Harangszó, 1914-1915
1915-01-24 / 15. szám
1915. január 24. HARANGSZÓ. 117. lenni. Különös alkalmakkor maga j köré gyűjti háza népét, az ő nagy családját, beszélt hozzájuk buzdítva- intve. E nemben különösen szépek karácsonyi és újévi beszédei, melyekben oly közvetlenül őszintén, szívét- lelkét tárva nyilatkozik meg, hogy azok felérnek a legmélyebb, legigazabb vallomásokkal. Igen megható közülük az uj évi beszéd 1808-ból. A legellentétesebb érzések dúlják át lelkét. Azzal kezdi, hogy boldog. „Szerencsém zaja méhraj gyanánt zsibong körülöttem... De én meg fogok halni. Mit jelent nekem ez a zsibongás ? Nem érdemiem meg szerencsémet... Boldog vagyok. A jég beszakadt lábam alatt, hol szilárdul akartam fellépni. Életem műve sohasem képzelt hézagokat mutatott. A mindnyájunkat egyesítő kapocs lazának bizonyult, hol éppen a legszilárdabbnak kellene lenni... A szeretetet fogyni láttam, hol legforróbbnak hittem. A bizalmat eltűnni láttam, hol erre szükségem volt, hogy megélhessek. Oly emberek szíve szakadt el tőlem, kiket sírig velem szorosan egyesítettnek gondoltam.. . Lám, itt koporsómat I Mi van számomra még hátra ? A sír reménye...“ Aztán kérdezi, miért is szabadult meg a lovak tiporgó lábai alól, melyek egyik sötét decemberi éjen majd elgázolták. Azért talán, hogy műve fennmaradását biztosíthassa ? És itt erős megbirálás alá veszi magát, hogy mit tud az ő tehetsége ahhoz. „Azonban nem én általam fog az fennállani — mondja — ez nem is lehetséges. Az én életem nem volt arra méltó. Az igazsághoz nem volt elegendő erőm, a szeretetre nem elég ártatlanságom... Félreismertem és megtagadtam a szeretetet, hol ez kötelességem, üdvöm lett volna ; szeszélyesen ott pazaroltam szeretetemet, hol ezt megvetették és ahol nem hajtott hasznot. .. Kiket én boldogokká akartam tenni, azokra bajt hoztam. Kiken én segíteni akartam, azoknak inkább ártottam.“ Megrendül az ember, mikor olvassa ezeket a mély bűnvallomásokat, amilyeneket csak a keresztyén törödelem tud kihozni belőlünk. Mintha egész élete hiábavalón hiú lett volna, úgy mutatja magát ez a jó lélek. Hogy is tudott erő telleni abból a gyenge szívből ennyi szigorú ön megvádolásra ? „ Művem hősi erőt követelt, én tunya maradtam, virrasztást és imát követelt, én nem virrasztottam, nem imádkoztam. .. önmegtagadást követelt, én azt tettem, ami nekem tét- t szett. . . Minél szerencsésebb voltam, ' annál inkább veszítettem erőmet. Az Istentől kapott jót énmagamnak tulajdonítottam. Ami csoda gyanánt történt körülöttem, esztelenségemben saját művemnek tekintém. Tisztelettel engedtem elhalmozni magamat oly dolgokért, melyeket nem is tettem, meg- teremtőjeként vettem magamat oly műnek, mely nem is az enyém... Nem azt tettem, amit kellett tennem, csupán azt, amit akartam tenni. Óh, Istenem, add, hogy ne maradjunk tovább is tévedésünkben elfogulva. A nekem hintett babérokat, hullát ékesítő babéroknak nézem. Látom, hogy amennyiben az én művem, ez csak halotti vár. . . Barátaim ! Legyetek jobbak nálamnál, hogy Isten bennetek fejezze be művét, mert bennem be nem fejezhette..." Olybá tűnhetik fel valaki előtt, ha ott régi sárgult lapokon olvassa e sorokat, mintha ennyi bűnvallomásra még a legkomorabb őszinteségből sem telnék. Azért tűnhetik fel az így azon valaki előtt, mert bizonyára még nem állt ott az élete végén, mikor úgy beleráz az emberbe Isten közelsége. Bizony jó lenne, ha ez imádságból úgy oda tudna szaladni egy más a mi ajkunkra is, és még az életünk végét sem keresnénk hozzá. Mert imádság van e szavakban s mert az megérdemlené. Pestalozzi halálsejtelmei nem váltak valóra. Legalább rövidesen nem. De ami késett, nem múlhatott. 1825-ben sok minden viszontagság és baj között fel kellett oszlatnia iferteni intézetét. Utolsó éveit úgy is már nem ez az intézet, hanem a vidéken, csupán szegények számára alapított nevelőhajlék derengette némileg fényre. Mint nyolcvan éves aggastyán megtörtén a gondoktól és zaklatásoktól, belefáradt az élet csatájába és végkép leszerel. Oda tér vissza, ahol éppen félszázad előtt a szegény gyermekeknek először nyitotta meg egyszerű hajlékát. Most van igazán magára. Felesége régen eltemetve Mégis, az emberek iránti szeretete nem hagyja el. Hiába érte tőlük annyi keserű csalódás, megmarad hitvallása mellett: „Az ember nemcsak magáért van a földön s csak embertársai tökéletesítése által lesz maga is tökéletes.“ Hogy nem ismerünk olyan emberi osztályt, mely csak arra lenne teremtve,' hogy állatmódjára éljen. Hogy a világ telve van használható emberekkel, de kevesen vannak, kik e használható embereknek alkalmat nyujta- i nának a tevékenységre. És tudta mon- 1 ; dani mindvégig: A világ e kiáltása: „Hagyjátok a népet, úgy, amint van“ — ép oly lealázó, mint a nép ama kiáltása: „Feszítsd meg!“ Két évig él így és szegényen, csendesen szenvedés nélkül halt meg 1827-ben. „Megbocsátok elleneimnek — volt utolsó szavainak egyike — vajha megtalálnák ők most a békét, midőn én a béke országába költözöm I “ Koporsóját a nagy hófúvás miatt csak kevesen állhatták körül. De nincs az időnek az a hófúvása, amely áldott emlékétől visszatartson. (Vége.) Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lel hajlékot. Január 24. vasárnap, Máthé 7, 1—14. „ 25. hétfő, „ 7, 15—29. „ 26. kedd, Zsolt 21. „ 27. szerda, I. Kir. 3, 5—14. „ 28. csütörtök, Máthé 8, 1—13. , 29. péntek, „ 8, 14—22. „ 30. szombat, II. Sám. 17, 15—23. A világháború eseményei. Egyik hét olyan, mint a másik. Késhegyig menő küzdelem, emberember ellen való viaskodás és semmi döntő eredmény. A mostani háború egészen új alakulást mutat. Valamikor lövészárok-háborúnak fogják nevezni. A lövészárkokat valóságos várakká erősítik, földalatti házakat, padlózott szobákat, védelmi helyeket építenek, így viaskodnak biztos helyről egymás ellen. Tulajdonképpen csak szuronyrohammal lehet az ilyen lövészárkot elfoglalni. Oroszlengyelországban egyre tart a küzködés. Galíciában., a Kárpátokban nagy erőkkel harcolnak az oroszok. Hála Isten, fel tudjuk őket tartóztatni. — Franciaorszagban, a tengerparton sikerült a németeknek eredményt elérni. Szerbiáról semmit sem tudunk. A Kárpátokban. A Kárpátokban erős harcok voltak különösen Uzsok táján. Ungmegyé- ben szintén dörögtek az ágyuk. Be- regben, a Latorca völgyében is elkeseredett csatározások voltak. Állítólag a nagy hidegben és hófúvásban 1 sok orosz megfagyott. . ,
