Harangszó, 1914-1915

1915-11-29 / 7. szám

1914. november 29.

HARANGSZÓ

53.

hiszem egyikünknek sem tiszta a lelkiismerete. Sokat mulasztottunk és sokat mulasztunk. Evangélikusoknak neveztetünk, de nem vagyunk igazán azok. Vajha ezt mindnyájan beismernék s komolyan megszívlelnők. Vajha mi mind szent fogadást tennénk, hogy ezután főtörekvésünk lesz nevünkhöz méltóan élni.

Három névről szólottunk most. Mindegyik névnek más és más az eredete, de jelentősége jóformán azonos. Ha közülök bármelyik illik ránk, akkor a másik kettőt is joggal alkalmazhatjuk magunkra. Szégyelnünk egyiket sem kell, mindegyik becsületünkre válik, ha mi magunk becsületet szerzünk neki. Az ősök megtették e tekintetben a magukét, éppen azért méltán várható, hogy az utódok, a most élő nemzedék is hű legyen az apákhoz. A múlt dicsőségéből megélni nem lehet, csak a jelen munkája biztosíthatja gyarapodásunkat, fennmaradásunkat. Azért a jelenben éljünk nevünkhöz méltóan: legyünk azok, aminek a név bennünket mond.

Szép boldog jövő vár egyházunkra, ha minden fia tudatában van hivatásának s e hivatást a maga körében a maga erejéhez mérten teljesíti is. Másokért jót nem állhatunk, magunkért felelősek vagyunk. Magunkért igenis számadással tartozunk: a történelem, az utókor egyaránt megítél bennünket s megítél az Úr Jézus is, úgy cselekedjünk azért, hogy neki kárhoztatni ne kelljen bennünket.

(Vége.)

Karácsony ünnepe a kórházakban és a harcmezőn.

Közeledik karácsony szent ünnepe. Néhány hét választ el attól a szent naptól, melyen földre szállt az örök szeretet és békesség. Megtelnek a templomok s a csöndes boltívek alatt felcsendül az ének: „Boldog örömnap derült ránk!“... Hány szív megnyugszik, hány lélek gyötrelme el- csöndesedik, midőn újra hallja az Isten igéjét: „Ma született néktek a Megtartó! “

Ebben az esztendőben szomorúság húzódik karácsonyi örömünkbe. Majdnem minden családból hiányzanak néhányan. Nincs otthon a kenyérkereső apa, a fiú, a testvér, a férj. Mikor eljön a szent ünnep, nem hallják a templomba hívogató harangszót, kinn feküsznek a hóval fedett lövészárkokban, vagy idegen város kórházában.

A jó magyar szív megmozdult, gyűjtögeti az ajándékokat a harcmezőn küzdő katonák és sebesültek számára. Meleg ruhát, szivart, süteményt, hasznos apróságot halmoznak össze s mindazt elküldik nekik. Jól teszik 1 A jó Isten áldja meg az embereket ezért az újabb jóságukért 1

De ne elégedjünk meg ezzel! Mert nem az ajándék teszi ünneppé karácsony napját, hanem az örökkévaló isteni ige, mely megmutatja a földre szállt mennyei szeretetet, az égbe vezető isteni kegyelmet. Szegény katonáink nem jöhetnek templomba 1 Nem hallják az ünnepi prédikációt, nem énekelhetik a koráit- Hát próbáljunk segíteni ezen a szomorúságon. Tegyünk valamit, hogy templom lehessen a lövészárok, a kórház s minden magyar katonánk erősíthesse szívét, lelkét karácsony szent ünnepén.

Ezt az igazán magasztos célt szolgálja az a kis füzet, mit Kapi Béla körmendi lelkész írt. „Karácsonyi ieenet“ a címe s a karácsonyi ünnepi istentisztelet egész anyagát egybefoglalja. Van benne a harcmezőn küzdő katonához és sebesülthez intézett karácsonyi elmélkedés, imádság, karácsonyi ének, szóval minden, ami az istentisztelethez szükséges. Vigasztalást, erőt, bizodalmát, reménységet önt a küzdő katona leikébe, pedig erre ugyancsak nagy szükség van 1

Már előre felhívjuk erre a könyvecskére a figyelmet. Ára 8 fillér lesz. 50 drb 3 K, 100 drb 7 K. Jól teszik családaink, ha mielőbb megszerzik és elküldik táborban lévő kedveseiknek.

De ugyanekkor kérő szóval fordulunk a gyámintézetekhez, nőegyletekhez, gyülekezetekhez Tegyék magukévá ezt az ügyet 1 Áldozzanak erre a célra néhány koronát. Ha mindegyik néhány száz példányt rendelne s elküldené a táborba, kórházakba, akkor karácsony napján templommá lenne a legtávolabbi lövészárok és kórterem is s felhangzanék mindenütt a vigasztaló ének: „Boldog örömnap derült ránk, vigadjon szívünk, zengjen szánk!...“

Tegyük meg ezt, mert ez a mi kötelességünk 1 . . .

Tériké esete.

Irta: Csitt- Károly.

A kis Tériké a kert végében álló, • terebélyes körtefa alatt állt, sóvárgó tekintettel lesett föl a fára. Azt leste, várta a kicsike, hogy mikor hull le róla egy-egy érésnek indult, férges körte? Ámde mielőtt lehullt volna számára egy gyümölcs, szólította édesanyja a konyhaajtóból:

— Gyere hamar, leányom! Elküldelek a boltba élesztőért.

Tériké, mint aféle jó szófogadó leányka, futott azonnal édesanyjához, aki a jobb markocskájába két darab

két fillérest tett, azzal az utasítással, hogy kérjen érte a boltban élesztőt. Egyúttal tett a Tériké bal markocskájába is egy darab két fillérest s azt mondta neki:

— Ezért pedig kérj magadnak cukrot, leányom, de sokáig el ne ácsorogj az utcán, mert az élesztőre szükségem van. Kenyeret sütök.

Teiike szaladt erre a fölszeg felé, ahol ugyanis a szövetkezeti bolt van. S míg lábacskáit fürgén rakosgatta előre, folyton mondogatta fennhangon, hogy hiba ne legyen a dologban:

— Ezért élesztőt, ezért cukrot 1 Ezért élesztőt, ezért cukrot I...

A bolt ajtóig rendben ment a dolog : nem tévesztette össze a mar- kocskáiban szorongatott filléreket, hanem mikor a boltos bácsi előtt állt, már így adta elő kérését:

— Ezért az egy pénzért kérek boltos bácsitól élesztőt, a kettőért pedig nekem cukrot!

— Tán megfordítva mondta édesanyád, kis violám ? Hisz’ mindig négy fillérért vitetett eddig élesztőt, — figyelmeztette a boltos bácsi Terikét.

— Igen, úgy mondta édesanyám, de elfelejtettem 1 — mondta Tériké némi kis ijedséggel.

így tehát nem lett semmi baj. Édes-