Harangszó, 1914-1915
1915-06-06 / 30. szám
240. HARANGSZÓ. 1915. június 8. gítsége nélkül Ausztriába mélyebben benyomulni. — Az Avanti című olasz lap azt bizonyítgatja, hogy az olasz kormány a nép akarata ellenére mesterségesen rendezett tüntetést a háború mellett. Továbbá azt Írja, hogy Ausz- tria és Magyarországnak ma még 4V2 millió embere van fegyverben s ezek közül IV2 milliót küldhet Itália ellen. A lap azután a legnagyobb dicsérettel nyilatkozik azokról a természetes és mesterséges erősségekről, melyek az osztrák határon vannak s megemlíti azt is, hogy az osztrák és magyar hadsereg fegyelme páratlan. — Churchill, a háború gonosz szelleme, nem feje többé az angol haditengerészetnek. Utóda Belfour lett. Fisher lordot nem lehetett a kabinet számára megnyerni, mert ellene van a Dardanella akciónak. Az egyház köréből. A dukai evang. nőegylet a tél folytán másodízben is gyűjtést indított, hogy a már megkezdett munkát — harcosaink téli ruhával való felszerelését — folytathassa. Ez újabb gyűjtés 83.92 K eredményezett, melyből 7778 K, pamutott, flanelt és vásznat vásárolt, és a „Harangszó“ 7-ik számában már közölt 40 harcoson kívül, ismét 30 katonát látott el téli meleg ruhával. A kézi munkában résztvettek valláskülömb- ség nélkül Dukai Takách Edith úrleány vezetése mellett a következők r Boros Fáni, Boros Jolán, özv. Samu Istvánná, Molnár Mári és Lidi, Derhán nővérek, Horváth Lina, Borsos Anna, Borsos Lóri, Baráth Ilonka, Mándli Irén, Györkös Rozi. Községünk lakói adakoztak még a jánosházai Vörös-kereszt kórház javára, melyben állandóan 30—35 sebesült nyer kitűnő gyógykezelést — nagymennyiségű élelmiszert, húsvétkor 250 drb. pirostojást, egy hónapon át naponként 15 liter tejet Többen nagymosást rendeztek, hogy katonáink fehérneműit tisztába tégyék. Mindazoknak, kik munkájuk és adományaik hozzájárulásával honleányi és hazafiui áldozat készségüknek ily szép tanúbizonyságát adták, ezúton nyilvánítja köszönetét Dukai Takách Ferencné a dukai evang. nőegylet és a Vörös kereszt jánosházai fiókegyletének elnöke. A zalagalsai nőegylet s a kisberzseny! evang. hívek a Galíciából menekült hitrokonok segélyezésére gyűjtést indítottak, mely 23 K eredményezett. Ezenfelül gyűjtöttek 370 K a katonáknak vallásos iratokkal való ellátására. A gyűjtéshez járultak: Mód Aladárné, Nagy Lajos, Berecz István 2—2 K,Sass,Lajosné,Polgár Gyuláné, Polgár Lajosné, Polgár Andrásné, Stubán Jánosné, Zsupányi Lajosné, Kiss Sándor, Polgár Dénesné, Varga Károlyné, id. Polgár Dáni- elné, Stubán Károly, Polgár Imréné, özv. Gáncs Sándorné 1—1 K, Radics Imréné, Kiss Andrásné, Polgár Béláné, Polgár Károly, Kovács Istvánná, Nagy Bálint, Bognár Gézáné, 60—60 f, Györkös Dénesné, Kiss Jenőné, Seregély Ernőné, Varga Zsig- mond, Varga Sándorné, Varga András 40—40 f, Koppányi Lajosné 30 f, Kovács Zsigmond, Polgár Gézáné, Kamondi Sámuel 20—20 f, Seregély Sándor, Szűcs Lajosné 10—10 f. Itthonról. A fiisttelen nap eredménye. Az Auguszta-alap a tőkegyűjtést május elsején kezdte meg a fűsttelen nappal. A néhány filléres füst-adókból százezer koronánál nagyobb összeg gyűlt egybe, pedig csak Budapest, azonkívül hetvenöt város és község tartotta meg május elsején. Az ország többi részében csak-ezután rendezik a füst- telen napot, junius és julius hónapokban. Oroszországban levő foglyoknak távirati díját felemelték. Eddig minden szó 33 fillér volt, ezután 43 fillér lesz. Az ország* dolgáról. vaslat tárgyalása során javasolta, hogy külön adót vessenek ki a hadseregszálítókra, illetve mindazokra, a kiket külön jövedelemhez, rendkívüli üzleti nyereséghez juttatott a háború. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kínos. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lel hajlékot. A képviselőház ülésén Tisza István miniszterelnök szólalt fel s hosszú beszédben nyilatkozott az olasz beavatkozásról. Részletesen kimutatta, hogy az olaszoknak semmi néven nevezhető okuk a beavatkozásra nem volt. Többek közt felolvasta az olasz király augusztus 2-ikán királyunkhoz intézett táviratát: — Felséged táviratát megkaptam. Nem szükséges biztosítanom Felségedet, hogy Olaszország amely minden lehetséges erőfeszítést megkísérelt, hogy a békét biztosíthassa, amely mindent, a mit csak tehet, meg fog tenni, hogy mihelyt lehetséges, elősegítse a béke helyreállítását, szövetségeseivel szemben szívélyes baráti magatartást fog tanúsítani, megfelelően a hármasszövetségnek, őszinte érzelmeinek és nagy érdekeinek, amelyeket meg kell óvnia. A legélesebben elitéli mindenki az olaszok hűségszegését. — A miniszterelnök után Andrássy, Apponyi és Rakovszky szólaltak fel s mindannyian élesen megbélyegezték az olaszok hűtlenségét. Azután a képviselőházat elnapolták. A nag*yvilág*ból. A görög király betegsége. A görög minisztertanács a súlyosan beteg királyhoz egy berlini és bécsi orvostanárt hivatott, kik különvonaton Görögországba utaztak. Nagy sztrájk Spanyolországban. Az asturiai bányakerületek munkásai elhatározták, hogy junius 1-én általános sztrájkba lépnek. A bányász-sztrájk következtében egész Spanyolország iparvárosaiban fenyeget a munkabeszüntetés. Az angliai vasúti szerencsétlenség áldozatai. Angliában nagy vasúti szerencsétlenség volt. Carlisle mellett egy expresszvonat összeütközött egy katonai szállító vonattal, úgy hogy mindkét vonat kigyulladt. 164 ember halt meg és több mint 500 megsebesült. Az angol hadseregszállítók külön adója. Lloyd-George a költségvetési jaJúnius 6. vasárnap, Bírák 11, 29—40. 7. hétfő, 8. kedd, 9. szerda, 10. csütört., 11. péntek, 12. szombat, 13, 9—25. 14, 1—9. 14, 10—20. 15, 1—8. 15, 9—20. 16, 4—15. SÁNDOR, FERENCZ TORONYORftGYARA KÖRMEND. Legmagasabb kitüntetések. Alapíttatott 1886-ban. Villamos üzem. Modern berendezés. Precíziós gépekAjánlja elsőrendű torony-, iskola-, városház- és kastélyóráit különféle nagyság, negyed és óraverő szerkezettel. Tartós szolid munka. Gondos kiszolgálás, legjobb anyag, több évi jótállás. Jutányos árak, kedvező fizetési feltételek. Költségvetés ingyen és bérmentve. 3 Számtalan elismerő bizonyítvány. Nyomatott Wellisch Béla villamüzemű könyvnyomdájában Szontgotthárdon.