Harangszó, 1914-1915
1915-02-07 / 17. szám
13Ó. HARANGSZÓ. 1915. február ?. Ezek az események nem tűnhetnek el nyomtalanul. Az elesett hősök példájából örök időkön keresztül valamifele nevelő és lélekemelő hatást kell merítenünk. Meg kell mutatnunk a nemes példát azoknak is, akiknek nem adatott meg ezeknek a magasztos világesemények- hek közvetlen szemlélete, meg kell mutatnunk a késő utódoknak is, mit jelent a hazának szeretete, mit kíván a jó Isten azoktól, akiket a földi javak osztályosává tett és akiket kirendelt az emberi hivatásnak és az emberi méltóságnak emberi módon való betöltésére. Ilyen okokból, de meg az elesett hősöket méltán megillető kegyelet érdekében is helyénvalónak, célszerűnek, üdvösnek tartanám, hogy a háborúban elesett összes hitsorsosaink- nak a neve koruknak és katonai minőségüknek megjelölésével márvány- táblaba vésve minden illetékes templomban megfelelő helyen befalazva elhelyeztetnék és a már vány táblának leleplezési ünnepélye alkalmával az elesett hősök egyházi szokás szerint gyászbeszéd kíséretében elbúcsuztat- nának. Az emlék vigaszul fog szolgálni azoknak, akik szerettüket elvesztették. Vigasztalást fognak lelni abban a tudatban, hogy szereltüknek önfeláldozása méltánylásra talált és az elesetteknek dicsősége hátramaradottjaikat is jogos dicsfénnyel fogja beragyogni. Ha már vissza nem adhatjuk nekik az apát, a férjet, a gyermeket, a testvért, a rokont — ne tagadjuk meg tőlük azt a keveset, amit adhatunk. Dr. Valkó Miklós. Tábori levél. Galícia, január 14. Jelen tábori levelemet a hála és köszönet szavaival kezdem. Hála és köszönet legelsősorban Nagytiszteletü Szerkesztő Úrnak, akinek tollából a „Karácsonyi üzenet“ vigasztaló sorai kikerültek. Hála és köszönet azután mindazon gyülekezeteknek, nő- bel- missziói egyleteknek s egyes hitbuzgó gyülekezeti tagoknak, akik szíves adományaikkal lehetővé tették, hogy ezek a füzetek eljussanak lehetőleg minél több hitsorsosunk kezébe. Kissé megkésve, január 1-én érkezett ugyan e kedves küldemény, (hiába adják fel jókor a csomagokat, a megérkezés idejét nem lehet kiszámítani 1) de azért nem veszítette el azt a jó hatást, amit j előre remélt akinek lelkében eme hitépítő, szíveket a havas föld kemény vánkosáról ég felé emelő gondolat megszületett. Este, amikor csendesedni szokott a harci moraj, amikor hős vitézeink kifáradva ledőlnek egv-két szál szalmára a nyirkos lövészárkokban, a gyilkos srapnellektől védett földfedezékekbe — akkor jutott el hozzájuk az otthoniak üzenete. A legtöbbje ébren volt az üzenet átadásakor s akárhánynál a hála meleg könnye mondta el, amit ajka kimondani nem tudott. Volt, aki aludt, amikor mel* léje fektettük a sorokat, amelyek üzenetet hoztak szép Magyarországból, annak a kis falunak még kisebb házából s annak a kis háznak még kisebb szobájából, ahonnét oly meghatva távozott s ahová nincsen nap, hogy el ne szállnának gondolatai. Fejét karjára támasztva boldogan aludt a hideg földgöröngyön, mint otthon a gádorban levő szalmás nyoszolyán a rozmaringos ablak alatt. Álmában talán épen odahaza volt. Körültekintett s lelke megnyugodott, mert együtt látta szeretett családját: nem veszett el egy sem azok közül. Erőt, kitartást merített a viszontlátás édes öröméből. S amikor felnyitotta szemeit, megtalálta annak a kis szobának ize- netét, amelyben álmában járt s ahonnan oly megnyugodva távozott. Neki most volt karácsonya. Óh, mert igazi karácsonyát tönkretették az emberek. Nem lehetett, nem ünnepelhetett együtt még csak álmában sem kedves övéivel. Megzavarták nyugalmát a gyilkos golyók, amelyek ott röpködtek rémesen feje felett; nem hallhatta gyermekei vidám csevegését, neki kitéve kellett lennie a váratlanul érkező haláltosztó fegyvereknek, neki fel kellett áldoznia legszebb estéjét a haza oltárán. De most karácsonya volt. Álmában otthon, megerősödve a lelki találkozástól, felébredve, kezében a vigaszt- adó sorokkal: „Történhetik velünk akármi: ma született nekünk a Megváltó!“ A háborús katonának is vannak tehát örömei. Nemcsak egy-egy falat kenyér, egy-egy cigaretta, lénungosz- tás, hanem néhány sor alakjában „üzenet“ hazu'ról. Nagy vígasztalás ilyen üzenet. A lankadni kezdő tagokba új életerőt önt; fentartja a reményt, hogy él a szeretet az otthonhagyottak szívében s a nagy távolság dacára is tudja éreztetni jól- i eső melegét. Galícia 6 kilométer hosszú falujában, ütött-kopott házikóban — gyertya világít e sorok megírásához. Talán nem lesz érdektelen a nyájas olvasó előtt, ha ezzel kapcsolatban megkísérelem leírni: miként néz ki szobám, általában egy tiszti lakás a háborúban. Sokszor így fest: alul sár, rajta szalma, rajta pokróc, ezen tiszt, rajta megint pokróc s azu'án a csillagos ég, de mostanában ezt a szép kilátást eltakarják a terhes esőfelhők. De néha nem ilyen szabad a kilátás, nem ilyen tiszta a levegő, hanem szobában történik az alvás. Orifinto- rító kellemetlen szag zarvarja ilyenkor éjszakai pihenőnket. Az oroszok ittlétük alkalmával nagy kötöző helynek használták s a jodoform illat ugyancsak megtelepedett az ócska bútorok hasadékain, vagy pedig istállók voltak, amely után hasztalan a szellőzés. A szobában gyertya ég, alsó végével egy üres sörös üveg szájába szorítva és enyhe derűjét végigönti a szobán, láthatóvá téve, hogy ablak is van függönnyel. A függöny azelőtt egy tábori postacsomag burkolata volt, de miután belőle a „jó hazai“ elfogyott, a viaszos vászon pedig nehezen emészthető, tehát megmaradt s szoba berendezési cikké neveztetett ki. A vászon egyik sarka egy villával, a másik egy háromkrajcáros fehérvári bicskával van a meghatározatlan szinü ablak rámába erősítve. A függöny és az ablak között van az éléskamra. T. i. csak egy ablaküveg van; felesleges is volna kettő, télen úgyis szalmával tömik be az ablakokat. A szobának falai telve szent képekkel. Legérdekesebb köztük egy gipsz-szobor, amelynek kalendáriumi hovatarto- zandóságát szorgos kutatás után sem sikerült megállapítani. Lehet, hogy a szent Flórián, vagy a hős Koszci- uszkó, de lehet, hogy a bűnbánó Magdolna. Van még két Mária-kép is, de ezt nem lehet jól kivenni, mert közibük van akasztva egy kenyeres zsák és egy kulacs. A zsákból egy pipaszár kandikál ki, a kulacsból üresség. Asztal is van a szobában, amelyről bajos volna megállapítani, hogy mi volt civilkorában; a fő az, hogy most asztalnak hívják. Van ágy is, ágynemű nincs ugyan benne, alkalmasint az oroszok vitték el, de hisz ez mellékes, úgysem találkozna oly elszánt ember, aki bele merne feküdni. Tehát padlóra van vetve az ágy, illetve csak volna, ha volna padló.
