Harangszó, 1913-1914

1914-03-10 / 24. szám

192. HARANGSZÓ. 1914. május 10. Kiss Sándor és Csizmadia helybeli tanítók végeztek. Színre került Lukácsy Sándor: Kósza Jutka című népszínműve A darab­ban szerepeltek : Németh József, Büki Ká­roly, Büki Jenő, Karsay Lajos, Däne Eszter, Pálfi Imre, Däne Juliska, Kovács Juliska, Matis Eszter, Matis János, Büki Antal, Jakab Sándor, Dobos Sándor, Németh Ilka, Buthi Gyula, Däne Szidi, Karsay Imre. Mindkét előadás fényesen sikerült; a közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a Szarvas vendéglő nagytermét, lelkes elismerésben részesítette úgy a szereplőket, mint a ren­dezőket. Az erkölcsi sikerhez méltán sora­kozik az anyagi eredmény, mert az előadás 1015 kor.-t jövedelmezett. Esküvő. Molnár Gyula magyarszombat­helyi lelkész április 23-án vezette oltárhoz a beledi ev. templomban Karsay Irmát, mely alkalommal az építendő új templomra 50 koronát adományozott. Az ifjú pár még aznap Magyarszombathelyre érkezett, ahol a presbitérium, a gyülekezet felnőtt és serdülő tagjai meleg fogadtatásban része­sítették. Isten áldását kérjük a szerető szívek szövetségkötésére. Egyházlátogatás. A kemenesaljai egy­házmegye elnöksége, Varga Gyula esperes és dr. Óstffy Lajos felügyelő április 23-án tartották látogatásukat a zalaistvándi és a zalaegerszegi gyülekezetekben. Zalaistván- don Nagy István lelkész, Zalaegerszegen pedig Király Mátyás lelkész és Ódor Géza pénzügyigazgató, gyülekezeti felügyelő üd­vözölte a vendégeket. Dr. Ostffy szép meg­nyitó beszéde után, örömmel állapította meg az elnökség azt, hogy a kellő hitbuz- góság, áldozatkészség és a kellő rend, meg van mindkét helyen. Elismerését fejezte ki az egyházmegye elnöksége a zalaistvándi gyülekezetnek azért, hogy lerakta a gyüle­kezeti fentartási tőke alapjait, melyre a hívek máris 150 koronát gyűjtöttek. A szórványbeli hívek gyermekeinek vallások­tatásáról gondoskodva van mindkét helyen, a konfirmandusok pedig a konfirmációi oktatás tartama alatt a lehetőség szerint az anyagyülekezetben nyernek elhelyezést. Megjegyzendő azonban, hogy nagyon is érezhető a konfirmandus Otthon hiánya. Vajha mielőbb eljönne az az idő, amikor Isten kegyelméből abban gyüjthetnénk össze szórványbeli konfirmandusainkat. Az egy­házlátogatás emléke sokáig megmaradó lesz a hivek szivében. Eljegyzés. Szakáll János jánosházai ta­nító eljegyezte Győrffy Ilonkát Bobáról. A jó Isten váltsa valóra a szerető szívek re­ménységeit ! Adományozás. A jótékony szeretet és mély vallásosság tanujeléül Makkoshetyén elhunyt Horváth Lajos földbirtokos az Al- szoporon építendő evang. templomalap ja­vára 200 koronát felajánlott s ezen össze­get özvegye a megboldogult emlékére az alap rendelkezésére bocsátotta. A jó Isten áldása legyen a megboldogult jólelkü adományán ! Vallásos ünnepély. A kemenesmagasi-i ág. h. ev. egyházközség szépen sikerült vallásos ünnepélyt tartott április hó 5-én, virágvasárnapján a következő műsor­ral : 1. Közének. 2. Ima, mondotta Szabó István lelkész. 3. Judás, Váradi Antaltól, szavalta Szakái László tanító. 4. A vallás­erkölcsi élet falun, irta és felolvasta Győrffy Béla theol. hallgató. 5. Jézus Istennek bá­ránya, énekelték az V , VI. osztályú elemi iskolai növendékek Szakái László vezetése alatt. 6. A Gályarab, Lampérth Gézától, szavalta Batta Etelka tanítónő. 7. Jézus, ki ' bűnös lelkemet, énekelte Pálfy Mihály tanító. 8. Jairus leánya, Kecskeméthy Istvántól, szavalta Horváth Matild. 9. Jézus sebeidnek mélye, énekelték az V, VI. osztályú elemi iskolai tanulók, Szakái Kászló vezetése mellett. 10. Záróima mondotta Szabó Ist­ván lelkész. 11. Közének. A műsor mind­egyik száma igazi lelki élvezetet szerzett s építőleg hatott az ünnepélyen résztvett közönségre. A ünnepi offertórium 16 K 40 fillért eredményezett, amely a nőegylet vagyonának gyarapítására szolgál. Szegény ember fillérei. A pazdicsi egyház Lazony nevű szórványbeli közsé­gében nemrégen elhalt Misák János szor­galmas napszámos, betegségében azon Ígé­retet tette a lelkésznek, hogy összekupor- gatott kevés pénzecskéjéből juttatni fog egyházának is. Halála után hozzátartozói az ö emlékére az egyházi aranykönyvre örök egyháztagságul 50 koronát be is fizették. A jócselekedet önmagát dicséri! Belmissziói ünnepély. Zalagalsán márc. hó 22 én lélekemelő ünnepélyt rendezett a veszprémi ev. egyházmegye belmissziói egyesülete. Az ünnepély a hívek seregének buzgó énekével „Isten felséges adománya“ c. ének­kel vette kezdetét. Majd Somogyi Károly somlószölősi lelkész szép imája emelte a hívek lelkét Istenhez. Ezután Nagy Kálmán gecsei lelkész, egyhm. főjegyző s gyáminté­zeti elnök tartott magvas s szívhez szóló megnyitó beszédet, melyben a beim. egylet munkájának célját ismertetve, vallásosságra s a Krisztushoz való hűségre buzdított. A beszéd végeztével „Térj magadhoz drága Sion“ karének, melyet a helybeli s szom­széd gyülekezetbeli tanítók énekeltek, gyö­nyörködtette a hallgatóságot s emelte az ünnepi hangulatot. Ezután dr. Danielisz Sándor sümegi áll. reálisk. tanár olvasott fel a magyarhoni prot. egyház történetéből egyes történeti képekről, visszavezetve a hallgatóságot abba a korba, mely az élő hit csodálatos munkáját, az evangélium igazságaiból merített erőt s a protestáns öntudatot szemlélteti hazai nagy reformáto­raink személyében. A felolvasást a közön­ség mindvégig feszült figyelemmel hallgatta. A felolvasás után Németh Kálmán rigácsi ev. tanító szavalta Váradi Antal „Judás“ c. költeményét igen nagy hatással. A sza­valatot Sass Lajos helybeli tanító vezeté­sével az iskolás növendékek kéthangu éneke követte, kik a „Ne csüggedj el kicsi sereg“ c. éneket énekelték kedvesen. Ezután Ka­kas Irén pápai ev. tanítónő szavalt, Kecs­keméthy István „Jairus leánya c. költemé­nyét adván elő. A szava'at mély hatást gyakorolt s megindultságot keltett a jelen­voltak lelkében. Majd Somogyi Károly záró imája s áldása után az ünnepély „Erős vár a mi Istenünk“ Közénekkel befejezést nyert. A minden tekintetben fényesen siketül t mű­sort nagyszámú közönség hallgatta végig, mely a kicsinek bizonyult templomot zsú­folásig megtöltötte. Az ünnepély után a beim. céljaira 21 kor. 29 fillérnyi Offerto­rium gyűlt be s a beim. egylet által árusí­tott vallásos iratokból s képekből a hívek 27 kor. 90 fül. értékben vásároltak. Vajha a halás, melyet az ünnepély a hívek lelkében keltett, maradandó lenne! A rábaszenttamási gyülekezet szépen sikerült vallásos estélyt tartott, melyen Balikó Lajos kőszegi lelkész szabad előadást, Balikó Mihály tanító és Vörös Samu nemeskoltai tanító felolvasást tartottak, Ormosi Karo­lina, Házas Béla tanító, Balikó Lajos és Ródler Ilona szavaltak, a gyermekek ének­kara Balikó Mihály tanitó vezetésével szép énekeket adott elő. Ima és közének fejezte be a szép estélyt, melyen a gyülekezet zsú­folásig megtöltötte a tágas iskolatermet. Az estély után tányér és persely volt kitéve ön­kéntes adakozás végett. Itthonról. Fejérváry Géza báró meghalt. A múlt idők egyik kimagasló egyénisége szállott sírba Fejérváry Géza báró generálissal, a volt honvédelmi miniszter, majd pedig a darabontkorszakban miniszterelnökkel. Az aggastyán Fejérváry már régóta betegeske­dett és hajlott kora nem tudta legyőzni a pusztító kórt. Meghalt a király egyik leg­kedvesebb generálisa, akinek halálhírére a Felség mélyen megrendülve ezt mondotta : „Meggyászolom Fejérváryt, mert ő igazán szeretett engem!“ Temetésén a gyengélkedő királyt Ferenc Ferdinánd trónörökös kép­viselte. Kossuth betegsége. Kossuth Ferenc állapota egyformán súlyos. A beteg állan­dóan erős fájdalomról panaszkodik. A be­tegség lefolyását súlyosbítja, hogy Kossuth igen gyengén táplálkozik. A nagy beteg pártvezér hogyléte iránt állandóan sokan érdeklődnek. Nagy tűz. Óriási tűz pusztított Debre­cenben. A m. kir. államvasutak gépjavító műhelyében tört ki a veszedelem, amely a telep legnagyobb műhelytermét teljesen el­pusztította. A tűz 130 teherkocsit pusztí­tott el, a fényező helyiségben pedig 40 sze­mélykocsit. A szakértő mérnökök becslése szerint az államvasutak kára két és fél millió korona. Uj Kossuth-szobrok. A magyar történe­lem egyik legdicsőbb alakjának, Kossuth La­josnak újabban Debrecen és Tiszaföldvár ál­lított szobrot. Mindkét művészi alkotást vasár­nap leplezték te. A debreceni ünnepségen Apponyi Albert mondotta az ünnepi beszédet. Az ország dolgáról. Az uj ülésszak. A képviselőházban meg­nyílott az uj ülésszak és megejtették a válasz­tásokat, amelyeknek eredményeként a képvi­selőház egyik alelnöke Lázár István gróf he­lyett Simonsits Elemér lett. A képviselőház délelőtt és délután is ülésezik és a költség- vetést tárgyalja. Az ellenzék az üléseken nem jelenik meg. Károlyi Mihály gróf hazatérése. Ká­rolyi Mihály gróf, az egyesült függetlenségi párt elnöke, megérkezett amerikai útjáról és átvette az elnöki teendők intézését. A párt­vezért megérkezésekor a pályaudvaron ünne- pies fogadtatásban részesítették. A képviselőház a költségvetést tárgyalja. A földmivelésügyi tárca vitájánál felszólalt Ghillány Imre báró földmivelésügyi miniszter s hangoztatta, hogy ezt a szegény országot a magyar föld erejével lehet gazdaggá tenni. A többtermelés érdekében fontosnak tartja a nép gazdasági növelését, e célból több gazdasági főiskolát is szándékozik létesíteni. Foglalkozott az árvíz okozta károkkal és részletesen el­mondta, hogy a kormány a szegényebb nép­osztály érdekében a bajok orvoslására minő intézkedéseket tett. A szesz-adóztatás terén fennálló rendellenességre hivatkozik és rámuta­tott arra, hogy az e téren a kisembereknek szánt kedvezményeket a közvetítők élvezik. Ez

Next

/
Thumbnails
Contents