Harangszó, 1913-1914

1914-09-20 / 34. szám

IV. évfolyam.

1914. szeptember 20.

34-ik szám.

VALLÁSOS NÉPLAP.

Megjelenik novembertől februárig minden vasárnap, márciustól októberig minden második vasárnap.

Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész.

Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is.

TARTALOM: Tóth Dezső: Délen és északon. (Vers.) — A régi Isten segítsége. — Élet-halál harc. — Szabó István: Az irgalmas samaritánus története. — Egy honvédhuszár elbeszélése a kraszniki csatáról. — A haldokló hős. (Vers.) — Kapi Béla: Ami

erősebb az embernél. (Elbeszélés.) — Az olvasókhoz. — Ország-Világ.

Délen és északon.

Amerre reszkető fényt Északnak napja hint,

Ott járnak idegenben A mi jó fiaink;

Amerre a lángsörényü Déli nap elhalad,

Ott is a mi véreink Állanak sorfalat.

Hópárás levegőn az O kardjuk suhan át,

Lomnic bérce e fényben Meglátja önmagát;

Letarolt déli tájon Szavukat hallani,

E zenét verik vissza A Száva habjai. i

Lesből zúdítja rájuk Golyói záporát Itt a szerb martalóc, — ott A vérszomjas kozák;

S hol a sík legsivárabb, Legvadabb a vadon,

Törtetnek mind előbbre Délen és északon.

Szivük a hős érzelmek Tengerével teli,

Csodás a lelkesültség,

Mely lelkűk tüzeli;

Ut nem fárasztja őket,

A seb nem fáj nekik, Győzelem mosolyg ott, hol Zászlóik lengetik.

Mi, akik itthon élünk Robotban éjt, napot, Rettegünk, nap közülük Hánynak nem virradott?!

S lelkűnkön bús sejtések Árnyéka feketéi:

Északról, délről hány lesz,

Ki vissza sose tér?!

El, gyáva kislelküség,

Nincs, miért aggódnunk! Dönthetlen sziklavárunk:

Hogy magyarok vagyunk;

A poklok minden réme Törjön bár ellenünk,

Bennünk az ősök vére,

Velünk vagy, — Istenünk!

TÓTH DEZSŐ.

R régi Isten segítsége.

A legnagyobb evangélikus uralkodó, az evangéliomon nevelkedett német császár, ebben a háborús világban is nem egyszer tanujelét adta vallásos lelkűidének s Istenbe vetett bizodalmának. Nyilatkozataiból és szavaiból kiérezzük, hogy az ő Istenhez sóhajtása nem a megpróbáltatás alatt nyögő ember kényszerített Istenhez fordulása, nem a kétségbeesés kiáltása, hanem vallásos lelkének, Istennel való közösségének természetes megnyilatkozása. Ilyenkor érzi az ember, hogy milyen drága kincs a vallás ! Viharos időben is világít, melegít annak, ki napsugaras időben megtartotta az Istennel összefűző közösséget. Ez az állandó vallásosság elmondhatja, hogy neki régi Istene van, régi, kipróbált Istene, kinek jóságát, hatalmát, erős karját ezerszer és mil- liószor érezte. Régi Istene, kihez bizalommal imádkozott, kinek kezébe reménykedve, de egyszersmind megnyugvással helyezi életsorsát. — Ennek az igazi vallásosságnak egyik szép jellemvonása az, hogy az elért