Harangszó, 1913-1914

1914-01-04 / 11. szám

1914. január 4.

jába abból a földből, melynek ő, míg élt, kitagadott, mostoha gyermeke volt, de melyet ő olyan rajongón szeretett, melyre sokszor könnyei peregtek s melyet vére hullásával áztatott. Ez a föld most lágyan, szelíden karolta át gyalulatlan deszka koporsóját.

Ami erősebb az embernél.

Elbeszélés. Irta: Kapi Béla.

Nyolcadik fejezet.

Mindennapi robotban.

Két napi betegsége után sápadtan, beesett szemmel ment Istenes Mihály a gyárba. Nem volt ugyan semmi baja, mégis mindig didergett. Rettegve gondolt arra, vájjon lázas állapotában nem mondott-e valami olyasmit, ami azután vesztét okozhatja ?.. De meg belátta azt is, hogy a lopott pénzzel csak akkor kezdhet valamit, ha valamiképpen, feltűnés nélkül elhagyja társait s tőlük külön válva, új életet teremt magának.

Munka után elődöngött a széles utcákon s vágyakozva bámulta a nagy tükörablaku kirakatokat. Egy- szer-egyszer beosont egy-egy étkezőbe s jól teleette magát. Csak az boszantotta, hogy dacára sok pénzének nem vásárolhatott magának melegebb ruhát. Nyirkos októberi köd ereszkedett az utcákra. A házóriások közt úgy gomolygott a szürke ködtenger, mintha áthatlan fekete felhő lenne. Nedvessége még a csontot is átjárta, kormos füstje pedig megfeküdte az ember tüdejét. Istenes összébbvonta kis szürke kabátját s búsan osont hazafelé. Néha nevetnie kellett a saját nyomorúságán. A mellét égette a sok elrejtett pénz s ihégse nyúlhatott hozzá. De hát hiába, nem lehetett! A vak is észrevette volna, hogy csak igaztalan úton szerzett pénzzel segíthetett magán.

A keresetük tisztességes volt ugyan, de el is fogyott. 11—12 dollárt öszszedolgoztak hetenkint. Lakásra, kosztra fizettek majdnem 5 dollárt, ruhára, mosásra is kellett 1—2 dollár, magyar újságot is járattak, ez is pénzbe került, sőt nemsokára gyülekezeti adót is fizettek. Egyik nap nagy lelkendezve ugrott fel az egyik az újság mellől.

y— Nézzétek, van itt evangélikus gyülekezet is. Itt van a felhívás, hogy az evangélikusok jöjjenek vasárnap ® South Bethlehemben levő imáidba. Úgy-e, hogy elmegyünk mi te?..

HARANGSZÓ.

El is mentek mindannyian. A teremben lassanként gyülekeztek az emberek. Az utitársakon kívül ismerőst alig találtak és mégis csupa ismerős arcvonás köszöntötte őket. Szakállas, bajuszos emberek, kiknek arcáról az idegen világ szokásai és nehéz élete nem tudták letörölni a magyar bélyeget. Találkozásuk csöndes volt. Jóllehet ilyen maguk között régen nem lehettek, mégis úgy elhalkult az örömük, mintha fekete fátyol borult volna lelkűkre. Csöndesen kérdezgették egymást: milyen a kereslet?... lehet-e haza küldeni egy kis segítséget ?... Azután hallgatva néztek maguk elé.

Mikor a lelkész belépett, elhelyezkedtek a padokba. Megszólalt' a har- mónium, felcsendült az ének: Isten felséges adománya, vallás, te vagy legfőbb hivem 1. .. Töredezve indult s nagy lassan bontakozott ki a melódia. De mire a közepére értek, hatalmas hanghullámaival betöltötte a nagy termet. A barmónium már a harmadik sort játszotta, mikor ők még a második sor közepénél tartottak. De hát ki vigyázott volna a hangszerre, midőn magyar énekszóval dicsérhették az Istent ? . . . Az arcok kipirultak, a szemek csodálatos tűzben égtek, a lelkeket megfogta az egy hit-, egy nemzethez tartozás hatalmas gondolata.

Azután a lelkész prédikált. A beszéde csak tiz percig tartott. Talán otthon is hallották ezeket az igazságokat, mégis máskép hangzott. Egy nagy-nagy idegen világban magyarul hangzott. A pénzért tülekedő emberáradatban pillanatnyi megállást parancsolt s a lelki kincsek megbecsülésére intett. Csöndes áhítattal hallgatta mindenki. A fiatalok az ajkukat harapdálták, az öregek nem szégyel- ték, megtörölték a szemüket.

Még egy énekverset elmondtak, azután vége volt az egésznek. A kántor, a lelkész az órájukat nézték, s hirtelen elsiettek. Nekik egy fél óra múlva egy távoli munkásnegyedben kell istentiszteletet tartani.

— Szép volt, de ugyancsak rövid volt, mondták embereink. Otthon három hosszú éneket is elmondunk, itt meg néhány versből áll az egész éneklés.

— Itt ez is amerikaiasan megy, felelt egy öreg magyar. Sohase tart tovább az istentisztelet, mint huszonöt percig.

Néhány idegen jött oda hozzájuk.

— Testvérek, jöjjenek fel maguk is az egyletbe. Ha még nem léptek

87

be más szövetségbe s megtetszik a mi szervezetünk, úgy álljanak közénk.

Egy szakállas megfordult s megkérdezte : — kikhez tartoznak maguk ?

— A Batthyány emberei vagyunk.

— Én meg a Verhovayakhoz szegődtem.

Egy kis diskurálás után a mieink a Batthyányakkal tartottak. Elmentek az egyesület házába, ahol szép, tágas helyiségek állnak a tagok rendelkezésére. Megtudták, hogy itt találnak otthont és védelmet a szétszórt magyarok. Érdekeiket oltalomba veszik, gondoskodnak nemes szórakozásokról, havonként felolvasásokat, előadásokat tartanak a tagjaiknak, sőt még betegség esetére kárpótlásban is részesítik őket. Ha megbetegszik valaki, úgy hetenként 8 dollár segélyt kap, ha pedig kenyérkeresete közben, valami szerencsétlenség folytán munkaképtelenné lesz, úgy 500— 1000 dollár végkielégítést nyer. A tagsági díj mindezzel szemben nem is olyan nagy. Havonként 1 dollár 75 centet kell fizetni.

Sok ilyen egyesület működik Amerikában. A számuk már eléri az ezeret. Itt van például a Verhovay szövetség tíz ezer taggal, 182 osztállyal. A református szövetség 4500 taggal, 28 osztállyal. A Bridgeporti egyesület 12 ezer taggal, 225 fiókkal.

Embereinknek tetszett a dolog, úgyhogy egy kis gondolkodás után aláírták a belépési nyilatkozatot. Dekát persze ez is megcsappantotta a bevételt. Egyikük először arra gondoltak, hogy inkább az egyházi adót hagyják el. De a többség ugyancsak lehurrogta. Azt mondták, hogy magyar istentisztelet nélkül nem akarnak lenni, az adófizetés elől megre- tirálni pedig nem tartják tisztességes dolognak. így azután mindkettőt beillesztették havi kiadásaik közé.

Az egyletben sok hasznos és jó dolgot tanultak.* A téli hónapokban esténként angol órákat is tartottak nekik, hogy a munkások annyit, a mennyit megtanulhassanak angolul. Mert bizony hamarosan belátták, hogy az öreg Dömötörnek igaza volt. Amig angolul nem tudnak, addig csak munkaerejüket zsákmányolják ki. Megbecsülni csak akkor kezdik őket, mikor már megtanulták Amerika nyelvét. A kereset szempontjából is sok előnyt Ígért az angol nyelv ismerete. így azután — ha ízlett, ha nem ízlett — fáradtan, elcsigázva, esténkint beültek a padokba s keserves munkával tanulgatták az idegen nyelvet. (Folytatjuk.)