Harangszó, 1915-1916

1915-11-28 / 20. szám

154. HARANGSZÓ. 1915. november 28. bak látom tudják, tudják, hogy ránk evangélikusokra, ránk lutheránusokra azért emlékezetes nov. 11-ike, mert ezen a napon keresztelték meg Lut­hert s ezen a napon kapta a Márton nevet. Luther 1483. nov. 10 én éjjeli 11 és 12 óra közt született. Szüle­tését követő napon, nov. 11-én, az eislebeni Szt. Peter templomban meg­keresztelték s minthogy akkor éppen Márton napja volt s szokásban volt a gyermeket a születési nap nevével nevezni, elnevezték Mártonnak. Annak tehát, hogy Luthert meg­keresztelték s néki a Márton nevet adtak, ezt könnyű szerrel kiszámít­hatjuk — éppen 432 esztendeje van ma. Szeretnék ebből az alkalomból a keresztségről beszélni, de erről majd a konfirmációi oktatás alkalmával úgyis bővebben beszélünk. Azért be­szeljünk ma csak a keresztség alkal­mával szokásos névadásról. S beszél­jünk erről az imént, az oltár előtt felolvasott szt. ige alapján, mely így szól; „ Uj nevet adnak néked, melyet az Űr szája nevez.“ (Ezs. 62. 2—6.) Hogy odahaza is megtaláljátok az igét, megmondom, hogy Ezsaias pró­fétánál, még pedig a 62 fejezet, má­sodik versében van feljegyezve. Ha felkeresitek odahaza ez igét, e ver­set, látni fogjátok, hogy ebben a versben s az egész fejezetben Sion- ról, Sión jövendő dicsőségéről van szó. Mit neveztek Sionnak ? bionnak nevezték azt a hegyet, ahol Jeruzsá­lem feküdt. Sionnak nevezték aztán Jeruzsálem városát, sőt az egész szent földet s a szent földön lakó zsidó népet, vagyis az ó szövetség egyházát. Sionnak nevezték azonban nemcsak az ó szövetség népét, a zsidó népet, hanem az új-szövetség egyházát, az új-szövetség népét, a keresztyén népet is. Hogy a keresztyénséget is Sionnak nevezzük s Sionnak hívjuk, azt mind­járt a kezetekben lévő keresztyén énekeskönyvből is látjátok. Nézzétek a 128. ének első sora így szól: „Sión kapuja tárva, nyitva áll.“ A 262. éneknek első sora pedig: „Sión panaszkodik, búsul.“ Es a 262. éneknek első sora: „Térj magadhoz drága Sion.“ Lássátok, mind ezek az énekek a keresztyéneknek s a keresztyénekről szólnak, akiket azután Sión névvel nevezünk. S én azt hiszem, hogy a próféta, amidőn ami szt. leckénkben Sionjövendő dicsőségéről szól s mi­dőn azt mondja: „Uj nevet adnak néked, melyet az Úr szája nevez“ éppen arra céloz, hogy az ó-szövet- ségi Sionból új-szövetségi Sión lesz. Hogy hogyan nevezik majd azt az újszövetségi Siont, azt a próféta nem tudja, ő csak azt mondja, hogy az Úr szája nevezi majd az új nevet. S az Úr szája, az Úr lelke az anti- ochi gyülekezet által (mint azt az ap. cs. 11., 26. olvassuk) Krisztusi­nak, vagy mint mi mondjuk keresz­tyénnek nevezte az új szövetségi Siont. Ezt a nevet „ Krisztusi “- „keresztyéni“ Krisztusról s az ő ke­resztjéről kaptuk. S ez így helyesen van, mert mihelyt az a Sión Krisz­tusé lett s Krisztus keresztjéhez ra­gaszkodott, mihelyt elmúltak a régiek s mindenek megújultak, helyén való volt. hogy a régi Sión most új nevet kapjon. S ép úgy helyes, hogy az egyes ember is, amikor Krisztusé lesz, amikor keresztyénné lesz, új nevet kapjon. S az ember — mint tudjátok a keresztség alkalmával lesz Krisztusé, lesz keresztyénné s azért a keresztség alkalmával, új most u. n. keresztnevet szoktak az ember­nek adni. Lássátok, mielőtt engem megke­reszteltek csak családi nevem volt, a keresztség alkalmával azonban új nevet, keresztnevet kaptam. Neked a keresztség előtt szintén csak egy neved, családi neved volt. A keresztség alkalmával aztán új nevet, keresztnevet kaptál. Minden keresztyén új nevet kap a keresztség alkalmával. A kis Luther is igy új nevet kapott a keresztség alkalmával, a Márton nevet. S azért kapta a Márton nevet, mert akkor éppen Márton napja volt. De miért nevezték nov. 11- ét Már­ton napnak ? Hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy a kér. egyház­ban már korán igen nagy tisztelet­ben s becsben tartották az isten­félő, kegyes, jámbor embereket. S ez helyes volt De nem volt helyes, hogy ezeket később szenteknek gon­dolták s szenteknek mondták, mert csak egyedül Isten szent. A napo­kat, amelyeken ezen — mint ők mondák — „szentek* meghaltak, ren­desen megünnepelték s elnevezték az illetők nevéről s így lassanként az évnek minden napjára egy-egy „szentnek“ az ünnepe, a neve került. Nov. 1 l-ére Mártonnak, tonzsi Már- tonak, vagy mint akkor mondták „Szt. Mártonénak az ünnepe s a neve került. Ki volt ez a Márton, ez a toursi Márton, ez a „Szt. Márton“? Elmon­dom, figyeljetek ide! A 4. századnak az elején (316 v. 317-ben) a mai Szombathelyen, mely akkor római város volt s melyet Sa- báriának hívtak, egy római, pogány tiszti családból egy kis fiú született. Ezt a kis fiút születése alkalmával Mártonnak, vagyis római nyelven lati­nul Martinusnak hívták. A szó Marti- nus körülbelül annyit tesz mint ha- dákozó. Lehet, hogy ezzel a névvel, evvel a szóval, mint ez a zsidóknál s a pogányoknál is szokásban volt — jelezni akarták, hogy milyen élet­pályára szánták s milyen reménye­ket fűztek e fiúhoz. A kis Martinus, aki már gyermekkorában megismer­kedett a keresztyénséggel s korán (18 éves korában) meg is keresztel- kedett, remete szeretett volna ugyan lenni, de atyja nem engedett, hada- kozónak, katonának kellett lennie. Mint katona messze került, az akkori Galliába, a mai Franciaországba. Ami- ensbe, köze! a mai német-francia harctérhez. —- Mint katona is igen kegyes, jámbor, istenfélő ifjú volt. Egy alkalommal, amidőn az ifjú ka­tona egy zord téli nap reggelén, Amiens városából éppen ki akart lovagolni, a város kapujánál egy szegény didergő koldus kuporgott s alamizsnáért könyörgött. Mártonnak, minthogy szokása szerint zsoldját mindjárt ahogy azt kézhez vette el­osztotta a szegények közt, nem volt már semmi pénzé. S mégis szeretett volna ennek a szegény didergő kol­dusnak valamit adni. Hamar gondolt egyet, levette válláról sajat szép tiszta köpönyegét, kihúzta kardját s ketté vágta ezt a köpönyeget s egyik felét a szegényre dobta, másik felét a maga vállára s aztán odébb lovagolt, odébb vágtatott. Ezt a nemes, ezt a szép keresztyén tettet képben is bemuta­tom nektek. Látjátok itt e képen a lóhátán ülő Marton vitézt, amint kardjával köpenyegét ketté vágja s egyik felét a szegény, didergő kol­dusra veté ? Úgy e ez szép ? Később ezta Márton otthagyta a katonai pályát s szerzetes, pap, majd Toursban (Páristól délnyugatra) püs­pök lett. Úgy 400 körül meghalt s nov. 11-én temették. Később aztán ennek az igazán kegyes, jámbor, istenfélő, de azért semmiesetre sem szent embernek a nevéről Márton napnak nevezték november 11-ét. S lássátok, minthogy Luthert ép nov. 11 én, azaz Márton napján ke- 1 Tesztelték, őt is Mártonnak nevezték.

Next

/
Thumbnails
Contents