Harangszó, 1914-1915

1915-05-23 / 28. szám

222.

HARANGSZÓ.

1915. május 23.

egyszóval múló földi javakért folytak. Vívattak azonban csaták múlhatatlan örök javakért is. E csaták nemcsak egyes korszakokra nézve bírnak fontossággal, nemcsak egyes népekre vonatkoznak hanem minden idők összes népeire s minden egyes emberre nézve kiváló jelentőségűek; tehát mireánk nézve is.

Hát vájjon melyek azok? Figyelj kedves olvasóm, csodálkozó kérdésedre adandó feleletemre s vizsgáld meg vájjon igazam van-e vagy sem.

„ Kezdetben teremté Isten a mennyet és a földet“ s a többi közt „teremte Isten embert az ő képére, az Isten képére teremté azt, férfiúvá és asz- szonnyá teremté őket,“ hogy .uralkodjék az a tengernek halain, az égen repdeső madarakon, a barmokon, és mind az egész földön, és a földön csuszó-mászó minden állatokon. És megáldá Isten az embert.“ És vévé az Úristen az embert és helyezteté azt az Édennek kertébe mondván: E kert minden fájának gyümölcséből szabadon egyél, de a jó és gonosz tudásának fájának gyümölcséből ne egyél, mert valamely napon abból eszel, halálnak halálával halsz meg. Ekkép jellemzi a szentírás Mózes első könyvének elején az első emberpár életét, amely ártatlan boldogságában és Istennel való zavartalan közösségben folyt. A sátán azonban, aki nem szívelheti azt, ami szent és jó, nem nézte tétlenül az első emberpár boldogságát ; arra törekedett, hogy ezt megrontsa. Mint kisértő lépett fel Évával szemben, kígyónak képében, így szólván: „Azt is mondotta-e Isten, hogy e kert fáinak gyümölcséből ne egyetek ? Nem haltok meg halálnak halálával, de tudja az Isten, hogy valamely nap esztek arról a fáról, megnyílnak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és gonosznak tudói.“ A sátán hazugsággal kételyt igyekszik támasztani az emberben Isten szavával szemben, megakarja ingatni azt a gyermeki, rendületlen bizalmat, amelyet a mindenható Isten a képére teremtett embertől elvár.

Nagy tusa, lelki harc támadt az ember szívében, hátha mégis igaz lehet az, amit a kisértő eléjük tár. A hazugság és a kételkedés veszélyes fegyvere birokra kél az Istenbe vetett hittel, bizalommal. Az első Ádám enged a csábításnak — az ördög győzött. Döntő jelentőségű küzdelem volt ez, elsője ama legnevezetesebb csatáknak, amelyekről e cikk keretében szólunk. Jó és gonosz, szentség és bűn állott egymással szemben. A jó és szentség csatát vesztett, a bűn és gonosz győzött. Az első ember fölött s ennek révén minden emberen. Az Istennek képére teremtett ember a bűn rabságába került s ennek igája alatt nyög minden utóda is. A maga ereje, okossága által nem bír szabadulni senki, mert „a bűnnek zsoldja a halál.“

Isten azonban nem akarja a bűnösnek halálát, hanem hogy megtérjen és éljen s bár atyai jóságát lábbal taposta az ember, mégis megkönyörült a súlyos rabigában sínylődő bűnös gyermekein és „úgy szerette e világot, hogy az ő egyszülött fiát adá, hogy valaki hiszen ő benne el ne vesszen, hanem örök életet vegyen.“ Az idők teljességében elkül- dötte a világ megváltóját a Jézust „mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.“

Ez körülbelül 4000 évvel ama első legnevezetesebb csatavesztett csata után történt. A názárethi Jézus, Istennek ama báránya, akiről már Ézsaiás próféta megjövendölte: „ a mi betegségeinket ő viselte és a mi fájdalmunkat hordozta, ő megsebesít- tetett a mi álnokságunkért, megron- tatott a mi bűneinkért, a mi békességünknek veresége, vagyon ő rajta és az ő sebeivel gyógyultunk meg,“ ott térdel Gethsemane kertjében s viaskodik. Istennek egyszülött fia, aki bűn nélkül való, ama „második Ádám, hogy jóvá tegye azt, amit az első Ádám“ elrontott, „nagy vias- kodásban vala, buzgóságosabban imádkozik vala, és az ő verítéke olyan vala, mint a vérnek csepjei, melyek a földre hullanak vala.“ íme feltárul szemeink előtt a második legnevezetesebb csata képe. Ismét csak a jó és a gonosz, a szentség és a bűn küzd egymással. De ez alkalommal, Jézus Urunk révén, aki legnehezebb órájában így fohászkodik: „Atyám, ha akarod távoztasd el tőlem e pohárt, mindazáltal nem az én akaratom, hanem a te akaratod legyen“ legyőzetett a bűn, a sátán. A golgotái keresztfán elhangzott „elvégeztetett“ s a húsvéti „feltámadott“ bizonysága annak, hogy eme második legnevezetesebb csatában: „íme diadalmat vett a Juda nemzetségéből való oroszlán“ s hogy a nagy apostollal együtt mondhatjuk: „Elnyeletett a halál szintén a diadalomig. Hol vagyon halál a te dia- dalmad ? Hol vagyon koporsó a te fulánkod ? De az Istennek legyen hála, aki adott nékünk diadalmat a

mi Urunk Jézus Krisztus által.“

Ha amaz első legnevezetesebb csata után beteljesült az emberiségen, hogy: „a bűnnek zsoldja a halál,“ úgy eme második, legnevezetesebb csata után valóra vált ezen szentírásbeli helynek folytatása, az Istennek pedig ajándéka az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Mindkét csata mindnyájunkért, tehát teéretted is vívatott kedves olvasóm, és hatásuk te reád is kiterjed. Elhitted és felismerted már ezt? Tudatára ébredtél már annak, hogy az eredendő bűn — mint ama vesztett csata gyümölcse — és saját bűnösséged által, kárhozatra méltó vagy? — Elfogadtad — ama győztes csata eredményét — a Jézus Krisztusban vala üdvöt, bizonyosságot nyertél-e bűneid bocsánatjárói, örök boldogságodról? Valóban megismerted e múló világ örömei és bajai közepette, hogy nincsen senkiben másban üdvösség, nem is adatott emberek között ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk, akkor reád is vonatkozik. Hatalmas dolgokat cselekedett az Úr ezekkel s te is valljad a zsoltaíróval: „Áldjad én lelkem az Urat és minden belső részem az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat és el ne felejtkezzél semmi jótéteményéről.“

Ha azonban még nem volnál eny- nyire, óh jöjj és láss! Ismerd fel mielőbb, hogy Te reád nézve is mily nagy veszteséget jelent ezen első legnagyobb csata és milyen nagy nyereséget ama második. Akár hiszed, akár nem, az igy van és mindig is igy lesz. Akár otthon ülsz családi tűzhelyed körül, vagy a világháború ezer veszélyei közepette időzöl, távol szeretteidtől, távol hazádtól, akár béke, akár háború zaja környékez, igazán nyugodt és megelégedett, igazán boldog, itt alant s majdan odafenn ama jobb hazában csak akkor leszel, ha teljesen annak adod át magadat, akinek adatott teljes hatalom, mennyen és földön. Ez a Mindenható a háború förgetege által is így szól hozzád: „íme az ajtó előtt állok és zörgetek.“ Nyissad ki szíved ajtaját ő előtte! Ez a nagy ünnep is kiváltkép int erre. Ha meghallottad hívó szavát, akkor izenj még ma hadat mindannak, ami elválaszt az ő szerelmétől, a vele való közösségtől, vívd meg beléje vetett erős hittel életed harmadik legnevezetesebb csatáját s biztos lehetsz benne, hogy neked is fogja mondani: ne félj, mert én ve-