Harangszó, 1914-1915
1915-05-30 / 29. szám
226. HARANGSZÖ. 1916. május 30. sünkön vezet keresztül. Jövendő nagysága a mi megsemmisülésünket követeli. Sötét arcokkal találkozunk az utcán. Lassú, fáradt járású emberek tekintetén rajt borong az aggódás. Az összeszorított ajkakról leolvassuk a szavakat: — kibirjuk-e ezt is?... Megálljük-e helyünket ebben a rettenetes küzdelemben ?. .. Egyszerű asz- szony kopogtatott be ajtómon. Leikéből csak úgy sírt a panasz és kétségbeesést — hát mindenki ellenünk fordul ? .. Hát senki sincsen mellettünk és velünk ?... Felnyitom a könyvek könyvét s a próféta Írásában így olvasom háborgó lelkek kétségeire az Úr válaszát: „őrizzétek meq a jogosságot és cselekedjetek igazságot. Mert közel van szabadításom, hogy eljöjjön és igazságom, hogy megjelenjék.“ Hogy elcsöndesíti Isten beszéde a nehéz aggodalmat! Hogy eloszlatja a sötét kétségbeesést. Hogy eltölti lelkünket azzal az erőt adó bizonyossággal : nem vagyunk elhagyatva, nem vagyunk egyedül! Isten velünk van I És ez nem üres szó-beszéd. Igaz ugyan, hogy ebben a világháborúban sokan mondják: velünk van az Isten! velünk az Úr! De elfelejtik, hogy a lélek és igazság láthatatlan Istene, mindig látható alakban jelenik meg. A legszentebb emberi érzések, az örökkévaló erkölcsi kincsek a láthatatlan Isten megnyilatkozásai. Ebben az esetben is csak azok mondhatják, hogy velük van az Isten, kiknek küzdelmében a jog és igazság harcol az eltaposás és igazságtalanság ellen. Mi nem akartuk, mégcsak nem is kívántuk a másét. Csak a magunkét védelmezzük. Ez azonban nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is. Nemcsak a szívünkből kiirthatatlan haza- szeretet, az önzéstől megtisztult legnemesebb emberi érzés kötelez erre, hanem maga az örökkévaló Isten, midőn azt mondja: „őrizzétek meq a jogosságot!“ Mikor új ellenséget látunk magunkkal szemben, mondjuk e! újra: őrizzétek meg a jogosságot! Ne tegyünk és ne is követeljünk másoktól saját előnyünkre jogtalanságot. De ne engedjük azt sem, hogy jogainkat elrabolják és sárba tapossák. Őrizzük jogainkat. Cselekedjünk igazságot. Kihulló vérrel, életfeláldozással, munkaerővel, áldozatkézséggel őrizzük jogainkat. Őrizzük az igazság fegyverével. Jogvédelmünket kapcsoljuk ösz- sze az igazság cselekvésével. Talán egyszerre meg sem értjük, hogy micsoda hatalmas felemelő erő rejlik ezekben a szavakban. De eljön az idő, mikor megértjük, hogy az embe rek cselekedete felett nemcsak a nyilvánosság, hanem a lelkűkben rejtőzködő örök biró Ítél. És eljön az idő, midőn a nemzetek cselekedete felett nemcsak a zsibongó utca, hanem a nemzet és az emberiség felébredő lelkiismerete mond ítéletet. ítéletet mond maga az Isten. Hogyan állnak majd meg az itélőszék előtt azok, kik jog és igazság helyébe üres szavakat és keresett ürügyet állítottak ? Nem tudjuk, hogy micsoda fejleményekhez vezet ez az új alakulás. Nem is sejtjük, hogy micsoda lesz az egész világháború eredménye ? Mit rejteget számunkra a jövő: dicsőséget, vagy megaláztatást, babért, vagy tövist ? De egyet ne felejtsünk. Jóllehet a jogot védelmezzük az igazság fegyverével, mégis tudjuk, hogy sem ügyünk jogossága, sem fegyverünk igazsága nem biztosítja számunkra a győzelmet. A történelem száz és száz példája bizonyítja, hogy sokszor eltapossák az igazságot, a jogosság elbukik s az igazságtalan ügy nyer győzedelmet. De ha nem ismerjük is a háború végét, egyet igazságunk tudatában tudunk: ez az Úr ígérete. Nehéz küzdelmünkben az ő szavát halljuk: „közel van szabadításom, hogy eljöjjön és igazságom, hogy meg- jelenjék.“ Ebben az egyben hiszünk és rendületlenül bízunk. Magunkra maradhatunk. Még jobban megnőve- kedhetik ellenségeink száma, mi akkor is érezzük, hogy az Úr szabadí- tása eljön mihozzánk. Eljön az • az idő, hogy romok, törmelékek, szét- döntött falvak, megrabolt családok felett, csöndes léptekkel felénk közeleg az Úr. Bekötözi a sebeket. Elcsöndesíti a lelkek bánatát. Világosságot nyújt sötét éjszaka után. Azután megfogja a nemzet kezét és szabadulásra vezeti. Megjelenti és diadalra viszi az igazságot. Nem a világ, nem az erőszak, nem az egymást legyűrés igazságát adja meg, hanem az ő igazságát, az Isten igazságát. Ebben hiszünk. Ebben bízunk. Az Isten szabadítása közel van. Az Úr igazsága megjelenik. Óh milyen egész szívvel várjuk, Uram, a te felszabadításodat. A HARANGSZÓ terjesztésére begyült összegen ingyen példányokat küldünk a kórházakba. Kérünk mindenkit: támogasson minket magasztos munkánkban! A békesség forrása. Irta: Mészáros István. Ágyuk döreje, gyilkos fegyverek véget nem érő csattogása, halálkiáltások köszöntötték pünkösdöt is. A külső világ legborzalmasabb jelenségei között ünnepeltük ez évben a keresztyén világ legbensőbb ünnepét. Templomainkban a békességről szóló szentbeszédbe belesiit a békételenek jajszava, panaszkiáltása. Békételenek az apák és anyák, kik nem temettek és mégis halottat gyászolnak. Sok-sok nőnek gyászruhája, halvány arca, a leggyengébb érintésre is könybelábbadó szemei nagy, benső békételenségről beszélnek. Játékhoz, vidámsághoz szokott gyermekeknek korukhoz alig-alig illő komolysága is békételenségről mond el szomorú, néma szavakat. A legfőbb hadurak, csaták sorsát irányító hadvezérek békételenek, mert úgy lehet nincsenek megelégedve az elért eredménynyel, békételen az orosz katona, mert nem kap elég kenyeret, békételen a szegény sebesült harcos, ki ájulása után feleszmélve, észreveszi, hogy nincs meg az egyik karja. Békételenek az államférfiak, mert még mindig bonyolódik a helyzet, békételen a szárazföld, békételen a tenger. Soha eddig nem látott békételen világ! Ebben a nagy békételenségben köszöntött ránk pünkösd ünnepe. Épen jókor! Az emberek már úgyis vágyódnak a békesség után, hiszen maga ez a nagy békételenség is csak a békevágyat teszi mind általánosabbá. Pünkösd meg reámutatott a békességnek, a háború után megvalósítandó békességnek igaz forrására. Igen sokszor olvastuk vagy hallottuk, hogy a háborúnak csak úgy lesz vége, a béke csak akkor kezdődik, ha az egyik hadviselő fél teljesen kimerül s a másiknak kegyelemre megadja magát. Kétségkívül ez a kimerülés lehet a békének forrása, kétségkívül ez a teljes meggyengülés szülhet békét. Ámde ez a békesség csak amolyan külső béke lenne, mint volt a háború előtt. Ha valamely nemzet csak azért köt békét, épen csak azért, mert kimerült, az nem fog igaz békét élvezni, mert békéjét megrontja a megtorlás emésztő vágya, az új háborúra való készülődés. Franciaország életében látjuk ezt egészen világosan, mert ez az ország 1871 óta, amikor a németség megverte, mindig a háborút szomju-
