Harangszó, 1914-1915
1915-06-06 / 30. szám
234. HARANGSZÓ. 1915. június 6. „Megemlékezzetek a foglyokról, mintha velük együtt foglyok volnátok.“ Délre, de különösen északra mutat az apostol keze. Hóval borított vidékekre, ahol későn nyílik a tavaszi virág, ha ugyan egyáltalában nyílik. Idegen nép idegen földére mutat, ahol ellenséges érzés, gyűlölet, sokszor talán türelmet próbáló durva bánásmód veszi körül fogságba esett testvéreinket. Odamutat bányák mélyébe, épülő vasutak töltésére, ahol a mieink csákányozzák a követ és izomfeszülten vonszolják a töltés fákat. Arra int: megemlékezzetek a foglyokról, mintha velük együtt foglyok volnátok. Az igazi felebaráti szeretet együttérez testvéreivel. Szenvedését úgy érzi, mintha maga szenvedne. Megpróbáltatását úgy megérti, mintha ő maga is alatta nyögne. Képzeljük magunkat mi is bele a szegény foglyok helyzetébe. Már maga az, hogy elveszítették szabadságukat, fájdalmasan hat rájuk. Kezükből kicsavarták a fegyvert. Szuronyos őr vigyázza lépésüket. Az az ételük, amit eléjük tesznek. És annyi, amenyit adnak. Az éhező nem kérhet. A fogoly éhsége is néma. Pedig ez mind csak testi szenvedés. De mit szenved ezen kívül a lélek ? Körülötte igazán ott jár a csüggedés és kétségbeesés. Nehéz szenvedések emlékei alatt, ellenséges nép hatalmában, hányszor, megjelenik lelki szemük előtt az otthon képe, szülők, hitves, gyermekek gyászoló alakja ? Hányszor gondolnak szívremegve hazájukra ? Hányszor kérdezik szellőtől, zúgó viharszéltől, mi hirt hoz arról a tőidről, mely „ápol s eltakar ?“ Bánat, szomorúság lakik velük. Emlékezzünk meg a foglyokról, mintha mi magunk szenvednénk mindezeket. Ébresszünk lelkűnkben részvétet sorsuk iránt. De ne elégedjünk meg az egyszerű megemlékezéssel. Részvét érzésünket alakítsuk át a szeretet cselekedeteivé, hogy „az atya- fiúi szeretet megmaradjon.“ Fájdalom, ebben a tekintetben úgyis csak nagyon keveset tehetünk. Adományunkkal támogassuk azt a szervezetet, mely a foglyokat gyámolítja, segíti, pénz- és ruhasegítséggel ellátja. Hozza meg erre a célra mindegyikünk a maga áldozatát. Necsak a szemünk előtt levő nyomorúságok enyhítésére adakozzunk, hanem egy nem látott, de nagyon égető nyomorúság enyhítésére is. Imádságos könyvet, bibliát vagy más vigasztaló iratot nem küldhetünk a fogságban levőknek. De egyet tehetünk. Imádkozhatunk értük. Tegyük meg. Kérjük a jó Istent, hogy adjon nekik türelmet szenvedésük elhordozására. Erőt a megaláztatás elviselésére. Adjon lelkűkbe reménységet. Vigasztalja őket csüggedésük- ben. Nagy veszteségeik között is mutassa meg nékik azt a Szabadítót, ki szabadulásra vezeti lelkünket. Imádkozzunk ezért. Imádkozzunk hittel, bizalommal, állhatatossággal és higyjük, hogy ez által is teljesítjük szenvedő fogolytestvéreink iránt a szeretet kötelességeit. A kétféle kötelesség egymásutánjára csak ennyit jegyezzünk meg: kezdjük az imádkozással s akkor önmagától meglesz a segítés áldozathozatala. Az imádság Istenhez vezeti, Istennel egyesíti az embert. Az imádság az Istenben élő ember lélegzet- vétele. Imádság nélkül nincs szeretet, nincs jótékonyság. Mert csak az tudja betölteni a felebaráti szeretet törvényét, aki előbb megtanulja az Istent szeretni. Tábori levelek. Gyűjti: E. J. III. Apa levele fia konfirmációjára. Cirókaófalu, III. 30. Kedves Fiam 1 Midőn a jó Isten segítségével elérted és megértük azt a napot és órát, midőn te először állasz oda mennyei Atyánk szent oltára elé és fogadást teszel arról, amit szüleid, tanítóid és lelkipásztorod tanított, hogy azt szívedbe vésed, megtartod és aszerint élni és meghalni fogsz. Ebben az órában én is ott szeretnék és szerettem volna lenni veled és veletek, de hazafiúi kötelességeim nem engedik azt. De ha személyesen nem is lehetek közietek, ott leszek veletek gondolatban és látni foglak lelki szemeimmel. Fogadd tehát soraimat jjgy, mintha kezemet nyújtanám: én megbocsátok I Légy hű tagj a any aszentegyházunknak, hű gyermeke szüleidnek, fogadd minden jó kívánságomat. Sokat, de nagyon sokat szeretnék és tudnék írni, ha szívem fájdalmát kiönthetném, de nem bírom, tán e néma papír se bírná azt. Isten áldását kívánva fejedre, csókol szerető atyád. A levél végére még a következő szívhez szóló imádság van csatolva: Utaid Uram mutasd meg, hogy el ne téve- lyedjem. Te ösvényidre taníts meg, miken intézd menésem. És vezérelj engemet a te szent igaz igédben. Oltalmazd életemet, mert benned bízom Úr Isten. Irgalmasságodba ajánlom azért óh irgalom Istene az én utaimat. Vezérelj hűséggel, bátorsággal, csüggedést és lankadást nem ismerő hittel és reménnyel. A mi nagy útonjárásunk végén pedig adj diadalt, örömet, viszontlátást és a te segedelmedről soha meg nem felejtkező hálaadást a Jézusért. Ámen. IV. Levél Amerikából. Kedves Szüléink é§ kedves Test- vérjeink! Kívánjuk a mindenható Istentől, hogy ezen pár sor Írásunk a legjobb és a legfrissebb egészségben találja mindnyájukat. Mi hála Istennek most egészségesek vagyunk, de én beteg voltam, igen meghűltem. A kedves feleségem az meg mindig beteges szegény, de most hála legyen a jó Istennek egészséges. Kedves szüleim, elsősorban is tudatjuk velük, hogy a rég várva várt levelüket megkaptuk, aminek igen megörültünk, de bizony nem a legjobbat Írják. Majdnem sírtunk mikor olvastuk, hogy milyen nagy szomorúságban vannak. Bizony mi azt elhisszük, hogy most nem jó világ van odahaza, nincs olyan perc, nincs olyan óra, hogy ne gondolnánk haza, csak mindig az van most eszünkbe. Már alig vártuk, hogy levelet kaphassunk, hogy mi van velük odahaza, egészen el voltunk már keseredve, hogy nem tudunk felőlük semmit, hogy élnek-e vagy nem. Az újságot olvassuk, de az nem írja az igazat. Kedves szüléink igen fáj a szívem, hogy nem védhetem szép magyar hazámat, szegény testvéreim küzdenek érte, hogy fáj majd a szívem, ha szegények el találnak veszni a csatában. Hogy én nem küzdhetek szép magyar hazámért! Szegény, el- telejthetetlen bátyám hol vagy, nem tudnak már négy hónapja »felőle. Csak az Isten adja, hogy ne vesszen el egyik se. Mihelyt mennek a hajók, rögtön megyünk haza, már nekem is igen elment a kedvem Amerikától, mert itt csak küzd az ember, későn- korán, mégsem megy az ember semmire. Elég szégyen lesz rám nézve, hogy nem bírtam semmit szerezni, de arról nem tehetek. Ami kis pénzem volt, elment, pedig nem voltam rossz, de ha az Isten így rendelte. Én kapaszkodnék a világhoz, de ha nincs szerencse., arról nem tehetek. Bizony kedves szüléink igen fáj ez nekem, hogy nem tudtam még egy pár centtel se segíteni, azért ha írják is, hógy nincsenek rám szorulva, de azért mégis jól esett volna, ha
