Harangszó, 1913-1914
1914-01-11 / 12. szám
94 hajolt a magyar hivatalnokhoz s csöndesen súgta: — Hatezer dollárom. — Tyüh, de megsegítette az Isten I Jól kuporgatott édes uram. No, majd egyszerre kiállítjuk a könyvet. Addig csak üljön le s várjon. Ebben a percben nyílott a belső ajtó s egy alacsony, kövér, potrohos ember lépett ki rajt. Széles kockáju, világos ruhát viselt, fehér mellényén vastag arany óralánc fityegett, széles nyakkendőjében mogyorónyi gyémánttű s az ujjain is legalább öt gyűrű pompáskodott. Őszes haja kopaszra volt nyirva, simára borotvált hájas arcán mosolygott a jólét s arany csiptetője mögül ravasz, sunyi szempár villogott a beszélőre. Mikor meghallotta a magyar szót, csöndesen lapozgatott az egyik nagykönyvben, de azért lopva odafigyelt. — Jól van, majd egyszerre kiállítom a könyvet, csak készítse addig a pénzét. Tehát 6000 dollár I... mondja a könyvelő. Az öreg felütötte fejét. — Mit hallok, hiszen maga honfitársam 1 No ez igazán nagy öröm. Igaz ugyan, hogy mindennap találkozom néhá- nyukkal, mert dicsekedhetem azzal, hogy nagy bizalommal felkeresnek s pénzügyeik lebonyolításával engem bíznak meg, de azért mindig boldog vagyok, ha egy honfitársam kezét megszoríthatom. De miért várna idekinn, jöjjön csak be hozzám, ott kényelmesebben megvárhatja, míg a könyvelő úr a betétkönyvet kiállítja. Ezzel Radó Károly bankár, — mert ő volt az előkelő öreg ur, maga előtt a belső szobába tessékelte Istenes Mihályt. A következő percben nagy bőrszékben üldögélt Mihály s vastag szivart tartott a kezében. Még a gyufát is a bankár gyújtotta meg. — Hát most hol is dolgozik, édes barátom ?... — Az acélgyárban. Azelőtt az öntőkhöz voltam beosztva, de a mellem nem igen bírta a nagy hőséget. Most egy hónap óta a csiszoló osztályban vagyok. Itt könnyebb. — Hát azután, hogy tudott ilyen sok pénzt félretenni ? — Mert ha jól hallottam 6000 dollárról van szó. Sok pénz, szép pénz!... Istenes Mihállyal forgott a világ. Mit mondjon, hogyan rejtse el zavarát ?. .. De a bankár választ se várva, tovább beszélt: — persze örökölte, vagy megütött egy osztálysorsjegyet ! Az is jó !... — Örököltem is, felelt csöndesen HARANGSZÓ. Istenes, meg az otthoni birtokomat is eladtam. — Áhá, áhá! hát akkor maga végleg elbúcsúzott a mi szép, édes magyar hazánktól. Csak éppen úgy, mint én. No, sohase búsuljon édes barátom, nyugodt lehet, hogy boldogul itt is. Mondhatom magának, nagyon szépen boldogul. Hanem tudja, — mondta egy gondolattól megragadva, — ha amerikai polgár akar lenni, akkor ne elégedjék meg a tőkéjének ilyen hitvány kamatoztatásával. Mert látja, mit kap a pénze után ? Kivételesen, de igazán csak kivételesen adunk magának három százalékot. Istenes tisztességtudón közbevetette : — otthon ötöt is megadnak, uram. — Persze, persze, de az otthon van. Magyarországon nincsen pénz, itt pedig semmi más nincsen, hanem csak pénz van. Kedvesség, figyelem, méltányosság bizony nincsen egy gyufaskatulyányi se, de pénz az van. Hát tudja édes barátom, a mi Amerikánk háromszor nagyobb, mint a maguk vén Európája, de csak negyedrész annyi lakosunk van, mint maguknak. Ezért kell nekünk a sok bevándorló. Mert ezek mind-mind munkaerőt hoznak. Az igaz, hogy sok pénzt elvisznek, hanem az nem baj. Pénzünk úgyis sok van. 45 milliárd koronára emelkedik az összes betét, míg Magyarországon talán 3 milliár- dot ha kitesz. Éppen azért nem igen szaladgálunk a pénz után, nem is adunk olyan magas kamatot, mint máshol, sőt higyje el, a betétek nagy része után semmi kamatot sem fizetünk. — Hát akkor 3 százaléknál nem kaphatok többet ? kérdezte Istenes. Nem kaphatnék legalább négyet?... — Nem, kedves barátom, az ki van zárva. Azaz várjon csak, elérhetne maga 20—30 százalékot is, De persze, akkor merni és akarni is kellene. Nem is értem, hogy jóllehet ennyi pénze van, hogyan maradhat a gyárban ?... Mit gyötri magát reggeltől estig?.. . Fektesse be pénzét valami életrevaló vállalatba s jót állok róla, néhány év múlva dúsgazdag ember lesz. Na, gondolja meg 1... Istenes Mihály merengve nézett maga elé. A bankár egészen az ő leikéből beszélt s szíve rejtett vágyait foglalta szavakba. Otthagyni a gyárat, elmenni valami ismeretlen helyre, hol nem érzi magán a falubeliek vizsgálódó tekintetét, ahol pénzét jól értékesítheti 1 Szabad, gazdag, előkelő 1914. január 11. akart lenni, ez volt minden vágya 1.. De azért ravasz volt, vigyázott ma gára, hogy az arcvonásai el ne árul ják, mi rejtőzködik lelkében. Közöm bösen nézett a falon függő képekr s csöndesen mondta: — biztosabl a pénz, ha az urak vigyáznak rá I — Természetes, hogy biztos, d most a jövedelmezőségről van szé Arról, hogy megelégszik-e 3 száza lékkai, vagy pedig 20—30 százaléka akar elérni. A bankár hallgatott s gondolkodvi veregette szivarja hamuját egy fényei réz-hamutartóba. Kis idő múlva, mint ha csak magának beszélne, így foly tatta: — Pedig, ha jól meggondolj; az ember, magának mindenképpen e: állna érdekében. Végtére is, mint kö zönséges gyári munkás, Amerikába: nem érvényesülhet. A boldogulás utji akkor tárul tel előtte igazán, ha meg szerzi a polgárlevelet s az Egyesül Államok polgára lesz. Akkor szere: olyan jogokat, melyekkel nyűgöd otthont, kényelmes életet teremthe magának. Egyébként -agyonrobo tolja erejét a gyári munkában s í legjobb esetben néhány dollárt félre kuporgat. Nem élet ez, édes bará tóm I... Istenes csöndesen ingatta a fejét — Talán később majd gondolol valamit, most még tudatlan vágyói hozzá. — Mit, tudatlan ?... — Hiszen neu kell, hogy miniszterelnök vagy bánya- igazgató legyen I Vegyen egy birtokot! folytassa otthoni munkáját. Ugy-f otthon is gazdálkodással foglalko zott?... No hát, látja, itt is csal azt kellene tennie. Csak többet hozni az a konyhára, mint az acélgyár munka?... Hiszen az a kis ujjábar van, ezt meg csak most tanulgatjí keserves kínlódással. — Már az igazi hagyta helyber Istenes. — Nézze csak, véletlenül épper tudnék is magának való birtokot Persze, nincsen a szomszédban, de végtére is North Carolina sincs a világ végén. Micsoda buja, termő föld, micsoda legelők I Térdig gázol az ember a süppedő réten. A földber valami különös só lehet, mert az a széna, amit innen szállítanak, egyenesen világhírű. A gabonáról nem is beszélek, hiszen azt már bizonyára maga is hallotta édes barátom, hogy North Carolinában minden esztendőben kétszer aratnak a boldog birtokosok. Istenes szíve majd kiugrott helyéből a nagy gyönyörűségtől, de azért
