Harangszó, 1915-1916
1915-07-25 / 2. szám
12. HARANGSZÓ. 1915. július 25. A magyar föld. irta: Somogyi Géza. Amerre csak járunk az országban, mindenütt ugyanazt a képet látjuk. A legnagyobb, legfontosabb munka folyik széles e hazában, amely biztosítja a mindennapi kenyeret: az aratás. Más évben fiatal erőtől, élettől duzzadó férfiak, az idén meghajlott, őszülő emberek s pelyhes állú legények, néhol szürkeruhás katonák vágják, döntik sorokba a jól érett, rengő kalászos gabonát. Amerre csak járunk, síkon, völgyön, hullámzó dombvidéken élénk, sürgő-forgó mozgalmas a mező, folyik a munka serényen, lankadatlanul, hűvös hajnalban, déli verőfényben, szürke alkonyaiban; folyik a munka úgy, mint régen, csak egy nem a régi: a nótaszó 1 Nem a régi vidám, gondtalan, játszi kedvű. Amint a szellő el-elkapja, csak egy-egy szót érteni, de ez a szó mindent elmond: Galícia... Lengyelország ... Isten veled édesanyám I.. . Ekkor eszembe jut minden I Mi volt ezelőtt egy évvel, mennyire megváltozott azóta minden ! Akkor béke, nyugalom, — ma rettenetes, véres harc. — Elrabolták nyugalmunkat, békénket; szövetkeztek ellenünk: a királygyilkos kegyetlenség, a féltékeny világhatalomra-törekvés, a boszúvágy, az álnok, kaján, gonosz érdek. Szövetkeztek, megtámadtak, azt hitték, hogy hamarosan megsemmisíthetnek, de öklünk kemény csapása megismertette velük erőnket. Más eszközt kellett keresni, s ekkor Angolország, mely elleneink közt is a szívtelenebbek, gonoszabbak közé tartozik, mely önérdekből mindig megfeledkezett a becsületről és igazságról, kiadta a jelszót: ki kell éheztetni Németországot és Ausztria-Magyarországot; el kell zárni a világtól. Azt hitték, az éhség megtöri szilárdságunkat, s ha erőtlen kezünkből kihull a kard, le- igázhatnak bennünket. Ismét csalódtak. E nehéz időkben, mintha megérezte volna a gonoszok merényletét, segítségünkre jött a magyar föld. Sovány esztendők után most, mikor legnagyobb szükség van mindenre, jött egy bőséges. A magyar föld megmutatta, mire képes: adott mindent bőségesen. Tavasszal kikelt a gabona, erősödött, duzzadt, érett, már kaszálják, nemsokára mint puha kenyér s kalács kerül az asztalunkra. Tudósok kiszámították, hogy a termés oly jó, nemcsak nekünk elég bőven: jut Ausztriánák és Németországnak is. De nemcsak a gabona- termés jó. A sűrű, sötétzöld levelű szőlőtőkék telve csoportos, dús fürtökkel, s hozzá értő emberek azt mondják, régen volt oly jó szüret, mint az idén várható, rét, kaszáló zölddel, fáink rakva gyümölccsel: őszre • minden éléskamra tele lesz Magyarországon ! Éhínség minálunk ? Hála Istennek s a magyar földnek, nem lesz! Magyar testvéreim! Ezt tette nekünk, érettünk a magyar föld akkor, mikor igazságos, szent hazánk diadala is függött némileg a föld termésétől : a világháború esztendejében. A magyar föld nem hagyott bennünket cserben, minekünk sem szabad őt cserben hagyni, sem háborúban, sem béke idején. Ezer esztendeje, hogy e szép országot elfoglaltuk; egy évezreden keresztül életünkkel, vérünk hullásával megvédelmeztük számos ellenséggel szemben ; gyakran „elhulltanak legjobbjaink a harc alatt,“ de helyükbe újak léptek, s a hon fenmaradt s virágzott. S most már majdnem egy év óta folyik a nagy harc, de a hős magyar katona megvédte hazáját: a hazai földből egy talpalattnyit sem tudott az ellenség elhódítani 1 A haza földje szent föld 1 S ti, akik e földet szántjátok, vetitek, művelitek, gondoljatok arra, hogy e földhöz „minden szent nevet egy ezredév csatolt,* hogy ennek minden hantja alatt itt élt elődeitek csontjai porladnak, gondoljatok arra, hogy ennek minden rögét őseitek kihulló vére öntözte. Gondoljatok erre, s ragaszkodjatok e szentelt földhöz 1 Ne hallgassatok soha a csábító szóra, mely arany hegyeket igér, ne vigyen benneteket a könnyű meggazdagodás vágya idegenbe, tengeren túlra, hanem legyetek hűek e földhöz, mely táplált s felnevelt, s legyen sorsotok könnyű, gondtalan, vagy megpróbáltatásokkal terhes, minden időben lebegjen előttetek a költő szava: Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar I Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kinoa. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lel hajlékot. Július 25. vasárnap, „ 26. hétfő, „ 27. kedd, „ 28. szerda, „ 29. csütört., , 30. péntek, , 31. szombat, Zsidó lev. 10, 1 —18. , „ 10, 19—39. . . n, i — io. „ . 11, 17-30. „ „ 11, 32-40. , a 12, 1-11. „ „ 12, 12-29. Az alezredes muszkái. A vitéz 39. gyalogezrednek egyik kiváló főtisztje, Zeiss Oszkár alezredes, akit mostanában tüntetett ki a király a vaskoronarend lovagkeresztjével. Az alezredes a háború kitörése óta van a harctéren s kétszer sebesült meg, de egy percig se maradt távol ezredétől. Ott gyógyíttatta magát a fronton, derék katonái körében. Zeiss Oszkárról, a háborúból hazatért katonák valóságos legendákat beszélnek, szeretik, mert nemcsak katona, hanem a legjobb érzésű ember, aki bár német származású, csak a magyar fiúk közt érzi jól magát. Egyszer a 39-esek Nyugat-Galíciában egy fontos magaslat ellen rohamoztak. A hegyet az oroszok erősen tartották s úgy látszott, nehéz lesz bevenni. Előzőén más ezredek próbálkoztak a heggyel, de nem sikerült. Mikor ezt meghallotta Zeiss alezredes, elővette fütykösbotját és katonái élére állt. Németes kiejtéssel szólt a vitézekhez: — No tyerekeg, most megmutogatni, hogy ti vatytok harminckilencesek I A debreceni fiatal és öreg tyere- keg-nek elég volt ez a buzdítás. Mint a szélvész rohanták meg a muszkákat, akik már ismerték hírből a 39 eseket és védekezni se próbáltak ellenük. A sikerült haditett után 1600 orosz került fogságunkba. A vitéz bakák százával kergették le a hegyről az ellenséget. Zeiss alezredes a roham után lement a közel- lévő faluba, ahol az ezred tartalékja volt, s észrevette, hogy katonáiból alig lézeng ott egy-két ember, ellenben a muszkafoglyok száma egyre nőtt. Keményen pattogott a miatt, hogy katonái eltűntek. Az egyik baka megadta a választ: — Muszkafogásra mentek mind, alezredes úri Zeiss körül már ekkor rajzott a sok orosz s hirtelen nem tudta, hogy őrizze meg őket. Beszaladt a lakására a fegyveréért, de meggondolta magát és letette az ölő szerszámot, fölkapott két nagy piszkafát és a muszkák elé állott: — Nem mozogni, mert elverni benneteket — kiáltotta az oroszok felé a piszkafával, — magyarul. És a hős alezredes három óra hosszat ezerhatszáz orosz katonát őrzött egyedül egy piszkafával, amíg bakái a muszka íogdosásból visszatértek.
