Harangszó, 1914-1915
1915-02-14 / 18. szám
1Ö15. február 14. harangszó. 143. könnyen elbántak velük. Véresebb összeütközés volt Lengyelországban. Sohacevtől délre és Bolimovtól keletre. E vidékre egyesítette Hindenburg félelmetessé vált seregét s várja az alkalmas időt, amidőn teljes erővel rajtaüthet az ellenségen. A nyugati harctéren nevezetesebb esemény volt február 3-án a franciák három sor lövészárkának elfoglalása a németek által három kilométernyi szélességben Saint-Ménéhould-tól északra. Ezen esemény fontosságát fokozza az a körülmény, hogy a németek győzelmük folytán kivergődhettek az Argon- nok hátráltató rengetegeiből, másrészt a francia frontot három kilométer szélességben megszakították. A franciáknak egyébként is nagy veszteségeik voltak. Anglia újabb segítő-csapatokat szállított át Franciaországba. Nagy kárt alig fognak tenni a németek jól szervezett hadseregében. Másrészt Angolország kiadta a jelszót, hogy Németországot, Ausztriát és Magyarországot ki kell éheztetni. Erre a német hadvezetőség azzal felelt, hogy búvárhajókat küldött Anglia kereskedelmi hajói ellen. A szigetország most már az ámítás dísztelen fegyverének használatától sem riad vissza. Titkos rendeletben utasította hajóparancsnokait, hogy a hajókról az angol lobogókat vegyék le és tűzzék ki a semlegesek zász- lait. Németország felelete e nagyhatalomhoz nem méltó eljárásra az volt, hogy harctérnek nyilvánította a Nagy- britannia és Írország körüli vizeket az egész angol csatornával együtt s kijelentté, hogy február 18-adikától kezdve a németek elpusztítanak minden kereskedelmi gőzöst, amely e harctérre érkezik. Más hirek. Pétervárról jelentik, hogy az orosz támadás most Tilsit ellen irányul, mert a német hadállás a Mazuri tavak körül nagyon erős. — A szerb hadsereget sorozás utján újjászervezték. Most 220.000 ember alkotja. Orosz 18 ezer van benne. — A legutóbbi harcokban négy angol tábornok elesett, tiz pedig megsebesült. — A skandináv államok tiltakoznak Anglia azon bejelentése ellen, hogy a semleges kikötőkbe irányuló buza- és lisztszállítmányokat le fogja foglalni. — Kairóból jelentik, hogy az ellenség alig tizenöt kilométernyire van a szuezi csatornától. A tengerpart Ela- risz-tó 1 az elárasztott területig az ellenség kezében van. Az egyház köréből. A körmendi evang. gyülekezet február 7-én tartotta évi közgyűlését, melyen Kapi Béla lelkész részletes jelentésben beszámolt az elmúlt esztendő eseményeiről. A vallásos élet és buzgóság szép bizonyságaiban gazdag a letűnt év. A templomlátogatás emelkedett. A háború kitörése óta külön szerda esti istentiszteletek vannak. A böjti időszakban tartott vallásos estéket nagy érdeklődés mellett tartották. A lelkész az összes hadbavonullakat számon tartja s így a velük érintkezés, imádságos könyvvel, vallásos iratokkal ellátásuk lehetővé van téve. Éppen így az itthonmaradottak segélyezése ügyét, vagy az eltűntek nyomozá- zását is a lelkész végzi. A nőegyletek áldásos munkát fejtettek ki. A körmendi nőegylet 80 katonának téli ruhát készített, az itthonmaradottak segélyezésére 200 koronát adott, s 300 példány Karácsonyi üzenetet küldött a táborba. A nádasdi, szarvaskendi, hegy- háthodászi nőegyletek 50—50 példány Lelki Fegyvert s 300—300 példány Karácsonyi üzenetet küldtek a táborba. A gyülekezetből három tanító küzd a harcme/őn : Dávid János és Töpfer Gyula körmendi, Mcsterházy Imre nádasdi tanítók. Utóbbi súlyos srap- nell sebesülése miatt egy évre szabadságot kapott. Az iskolákban a tanítás zavartalanul folyik. A körmendi iskolában Balogh Sarolta oki. tanítónő és a lelkész végzik a tanítást. A nádasdi iskolában 38 évi áldásos munkálkodás után nyugalomba vonult M. Nagy Bálint tanító, kit a gyülekezetben szerzett érdemei elismeréséül a gyülekezeti közgyűlés lelkesen ünnepelt s a presbitériumba választott be. — Bizalommal üdvözölte a közgyűlés az ő helyébe megválasztott Mesterházy Imrét s a második tanítói állásra megválasztott Mesterházy Imrénét. — Örömmel értesült a közgyűlés a szarvaskendi leányegyház lelkes buzgóságáról, mellyel Somogyi Béla tanító különösen az ifjúság egyesítésében ért el szép sikereket. Eredményes munka folyik a hegyhát- hodászi leánygyülekezetben is. — Az elmúlt év statisztikai adatai a következők : Született 40 fiú, 39 leány = 79; Konfir- máltatott 25 fiú, 31 leány = 56 ; Ur asztalához járult 483 férfi, 549 nő = 1032 ; Egybekelt 12 tiszta, 8 vegyes pár = 20 ; Meghalt 22 férfi, 15 nő = 37. Egyházi fentartási alapra önkéntes adományként befolyt 411 korona. — Lang Rezső pénztáros a gyülekezet számadásait terjesztette elő. E szerint a gyülekezet bevétele 13.234-28 K. Kiadása 12.754 77 K, pénztári maradványa 48851 K. A gyülekezet alapítványainak összege 36.639-56 K. A gyülekezet tiszta vagyona 17.3162-07 K. Ez évi értékszaporulata 2734-44 K. A közgyűlés úgy Lang Rezső pénztárnoknak, mint Krautsack Henrik fő- gondnoknak köszönetét szavazott. — A lel- készi jelentéssel kapcsolatban kegyelettel emlékezett meg a közgyűlés dr. Diénes Elek elhunyt felügyelőről s emlékét jegyzőkönyvében megörökítette. Egyszersmind kimondta, hogy a tisztujitást békességesebb időre halasztja. Isten áldását kérjük a gyülekezet további munkálkodására 1 Vallásos alkalmi iratok. Az uj élet igéje c. alatt Pröhle Károly soproni theol. akad. tanár lelket erősítő alkalmi egyházi beszédet adott ki. Hitépítő, gondolatot ébresztő és lelki támaszt adó munka, mely a háború zúgó viharában az Isten örökkévaló világkormányzását tárja elénk. Ára 16 fillér, 50 drb. 7 K, 100 drb. 12 K. Ugyanő kiadta a Háború és vallás c. iratát, mely feleletet ad arra a kérdésre: Hogyan éljük át ezt a nagy időt ? Ára 20 fillér, 50 drb. 8 K, 100 drb. 15 K. Mindkét füzet tiszta jövödelme a harctéren elesettek özvegyei és árvái javára folyik be. Csendes hangok a háború zajában. Beszédek és imák. Irta Vidovszky Kálmán főgimn. vallástanár. Ára 1 K 50 f. Lelket nyugtató, szép egyházi beszédek és imák, melyek a nehéz megpróbáltatásban Isten felé irányítják a figyelmet. Sebesültek gondozása. Az ausztriai kórházakban fekvő evang. sebesültek lelki gondozására az evang. egyház Pröhle Károly soproni theol. akad. tanárnak és Báró Podmaniczky Pál felsöszelii evang. lelkésznek megbízást adott. A megbízottak a közel jövőben meglátogatják a kórházakat, hogy sebesült katonáinkat a vallás vigasztalásában részesítsék. Itthonról. Az elesett hősök az anyakönyvben. Soha még annyi ember nem dőlt ki közülünk, aki fegyvert fogott az országért, királyért, soha még a annyi könny nem hullott a magyar föld kis házikóiban, soha nem született annyi mese, mint ezekben az időkben, a mik uj világot csinálnak régi világból valók vérének árán. Az elhullottak, elesettek neve fölött már-már közömbösen siklik el a szem, de tisztelet emléküknek, becsület haláluknak. Valami emléket kell hogy hagyjanak maguk után s a hivatalos toll, amely megjegyzi halálukat, nem szánthat el közömbösen nevük mellett. Ez a felfogás arra indította Sándor János belügyminisztert, hogy körrendelet utján biztosítson megkülönböztetett elbánást a csatatéren elvérzett, továbbá a harctéren szerzett sebesülés vagy betegség következtében elhalt katonák halálesetének anyakönyvezése és