Harangszó, 1913-1914
1913-12-23 / 5. szám
1913. november 23. HARANGSZÓ. 37 kormos, félmezítelenre vetkőzött fütő alakja tűnik fel, csapzott hajjal, vöröses barnára sült mellel. A matrózok csöndesen végzik munkájukat s az őrök szabályos léptekkel járnak helyükön. Ők meg csöndesen odatelepednek az egyik sarokba. Számuk lassanként megnövekszik. Magyar szó, magyar szív oda vonza a magyarokat. (Folytatjuk.) Imád ed din útja Krisztushoz. Irta: Báró Podmaniczky Pál. A múlt század harmincas éveiben az agrai indus főiskola ifjúságának gyöngye Imád ed din volt, Szirads ed dinnek a Ghulam Mohamed Khan afgáni fejedelem udvarában élő hírneves hittudósnak a fia. Megtestesülése volt a mohamedán ifjú minden erényének. Már gyermekkorában áhítattal csüngött atyja ajkán, ha az a Korán igéit magyarázta' és most is, bár a világi tudományokat is nagy buzgósággal tanulmányozta, csak akkor volt boldog, ha a Koránt magyarázó tudósok műveivel foglalatoskodhatott. Csak egy vágy töltötte be szívét : Istent akarta megörsmerni az ő teljes valóságában. Érezte, hogy ő csak akkor lesz igazán boldog, ha az ő szomjuhozó, vágyódó lelke megnyugodhat Istenben. Ellenállhatatlan vággyal vonzódott azokhoz, akikről azt hitte, hogy ezt a békességet már megtalálták. Ha könyveit egy időre félretehette, a vezeklőket, a „szent“ fakirokat kereste föl. Ott talált lelke számára üdülést. Áhítattal eltelve nézte, amint az egyik addig tartja égnek karjait, míg elszáradnak, a másik széles vasrácsot kovácsokat nyaka köré, hogy se éjjel, se nappal ne hajthassa nyugalomra fejét, a harmadik fejjel lefelé függeszteti magát egy faágra és úgy gyötrődik órákhosszat. Ezeknek az embereknek a boldogságára törekedett. Azt hitte, ez az út vezet az istenségnek boldogító szemléletére. De a várva várt békesség csak nem költözött leikébe. Helyette egy kelletlen vendég lopódzott be: a kétely. Lelkének állapota még szomorúbb lett. Amit meg nem rendíthető sziklatalajnak tartott, hite a Mohamed tudományában, az kezdett ingadozni. Rokon lelket, aki megértette volna, hiába keresett, nem talált. Végre akaraterejéhez menekült. Ennyi ereje roég volt lelkének. Elhatározta, hogy wem akar kételkedni. Feltette magában, hogy kételyeit nem engedi szóhoz Jutni, még csirájukban megfojtja őket. Alig hogy elült a vihar lelkében, a békesség után való vágyódás annál erősebb lett. És úgy látszott, hogy Imád ed din közelebb jut céljához. Egy szent férfiú hírében álló agrai orvosnak, Vaszir Khannak tanácsára a szuféta mohamedánokhoz csatlakozott. Ő is, mint ezek, a világtól való elvonulás és a test gyötrése által igyekezett Istent megközelíteni. A másokkal való érintkezésben, a beszélgetésben, a táplálkozásban az elkerülhetetlenül szükségesre szorítkozott. Órák hosszat ült lehunyt szemmel az Isten neve fölött elmélkedve. Elzarándokolt a szentek sírjaihoz. Fölkereste a városon átutazó fakirokat és mekkai zarándokokat. Azt remélte, hogy így a szent helyeken, a szent férfiak társaságában valami különös isteni kinyilatkoztatásban lesz egyszer része. Imádkozott nemcsak naponta 5-szőr, amint ez minden mohamedánusnak kötelessége, hanem éjjel is 3 szór felkelt, hogy az éjjeli imákat elvégezze. Ez a próféta hívei között a különös kegyesség jele. És számtalanszor ismételgette Mohamed hitvallását: „La illah il Allah, Mohammed raszul Allah“ (Allah az isten és Mohamed az ő prófétája). Kegyességével csakhamar oly hírre tett szert, hogy őt hívták meg az agrai királyi mecset prédikátorául. Agrában ugyanis akkor telepedett le egy Dr. Pfänder nevezetű misszionárius, aki különösen „Mizzan ul hakk“ (Az igazság mérlege) című vitairatával nagy nyugtalanságot idézett elő az agrai mohamedánok között. Imád ed dinnek főleg az volt a hivatása, hogy Dr. Pfänder ellen küzdjön. Úgy is látszott eleinte, hogy az agraiak megtalálták benne akit kerestek. Lelkének minden szenvedélyét belevitte a harcba. Voltaképen azonban ezzel is csak lelke sóvárgását akarta lecsillapítani. Azt hitte, ha így harcra száll Mohamed tudományáért, ez mégis csak enyhületet ad szívének. De a szellemi harc csak felújította lelki vívódásait. Végre az utolsó mentsvárhoz fordult; otthagyta díszes állását, elvágta mindazokat a szálakat, amelyek még a világhoz kötötték és elindult, hogy mint rongyokba öltözött szennyes fakir járjon városról- városra, faluról-falura, országról országra. Karuli városa mellett, a Cso- lida folyó partján végre megtelepedett. A folyó itt hosszabb földalatti vándorlás után tör elő egy hegy alján és e különös természeti jelenség miatt a mohamedánok ezt a helyet szentnek tartják. Itt akart Imád ed din elmélkedni és vezekelni. Azt remélte, hogy egy híres szufita könyvnek tanulmányozása, amely már addig is sokszor megnyugtatta lelkét, végre elvezeti Isten igaz ismeretére. Pontosan megtartotta a könyvnek minden rendelkezését. Elvégezte a szent folyó vizében az előírt mosakodásokat. Var- ratlan ruhában 12 napon át fél térden ülve elmondta napjában 30-szor a „Dsagopar“ című imádságot. Csak sótalan étellel élt. Tápláléka különben is jórészt csak kenyér volt. A kenyeret maga dagasztotta, maga szedett rozsét az erdőben és maga sütötte meg. Mezítláb járt. Embert soha nem érintett. Csak a napnak egy bizonyos órájában érintkezett az emberekkel. Isten nevét 125.000-szer írta föl, minden nap annyiszor, ahányszor a könyv rendelte. S valahányszor leírta a nevet, a papirosnak azt a részét kivágta, egy lisztből gyúrt golyócskába göngyölítette s így etette a szent folyó halait. Az éjszakának csak felét töltötte alvással, felét elmélkedéssel. A sok böjtölés, virrasztás és önkínzás végre annyira megviselte, hogy ereje már-már végkép elhagyta. Szentségének hire csakkamar elhatott Kamiiba, mire a város küldöttséget menesztett hozzá és arra kérte, hogy boldogítsa a várost bizonnyal áldást- hozó látogatásával. Imád ed din engedett a hívásnak. A városban való működését siker is koronázta. Rajongó lelkesedéssel és csodálattal adózott szentségének a nép. Példája sokakat megtérésre birt. Imád ed din, a „szent“, úgy látszott, a földi dicsőség és siker tetőpontján áll. De a hamis tudomány, melyre épített, éppen ezért mondott csődöt. Mit ért Imed ed dinnek a csodálat, a dicsőség, a siker, amikor szíve egyre boldogtalanabb és békét- lenebb lett. Eddigi rajongó képzelete a mohamedánizmus iránt egyre növekedő utálatba csapott át. Megutálta a hamis próféta tudományát a szufé- tizmussal együtt. Hiszen kereső, vágyódó lelkét annyiszor csalták már meg hangzatos Ígéreteikkel, hogy többé már nem hihetett nekik 1 (Folytatjuk) Olvassatok a bibliát. Zsolt. 119., 105. Gól biblia a Gázban nincs, Tanyát a sálán nlötl ott, Hiányzik olt a legfőbb kincs, De Isten nem lel bajlákol. November 23. vasárnap, Prédikátor 1. „ 24. hétfő, » 2. „ 25. kedd, n 3. „ 26. szerda, 4. „ 27. csütörtök, » 5. „ 28. péntek, D 11. „ 29. szombat, Jt 12.
