Harangszó, 1913-1914

1914-12-21 / 09. szám

IV. évfolyam.

1913. december 21.

9-ik szám.

Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési dijak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is.

TARTALOM: Kovács Sándor: Ének. (Vers.) — Szalay Mihály: Harangszó. — Hamvas József: Pali megbukott. (Elbeszélés.) — Szántó Róbert: Vadosfa. (Történelmi elbeszélés. Folyt, és vége:) — Ország-Világ. — Persely.

E ti e k.

Dallama: Istenfélők, mely boldogok vagytok.

Bűneimnek kegyes eltörlője, Bízva siet lelkem te elődbe. Kihez mehetnék ?

Csak te nálad vár rám békesség.

Napjaimat e bujdosó földön Könnyhullás közt, tévedezve töl- Egy percem nincsen, [töm.

Hogy szivem te ellened ne vétsen.

Mint a földet alkonyat homálya Elfedett a vétek szilaj árja.

Hab habra csapkod S köd borítja messze a révpartot.

Édes Jézus eljöttél a földre, Hogy bűnünket eltöröld örökre, Nyújtsd kezed nékem,

Légy a bűnből újjá születésem.

KOVÁCS SÁNDOR.

Harangszó.

Irta: Szalay Mihály.

Gyermekkoromban kevés dolog foglalkoztatta úgy képzeletemet, mint a „pátkai harangszó“. A szomszédos Pátka határában erdők között van egy régi kolostor helye, azt nevezik így. Nevét állítólag onnan vette, mert a tatárjárás idején harangozással kalauzolták ide a menedéket kereső, rengetegben tévelygő magyarokat.

Valami különös, titokzatos dolognak tetszett nekem az a harangozás. Alig vártam, hogy kissé telnövekedve elmehessek megnézni. Egyúttal mindig jobban jobban éreztem, hogy a harangnak mindenütt hasonló szerepe van. A tévedező embereket akarja nyugodalmas, biztos helyre vezetni.

Mégis első sorban a magunk harangjairól gondoltam ezt, meg a fel- péci harangokról, mivel azok nem csak lutheránus toronyban vannak, hanem olyanban, amelyikben óra is jár. Ez is különös volt előttem. A felpéci gyerekeket nem sokra becsültem, mert a gulyásgyerekünket a malomárokba dobták s hantokat hánytak rá, nekem meg a dolmányomat lopták el s mikor visszakerült, hiányzott belőle a pirosnyelü késem meg a pár krajcárom; de a felnőtteket külömb embereknek tartottam, hogy a tornyukra órát is csináltattak. Nem is nyugodtam, míg ezt is meg nem néztem. Ejnye, még ezeknek az órákat is a harang veri ki!

Már a kajári templom harangjaival nem voltam úgy megelégedve. Pedig Kajár egészen összeépült a mi falunkkal. Ha azt mondtuk: „mi nálunk“, ezzel mind a két falut értettük. Csakhogy azok pápista toronyban vannak. Aztán — gondoltam gyerekésszel — nem is lehetnek azok jóravaló harangok, akik nagypénteken nem hívják templomba az embereket, hanem elmennek Rómába és kereplővel kell őket helyettesíteni. Jóravaló harang nem csavarog el a helyéről.

Ha este Kajáron harangoztak, arra még nem emeltük meg kalapunkat és nem mondtuk el magunkban rövid imádságunkat, hanem vártuk, hogy a mi harangunkat meghúzzák. Akárhol voltunk, az esteli harangszóra otthon kellett lennünk. De itt is csak a magunké számított. Ha a