja elég gyorsan elhallgattatni az asszonyt:

— Jól van, jó! 1. .. Hát felvitte.. . Na, jól van, majd intézkedem 1.. .

Alig, hogy az asszony kilépett^ Farkas Gergely ajánlja magát. Elmegy Gondolatok, csodálatos érzések rajoz- zák be lelkét. Egyszerre csak megáll : ejnye, azt meg elfelejtettem megkérdezni, amiért tulajdonképpen felmentem 1... Amint odaérkezik Balázs Péter házához, nem is veszi észre, hogy most fordítva teszi meg az útat, átlép a vonalon s a halá ból visszatér az életre. Felnéz a tetőpárkány- zatra de csak a csillagos égre esik tekintete.

Otthon már várták. Azaz csak any- nyiban várták, hogy terítve volt az asztal. Ilonka csöndes jóestéttel üdvözölte, de nem kelt föl, nem is sietett eléje. Utóbbi időben nagyon el- hidegedett köztük a viszony. Sokat zaklatta a lányt, de az semmiképpen sem akart szerelméről lemondani. Pedig lett volna vállalkozó a vigasztalásra. Különösen két úri birtokos forgolódott Ilonka körül szorgalmasan. Farkas Gergely is tolta a szekerüket, de hárman se mentek semmire.

— Pedig mi is vagyunk olyan legények, mint más, — mondta flty- málkodva az egyik.

— Na, ha vannak, akkor csak menjenek ki a löveszárokba, — felelt Ilonka, — mert most minden jó- ravaló ember ott van 1

Nem is jöttek többet Andrásfalvára.

Ilonkát az apja titokban űzött uzsoráskodása is elkedvetlenítette. Azaz, tulajdonképpen nem is volt ő olyan állandó uzsorás, hanem csak úgy néha, mikor nagyon megfájult valamire a foga. Egy-egy ház, egy-egy szép telek ilyenformán csúszott az ősi telek mellé.

Ilonka az asztalnál ülve egy könyvben lapozgat. Szeme vörös, arcán