Harangszó, 1914-1915
1915-04-04 / 22. szám
170. HARANGSZÓ. 1915. április 4. sírra mered. Hirtelen megfordul, futva, sietne a harmatos fűben, hogy az ezüstlevelü olajbokrok, piros virágú granát-almafák közt keresse azt a holttestet, mely egyetlen vigasztalásul maradt számára. Mert borzasztó, hogy az Úr testének temploma összeomlott, de jaj, jaj a szegény megrabolt szívnek, ha még a templom romjainál se borulhat térdre. A sírüreg nyílásánál csöndesen áll egy férfi s hosszasan rátekint. Mária azt hiszi a kertész az, megragadja kezét, úgy kéri esdekelve: Uram! ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted és én elviszem őt 1... Az ismeretlen hallgat s csöndesen tovább nézi a siró asz- szonyt. A magasan vágott ablakon belopózik a reggeli napsugár s megvilágítja az üres koporsót, meg az odavetett fehér lepedőt. A sírfalra szelíden ráhajol a harmat cseppel gyöngyözött pálmalevél, s a fák közét bársonyos szőnyeggel fogja össze a zöldelő pázsit. Az ismeretlen meg csak nézi a siró asszonyt, azután csöndesen megszólítja: — Mária I Csak egy szó, egy hang rezdülés, csak egy halk lehellet, virág szirma is alighogy rebben, amint csöndesen megérinti, mégis egy világ gazdagsága tárul fel előtte. Kigúnyolt szíve felujjong, reménységei összeverődnek, hite, bizodalma megerősödik. Szétdőlt, omlatag kövekből újra kiemelkedik a szent templom. Előrehajtott fejjel nézi, azután lassan odahull lábához s csöndesen súgja: — Rab- buni 1 Mester 1 Megtanulta, hogy Jézus él. Legyőzte a halált, feltámadott 1 Az örök igazság kikelt halotti sírjából s diadalmasan száll végig az emberiség örökkétartó küzdelmén, mint az első husvét reggelén az éjszakát űző tavaszi napsugár az arimathiabeli József kertjén. Csak a nevek változnak, maga a történet ugyanaz marad. Sírhalmok közt járunk s lelkűnknek fáj az ibolyanyílás, fáj a tavaszi verőfény, fáj az egymás mellett sorakozó sok sírhalom. A harcmezőn elesett kedveseinkre gondolunk s újra végigsirjuk gyászunkat: nem elég, hogy elveszítettük, még a holttestét is elrabolták tőlünk. Nincs sírhalom, melyre ráborulhatnánk. Nem hinthetjük rá a tavasz első virágát. Nem öntözhetjük könnyünkkel pázsitját. Úgy kiszakították életünkből, mintha sohase lett volna a mienk. Ne felejtsd el, hogy kicsoda vette el. A haza vette el. És mindaz, mit a hazának odaadunk, szent kötelességteljesítés, drága áldozat. Ne felejtsd, hogy kinek az akaratából adtad oda. Isten akarata volt, hogy harcmezőn fejezze be életét. Örökkévaló, bölcs akarat. Szeretetteljes atyai akarat. Ne zúgolódj ellene. Hordozd fájdalmadat emberek előtt büszkén, Isten előtt alázatosan. Halld meg a húsvéti ünnep vigasztalását. Üres a sír, a Krisztus él, feltámadott. Feltámadása a mi kedveseink feltámadásának biztosítéka. Feltámadott s feltámadásra vezet mindnyájunkat. A temető útján mintha újra látnánk meghalt szeretteinket. Ránk mosolyog jól ismert, kedves arcvonása s ajka halkan, csöndesen suttogja nevünket! Csak testére borul idegen föld hantja, lelke ránk sugárzik a kéklő égből. Oh áldott légy Istenünk 1 Megnyugodott szenvedésétől. Megpihent fáradalmai után. Örökkévalósággal cserélte fel a múlandóságot. Boldog immár Isten kegyelméből. Óh áldott légy Istenünk 1 Akkor is találj vigasztalást, ha reménységeid összomlását siratod. Aggódsz a hazáért ? Remegsz nemzetünkért? Reszkedve gondolsz a jövőre? Ne félj 1 az igazság diadalmasan kél ki sírjából. Isten megőrzi magyar hazánkat, megvédi nemzetünket 1 Csak bízzál Istenben s dolgozz minden erődből 1 Miért állsz némán ? Miért nézel oly mereven magad elé ?... Kulcsold imádságra kezedet. Lásd meg Krisztust, ki melletted áll s szeretettel tekint rád. Lehajol hozzád s vigasztaló szavával felölel magához. Ne menj hát olyan fejcsüggesztve, ne légy olyan halott néma. Ha elfojtott sírástól megremeg is hangod, szólítsd meg halkan, csendesen (látod, van számunkra is vígasztalás.): — Rabbuni I Mester 1 Vasárnap a harctéren. Irta: Dr. Kovácsics Sándor katonaorvos. Nem tudom, hogy képzelik azok, akik nem szagoltak puskaport, ezt a napot a harctéren. Lehet, hogy úgy mint ahogy odahaza van, csak a templomba siető, rozmaring virágú, imakönyves, féhérkendős leányokat hagyják el a fantázia alkotta képből; tán az orgona harmonikus, istent dicsérő hangjai, akkordjai helyett vélnek más, durvább hangokat hallani, amelyek végig rezegnek most az egész vén Európa légkörén. A dandároknál vannak katona papok. Ezek a lelki atyák azonban nem érnek reá s nem tudnak otthoni módon vasárnapot tartani. A küzdő hősök és nem hősök mással, az ellenféllel, a szükségletek beszerzésével, az élelem, a muníció szállításával vannak éjjel-nappal elfoglalva. Sokszor azt se tudjuk milyen nap van, hányadikát írnak odahaza azok, akik — nincsenek itt testileg. Egyik nap a másikkal összefolyik. A kü- lömbség csak az, hogy egyik nap hidegebb, szelesebb, nedvesebb, szóval kellemetlenebb, kedvezőtlenebb a harcosokra, mint a másik, egyik nap nagyobb a győzelmünk, a másikon lassabban haladunk előre, — de mindig előre, egyik nap több, a másikon kevesebb a betegünk, a sebesültünk. De — sajnos — s ezt már a háború természete szüli — mindennappal kevesebben vagyunk a föld felett és sokan, nagyon sokan, alulról nézhetik már csak a nemsokára fakadó ibolya mezőket. .. Vasárnap van itt mindennap, mert a legszentebb ügyért dolgozunk ön- feláldozással, lemondással, mindarról, ami otthon körül vett bennünket, ami kényelmet nyújtott, amit a polgári élet adott, s amelynek értékét akkor látjuk igazán, amikor hónapokon keresztül csak álmainkban élvezhetjük. A kvártély, a mosás és a koszt nagy jelentőségét itt a háború világában tudjuk csak eléggé méltányolni. A reánk háruló feladatok végzésével gyakran együtt jár ennek a három nagy dolognak az elhanyagolása s e mellett a legnagyobb fizikai megerőltetés fogyasztja szervezetünket. És mégis, semmi csüg- gedés, semmi panasz. Nyikorgás nélkül végzi a nagy gépezet minden kereke, srófja, motorja a maga helyén a munkáját, mint a hogy egy nagy gyár lelkes, megelégedett, önérzetes munkás népe a legjobb, legtökéletesebb munkát igyekszik nyújtani, hogy a gyártmány elsőrangú, kifogástalan legyen. Talpig ember itt minden magyar a maga helyén, a maga működésében, Akiket pedig ez az idegfeszítő munka letör, meggyengít, azokat a faji szeretettől áthatott emberszeretet igyekszik ismét visszaadni a dolgozó társának. Vasárnap van. Február 28.-a. Csendesen szállingóznak a hópelyhek. Fehér körülöttünk minden, olyan az egész természet, mint a fehér lepel-
