Harangszó, 1914-1915
1915-02-21 / 19. szám
146. HARANGSZÓ. 1915. február 2l. gyengébbnek vélte az istenember lelkét s a test kívánságát a legerősebbnek. Olvassuk a harc kezdetét: mintegy halljuk a győzelemre számító sátán titkos kárörömmel elgondolt szavait: jössz te majd, a bűn madarának adom a te lelkedet 1 De az első összecsapásnál használt fegyver, mely jó volt a gyarló emberi lelkek ellen, gyengének bizonyult. Az isteni lélek akarata erősebb volt a test vágyánál. Inkább megtagadta önmagától a rég nélkülözött mindennapi kenyeret, semhogy önző érdeke kielégítésére használván az Istentől nyert hatalmát, megadta volna magát a sátán csábításának. A fegyver éle megcsorbult, az első támadás meghiúsult. Látta a bűn, hogy Jézussal nem közönséges ellenfélre talált, de nem csüggedő erővel második támadásra indult, miután elővette a számító ravaszság fegyverét. Jézust a zsoltár szavaira emlékeztetve akarta rábírni arra, hogy adja meg magát csábító szavainak. Oly dolog véghezvitelére kérte, mely- lyel, mint Isten fia, megmutathatta volna emberfeletti erejét. Ismerte a kísértő az emberi gyengeséget, mely annyira szeret kérkedni erejével, nagyobbnak mutatni a tehetségét annál, aminek birtokában van. Akinek hatalmában volt emberfeletti dolgot cselekedni, ismételten az írás szavaira utalva hárította el a támadást, mely őt az Istenkísértés vétkébe kívánta dönteni. Balsikerrel végződött a bűnre nézve a második támadás is, de nem volt hozzászokva ahhoz, hogy legyőzzék, azért az utolsó harcra szedte össze erejét. Tudva, hogy ennek sikerétől függ, hogy megtörheti-e az erőnek lelkét, vagy pedig megalázkodva, legyőzve kell-e a küzdőtérről távoznia. Azt a fegyvert választotta ki bő fegyvertárából, mellyel sok oly ember lelke felett győzött már, kiket a világ megingathatlan, tiszta jellemeknek tartott. Világhatalommal, szíveket elkábító földi dicsőséggel kínálta meg azt, kinek nem volt fejét hova lehajtania. Várta, mint törik meg az erős ellenállás, mint adja meg magát az eddig hiába ostromolt erős vár. Megvetéssel adták meg a választ Jézus ajkai: „Eredj el tőlem sátán, mert meg vagyon írva: A te Uradat Istenedet imádjad és csak őt szolgáljad!“ Ezzel kihullott a fegyver a lelkek félelmes filiszteusának kezéből. Dávidnak fia, ki inkább engedett az Igének, hogysem az önző indulatnak, a pogány Góliátnak „Erejét elvette, lába alá tette, úrrá lett azon.“ Egykor Góliát testi erejét megsemmisítő Dávid, ki népét a pogány fi- liszteusok jármától szabadította meg, Isten választott népének királya lett. A pogány bűnök Góliátját leverő Dávid Fiát, ki az Úr választottának lelkeit mentette meg a bűn szolgaságából, az Úr királyá tette, szent leikével kente fel az ő országának királyává. Mi keresztyének, kiket az Úr a legnagyobb bűnnek szolgaságából váltott meg, vigyázzunk, hogy annak újra rabságába ne kerüljünk I Mert — mint nagy Lutherünk mondja: „Az ős ellenség most is üldöz még. Nagy a serege, csalárdság fegyvere. Erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk, de küzd értünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk. “ Álljunk meg híven a hős vezér mellett, forgassuk azt a lelki fegyvert, melyet az Úr adott kezünkbe, mely az Istennek igéje. így ellene állhatunk a gonosz álnokságának és távoltarthatjuk lelkűnktől annak pusztító erejét. Lapunk következő száma március hó 7-én jelenik meg és ettől kezdve minden második vasárnapon. Bűn és bűnhődés. Rajz. Irta: Endreffy János. A börtön egy szűk szobájának új lakója érkezett; két szuronyos őr között büszkén, peckesen lépegetett a rab, mintha lelkét nem nyomná, nem terhelné semmi bűn, arcáról is csak a vadság, makacsság rítt le. Teltek, múltak a napok s a fiatal rab alig változott, csak a börtönőr gyakorlott szeme vett észre rajta némi sápadságot és mintha az előbb vadul csillogó szemek halványabb fényben égnének. Alig telt el három hét, már alázatosan fogadta az ételét hozó börtönőrt ; úgy nézett reá, mintha mondani akarna néki valamit, aztán elfordította tekintetét, hogy észre ne vegye a szemében csillogó forró könnycseppeket, Figyelmes lett a börtönőr a fiatal rabra, gyakrabban betekintett hozzá, de az csak nézettt reá, míg könny gyűlt a szemébe, aztán elfordította tekintetét — és nem szólt egy szót sem. És a csöndes éjszakában mély sóhajtás, elfojtott keserű zokogás hangzott ki a szűk szobából s a minduntalan ismétlődő panasz-szavak : „Ne bánts... fáj 1 Ki vagy te gyötrő, kínzó rémalak?“ A börtönőr tudta az ilyen esetben teendőjét: papot hivatott a már láz- álmas fiatal rabhoz. Többet használ az ilyennek, mint az orvos I Az orvos meggyógyítja a testi sebeket, de a lelki sebeknek más az orvosa... Késő este volt, midőn a pap megérkezett ; a folyosón figyelmes lett a vezető börtönőr intésére, ki hallgatásra intette a papot egy alacsony ajtó előtt. A pap figyelt... s" meghatottan hallgatta, amidőn a szoba ismeretlen lakójának leikéből lassan, fájdalmasan szakadtak a szavak: „Ne bánts... fáj 1 Ki vagy te gyötrő, kínzó rémalak ?“ Ekkor benyitott hirtelen az agg lelkész. — „ Nem rémalak az, fiam, hanem Isten szól hozzád... a lelkiismeret által! Nagy bűnöd van, ez büntetésed kezdete — a lelkiismereti furdalás.“ A galambősz lelkész hangja szelíd volt és bizalmat gerjesztő, arca átszellemült. A bűnös csak nézte — nézte, végre térdre bukott és fuldokolva zokogta: „Tisztelendő atyám uram, csak beszéljen — én hallgatom! “ A lelkész szelíden lehajolt a beteghez, fölemelte, könnyeit letörölte arcáról, mondván: „Fiam, mondd el előbb bűnödet!“ A rab összeszedte magát s lassan beszélni kezdett: „Rövid a történet, lelki atyám! Nem volt a faluban elvetemültebb, istentelenebb, mint én I örzsi apja megtiltotta, hogy hozzájuk járjak, mert — amint mondta — istentelent nem ereszt a házába Szabó Gergely! Én mégis elmentem, ő erre kidobott, én meg, én meg... megöltem! Azóta itt vagyok, nincs nyugtom, nincs éjjelem, ss nappalom, mert valami belül mindig bánt, ami úgy fáj! Bár már vinnének ki a vesztőhelyre, tennének le mélyen a föld alá, hol már nem fáj semmi.“ — „Nem úgy fiam — szólt a galambősz lelkipásztor — te vétkeztél és ezért most büntet maga az Isten! Te istentelen voltál s nem tudtad, ha vétkezel: Isten ellen vétkezel ; eddig nem büntetett meg fiam téged földi biró, nem bántott e szűk szobában senki sem az emberek közül, de eljött hozzád az álmatlan éjszakákon az égi Biró, hogy átéljed Őt és érezd hatalmát. — Rémalaknak nevezted Őt, most tudd meg: Istened volt, az Ő szava a lelkiisme-
