Harangszó, 1913-1914
1914-09-06 / 33. szám
262. HARANGSZŐ. 1914. szeptember 6. magáról lerázni csak egy rövid órára is a földi gondokat s nem veszi fel a lélek ünneplő köntösét, hogy megjelenve az Úrnak templomában meghallaná, szívére venné az apostol szavait: „Akik ar Urban bíznak, azoknak ereje megnövekszik, szárnyaikkal a magasba repülnek, mint a saskeselyük; futnak és nem fáradnak el, járnak és nem lankadnak meg“, — az nem menekül meg a csüg- gesztő kétségbeeséstől a természet csapásai között, az elveszti lelki erejét a nyári szorgos munka napjain, mert a pihenő helyen, a 7-ik napon elfelejtkezett erőt gyűjteni a következő hét küzdelemteljes napjaira. Velünk lesz az Isten a nyárban, ha panasz, zúgolódás nélkül végezzük kötelességeinket. Nyárban lépnek fel ugyanis kiváltképpen az emberi nem ellenségei. Itt a pusztító férgek ezrei tizedelik meg a learatandó gabonát; amott a villám, jégeső, árvíz üti ki a kenyérnek botját az emberek kezéből. Csüggeteg, de mégis bízó lélekkel kell mindezekkel szembe állanunk. Hallgatnunk kell a zsoltáríró szavaira: „Hagyjad az Urra minden te utadat, bízzál ő benne és ő megsegít!“ Velünk lesz az Úr a benne vetett hit által, amely megtart a reánk zúdult veszélyek között s amely erőt ad a nehéz aratási munka elvégezésére. Velünk lesz, ha tiszta, mocsoktalan kézzel munkálkodunk, elismervén ama régi, de még mindig igaz mondást: „Jobb a kevés igazsággal, mint a sok temérdek gazdagság hamissággal. “ Velünk lesz, ha az ő nevét hívjuk segítségül a munka hajnalán s az Ő áldó kegyelmét magasztaljuk munkánknak alkonyán; ha az aratási munka mellett összegyűjtjük ama mennyei kévéket is, amellyel tápláljuk lelkünket, amikor életünk rövid nyara véget ér. Hajoljunk meg mély alázattal sorsunkat intéző Gondviselő előtt, mert „Mindenek szemei csak te reád néznek, Te adsz, Uram, eledelt az éhező népnek. Szent kezed kenyeret oszt ma is csudásan, mint ott a pusztában ! “ Csapataink élelmezése a táborban. Bizonyára sokan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a hozzátartozóinak milyen dolguk van a táborban, olyan-e az ellátásuk, amilyen nehéz szolgálatuknak megfelel. A lakosság nyugodt lehet ebben a tekintetben, mert a csapatok ellátása jó és bizonyára nem fognak bekövetkezni azok a zavarok és hiányok, amelyek régebbi hadjáratokban a hadműveletekre oly káros befolyást gyakoroltak. Mert nemcsak az élelmezés rendszere fejlődött nagyon, hanem az élelmezés segítő eszközei is eljutottak a tökéletesség határához. A régebbi háborúkban az élelmezés kizárólagosan a raktárakra szorítkozott, amelyek a csapatokkal együtt mozogtak előre; ez természetesen nagyon nehézkes volt s nagyon megnehezítette a hadműveleteket. Már Napoleon alatt nagyon előrehaladt az élelmezés ügye s minthogy a császár mindig az ellenség földjén háborúskodott, első sorban ennek kellett az élelmezésről gondoskodni. Ezt az eljárást követik ma is. A csapatok között való szétosztás vasúton vagy hajón, mezei vasutakon és ló- vagy motoros üzemü vonatokon történik. Az ételeket mozgó konyhákon készítik s a legényeket megkimélik az időt rabló és fárasztó főzéstől. A legénység naponként kap kávét vagy levest reggelire; levest, 400 gram húst és főzeléket ebédre és húst és főzeléket vacsorára; tésztáról is gondoskodva van. Ezenkívül minden katona kap naponként 400gram kenyeret, továbbá bort, teát és dohányt. Mindegyik katona kap két tartalékadagot, amelyben minden benne van, ami az elkészítéshez szükséges és a melynek egy részét maga a katona viszi magával, a másik részét pedig az ele- séges kocsin viszik utána. A mozgó konyhákon is vannak tartalék-porciók, továbbá cukor is megfelelő mennyiségben. Végül a csapatoknál levő élelmező raktárakban tizenöt napi rendes és hat napi tartalék-porciók vannak. A tábori pékműhelyek tábori sütőkemencéket visznek magukkal s naponkint friss kenyérrel látják el a csapatokat. A mozgó kemencéket már menetelés közben fűtik s a menetelés céljához megérkezve, megkezdik üzemüket. Egy-egy kemence tizenkét óra alatt ezerötszáz adag kenyeret süt. A mozgó tűzhelyen három nagy üst van, egyenkint 93 liter tartalommal és egy kisebb üst 20 liter tartalommal. Két nagy üstben levest és húst, a harmadikban főzeléket, a kisebbikben teát és borlevest főznek. Mindebből látható, hogy katonáink élelmezéséről bőségesen van gondoskodva és nyugodtan mondhatjuk, hogy katonáink, bármilyen fáradalmaknak lesznek kitéve, sohasem fognak szükséget szenvedni. Adakozzunk a Harangszó terjesztésire I Ami erősebb az embernél. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Huszonkettedik fejezet Mikor az Isten jutalmaz. Hat órát ütött a toronyóra. A felnőttek a kis kertben sürgölődtek, Gyurka a veteményes ágyak szélét zsinórozta, az asszony pedig palántát dugdosott az ültető bot nyomába. Valahonnan erős eső szagot hozott a szellő. Fekete felhők gomolyogtak az ég alján, néha dörrent is egyet s lassan cseperkélni kezdett. A csöndes permeteg ráhullt a virágjában álló almafákra s felszabadította édes illatukat. Ilyenkor nem lehet a mesz- szebbi földekre kimenni, hát az itthoni dolgot kell egy kissé előre lendíteni. — Édesapám, édesapám! — kiált a ház mellől Jancsi, a postás bácsi van itt, aláírásos levelet hozott. Férfi meg asszony összevillantja tekintetét. Az asszonyéban a félelem ijedt lángja lobog, a férfiéban nyugodt tűz ég. Az első szótlan is azt kiáltja: — jaj Istenem I megint mi lehet?... A második némán is azt feleli: — ne félj angyalom, rendben van a mi szénánk 1... Nagy kopertáju, piros pöcsétes levél. Megforgatja. — A fegyházból jön! — Istenem, a fegyházból!... sze- pegi az asszony. A nagy kopertából kisebb Írások potyognak ki. A fegyházi lelkész küldte az egészet s azt irta Gyurkának, akit még most is szeretett fiamnak szólitott, hogy Istenes Mihály is betöltötte büntetése idejét. Igazságkereső emberek, kiket Isten birákká tett az emberek felett, kimérték számára is ami megillette. De az Isten megszánta szegény esendő embert, s magához vette az örökhazába. Míg élt, csöndes, türelmes rab volt ő is. Kezes ember, kinek se vétett. Óvatosan ejtett szót, nehogy hangos beszédével illetlenséget kövessen el. A kaptafások közt dolgoztatták, már tudniillik mikor az esztendeje letelt, de onnan hamarosan áttették a mázolókhoz. Sípolt a tüdeje, azt mondták, hogy kinn Amerikában valami baleset érte s azt sínylette egész idő alatt. Meglátszott rajt a rejtett betegség keze nyoma. Arca megkeskenyült, üregeibe húzódott szemei lázas tűzben égtek, ajkaszélét sebesre marta az éjszakai száraz forróság. Sohase panaszkodott. Szótlanul engedelmeskedett s boldog volt, ha gyötörhette
