Harangszó, 1914-1915
1915-02-21 / 19. szám
1915. február 21. HaRangsZó. iái. A magyar katona dicsősége. A bukovinai és a Kárpátokban fo lyó harcok kapcsán a bolgár sajtó ismét tele van a magyar katona dicsőítésével. Az egész sajtó azt hangoztatja, hogy a háború egyik legszebb mozzanata az a példátlan hősiesség és minden téren való kiválóság, mely- lyel a magyar katona jóformán meglepte az egész világot, ellenséget és barátot egyaránt. Hogy maguk az oroszok is mennyire értékelik a magyar katona kiválóságát, arra igen jellemző az egyik fogságba jutott orosz ezredesnél talált napiparancs, mely közli az orosz katonákkal, hogy ezentúl minden katona, aki magyar katonát foglyul ejt, tizenhat rubelt kap egy-egy magyar katonáért. Más hírek. Egy román államférfi újból azt a nyilatkozatot tette, hogy Románia a monarchiával szemben semleges marad. — Bulgáriában folyton növekedik az elkeseredés Szerbia ellen. — A szolgálatképtelen hadifoglyokat a harcoló államok valószínűen kicserélik. — Az oroszok néhány hajó sereget és sok muníciót szállítottak a szer- beknek. — A görög kormány elhatározta, hogy Szerbiának nem adja ki az országán át érkezett hadiszereket. Apró történetek. Közli: ifj Stráner Vilmos. Az ember rendeltetése. A tanító vizsga alkalmával természetrajzból az állatok, növények és ásványok országáról beszélget a gyermekekkel és végül áttérve az emberre azt kérdezi egy kis fiútól: „Megtudnád-e mondani kis fiam, hová tartozol te is, és minden ember“ ? A gyermek egy kis ideig habozik és gondolkodik és végre örömtelt arccal, sugárzó szemekkel a várt felelet helyett így szól: „Én tanító úr?... és minden ember?... én a menyországba tartozom“ ! Boldog gyermek 1 te hát tudod, hogy mi a rendeltetésed 1 Pedig hány megőszült fő hajtja fejét utolsó nyugalmára anélkül, hogy bizonyságot szerezne arról és tudatára jönne annak, amit az írás így fejez ki: „Mert nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük“. (Zsid. 13, 14). Ennek a kis ártatlan gyermeknek szavai tanítsanak meg bennünket arra, hogy mily magasztos, mily fenséges rendeltetése van az embernek, hogy ezen a földön Péter apostol szavai szerint csak „jövevények és bujdosók1 vagyunk, (Pét. 2, 11), de odafenn egykor majd az Isten országának leszünk polgárai. Olvasd el, kedves olvasóm: I. Péter 2, 11 —25; akkor meglátod, hogy kinek-kinek mit kell tennie, hogy már itt e földön méltón elkészüljön a mennyei polgárságra. # Alapos felelet. Egy utazás alkalmával a vonaton egy nagyobb társaságnak egy-néhány tagja, kik a vallás szent dolgaiból gúnyt űztek, egy nyugodtan ott ülő lelkésztől, aki szerényen meghúzta magát egy sarokban, azt kérdezték gúnyosan, hogy nem tudná- e nékik megmondani, hogy vájjon az angyalok Jákob álmában miért mentek fel létrán a mennybe, holott tudvalevőleg a lelkészek és jámbor hívők hite és felfogása szerint az angyaloknak szárnyuk van és így nem lett volna szükségük létrára. A lelkész erre a gúnyolódásra rögtön feltalálta magát és minden látható zavar és habozás nélkül így felelt meg nékik: „Tudják uraim, én úgy képzelem magamnak a dolgot: az angyalok valószínűleg közvetlenül előtte egy jó rakomány „szabadgondolkodót és gúnyolódót“ szállítottak a pokolba és ott valószínűleg megperzselték szárnyukat.“ Erre a találó és alapos feleletre a gúnyolódókat az összes utasok alaposan kinevették, úgyhogy azoknak elment a kedvük attól, hogy más ember vallásából gúnyt űzzenek. Az egyház köréből Levelek a harcmezőről. Annak bizonyságaképpen, hogy a harcmezön küzdő katonáink lelkében mennyire erős a vallásos érzés, egyházszeretet, a velük törődéssel szemben tanúsított hála, — közöljük a következő két levelet, melyet Tompa Mihály kissomlyói ev. lelkész kapott a táborból: 1915 január 1-én. Mélyen tisztelt Főtisztelendö úr! Első sorban is engedelmet kérek, hogy bátor vagyok soraimmal fölkeresni, de miután tudom, hogy van a kissomlyói anyagyülekezetnek egy hű lelkipásztora, aki imádkozik és imádkoztát híveivel érettünk, a harcban lévő testvérekért, tehát nagy hálámat fejezem ki érette. Nagy örömöm tellett abban, hogy karácsony napját mi is magunknak szentelhettük. Ép ezen alkalomkor egy községbe értünk, ahol elmehettünk egy orosz templomba, ott kériük a mindenható Istenünket kitartásra és magyar hazánk védelmére, hogy irigy ellenségeinket legyőzhessük erős karjainkkal. Idáig a jó Isten megőrizett. Egészségem is jó van. Tiszta szívemből kívánok tisztelendő úrnak és kedves családjának jó egészséget és sok szerencsét az életben. Tisztelője: Sebestyén Antal, Káld. 1915 jan. 23. Mélyen tisztelt tisztelendő úr 1 Hozzám küldött becses levelét megkaptam és az imakönyvet is. Nagyon megörültem tisztelendő úr sorainak és a drága ajándékért a legnagyobb köszönetemet fejezem ki. Ahogy megkaptam, éppen volt alkalmam keresztülolvasni, most pedig egy másik bajtársamnak kölcsönöztem ki. Nagyon szép dolgokat tartalmaz a kis könyvecske. Majd a jó Isten segítségével, talán nem is sokára, legyőzhetjük a velünk szemben álló többszörös sok orgyilkos ellenségeinket, mert kiváló tiszturaink és katonáink vannak, akik bátran és minden erőnkkel harcolunk királyunkért és a hazáért, családunkért és felebarátainkért és így Isten segítségével remélem, hogy magyar hazánk nemsokára vissza fog állni az előbbi nyugvó helyébe. Most pedig nagyon sajnálom, hogy tisztelendő úr pár kérdésére nem felelhetek, mert helyzetünkről nem szabad írni. Igen forrón üdvözlöm a tisztelendő urat az egész kedves családjával együtt, kívánok jó egészséget és mindenben jó szerencsét. Tisztelő híve: Sebestyén Antal, tizedes. Katonák hálája. A harcmezöröl érkező katonalevelek mind azt bizonyítják, hogy küzdő katonáink mily boldogan nyúlnak az imádságos könyv és egyéb vallásos irat felé. A mi áldott munkát végző nőegyleteink nem dolgoznak hiába. A harcmezöre küldött vigasztaló könyvecskék hitet, istenfélelmet, reménységet visznek magukkal s egy válasz érkezik rájuk: a hála és köszönet szava. íme egy levél, melyet Tóth Kálmán felsőszakonyi ev. lelkész kapott a táborból: 1915 január 11-én. Mélyen tisztelt tisztelendő úr! Nagyon megörvendeztetett a karácsonyi üzenet. Fogadja hálás köszönetemet ezért a szép ajándékért. Legyen szíves adja át a nőegyletnek írásbeli üdvözletemet. Majd ha a jó Isten segedelmével megszabadulok, szóbelileg is meg fogom köszönni. Zárom soraim, maradok hű szolgája: Gefrt. Németh József II.
