Harangszó, 1913-1914
1913-11-09 / 3. szám
— Hol ég ?.. . kérdezgették a házból kirohanó emberek. — A Földes Jankó háza lehet — felelt egy arra szaladó. — Lejebb van az, 'az alsó pajták körül, mondja egy másik és tovább rohan. Mikor egész közel jutnak a tűz helyéhez, akkor látják, hogy Ábrahám János pajtája ég. Egy páran vissza is fordulnak. Azt mondják, hogy semmi közük hozzá. Mire a szivattyuskocsit odahuzták a tűzoltók, egy óriási nagy, égő fáklyát láttak maguk előtt, mely rémesen bevilágított a sötét éjszakába. Egy óra múlva összeroppant az egész tető s recsegve-ropogva omlott a hatalmas tűzmáglyára. Néhány pillanatra fekete füstfelhőbe burkolóztak a lángnyelvek, azután ujult erővel nyaldosták körül a fekete, üszkös gerendákat. Semmit- sem lehetett menteni, még az is nagy erőfeszítésbe került, hogy a tűz továbbterjedését megakadályozzák. Ábrahám János kétségbeesve ment fel a házába, de a következő pillanatban feldúlt arccal rohant ki és segítségért kiáltott. Mikor az emberek felszaladtak hozzá, borzasztó látvány tárult szemük elé. A szoba felforgatva, a szekrény kitárva, a fehérneműk, ruhák szétszórva s a gádor végén, éppen a kamara ajtó előtt, arcra-bo- rulva fekszik András, a szolgalegény. Megfordítják, vizsgálgatják, de nincs benne élet. Kezét mellére szorítja s görcsösen egymáshoz simuló ujjai közt lassan szivárog a vér. Az emberek jajveszékelésébe belehördül Ábrahám János szava : „mindenemet elrabolták, mindenemet elrabolták!. . .* A hírre futva jön a jegyző s egy pár szóval intézkedik. A bámészkodókat kiparancsolja, a kisbiróval elállatja az ajtót, ő maga meg három esküdttel körüljárja a házat, a szobákat, meg a gazdasági épületeket, hátha még ott rejtőzködik a gyilkos. De semmihez sem szabad nyúlni, minden úgy maradjon, ahogy van. Egy lovas legény bevágtat a csendőrőrsre s jelentést tesz az esetről. Hajnalra megkezdődött s egész délig folyt a vizsgálat. Lassanként kialakult az egész helyzet s az elszórt apró vonásokból összerakódott a rablógyilkosság története. A bűnös ember előre megfontolt tervvel dolgozott. Felgyújtotta a pajtát, azután megzörgette Ábrahám János ablakát. Ismerte emberét és tudta, hogy az ész nélkül rohan menteni. így is történt. Ő meg azalatt szépen meghúzódott a ház sarkában s a nyitva hagyott ajtón belo20, HARANGSZÓ. pózott a szobába. Tudhatta, hogy hol vari a pénz, mert a másik szekrényt nem is bántotta. A szobát is fel akarta gyújtani, hogy lopásának ne maradjon nyoma, de a párnák és ágynemüek közé dugott petroleu- mos rongy elaludt. Munkája közben Andris szolgalegény zavarta meg, kit valami mentőszerszámért küldtek fel a kamarába. Egy késszurással végzett vele, azután elmenekült. A csendőrőrmester behívta Ábrahám Jánost a másik szobába. — Van-e valakire gyanúja ? — — Hát bizony — felelt a gazda nagy huzódozással — nem titkolhatom el szégyenemet: a mostoha fiamra, Földes Gyurkára gyanakszom. — Tudta az, hogy magánál harminchatezer korona van? — Tudta. Meg azután ugyanabban a ládikában egy adóslevele is volt. 5000 kor.-val tartozott. — Mikor kellett volna fizetnie ?. . — Holnapután délig. — Tudott volna fizetni?.. — Nem 1 Tegnap itt járt s halasztást kért. — Adott neki halasztást ?... — Nem 1 — Békében váltak el egymástól ?. . — Ha már meg kell mondanom az igazat: nem! A fiú és az anyja olyan szemtelenek voltak s annyira felmérgesítettek, hogy az asszonyon végigütöttem. Itt is hagyott még tegnap alkonyaikor, azóta nem is láttam. Az őrmester csöndesen jegyezge- tett, azután úgy integetett a fejével, mint aki már tisztában van a dologgal. Az udvaron oda is súgta a jegyzőnek : alighanem Földes Gyurka a gyilkos 1.. A jegyző csodálkozva csapta össze kezeit. — A Földes Gyurka ?.. Azután lassan megrázta a fejét. — Nem hiszem én azt őrmester úr, ismerem gyerek kora óta. Szorgalmas, józan, jószívű, becsületes ember, nem vete- medhetik az ilyesmire !. . Az őrmester a vállát vonogatta s azután a másik csendőrrel s a bíróval megindultak Földes Gyurkáék portája felé. Az utcaajtókba kicsődül- tek az emberek s izgatottan tárgyalták az esetet. A kiváncsi gyerekek seregét csak a biró pálcája tudta visszaparancsolni. Mikor azután beléptek az alacsony, szalmafedeles kis házba, a nép mind összefutott a dü- ledező léckerítés elé. Csak az öregek húzódtak hátrább a hársfák alá, visszatartotta őket öregségük méltósága. Földes Gyurkáék meglepődve fogadták a csendőröket. — Mi ugyan keveset tudunk az egész dologról, — mondta az öreg asszony, — de azért csak kérdezzen őrmester úr, becsülettel megfelelünk kérdéseire. Csak akkor fogta el aggodalom lelkűket, mikor az adóslevél dolgait firtatta a csendőr. — Hát az éjszaka hol voltál Gyurka ? — kérdezte hirtelen a csendőr. — Itthon voltam, — volt a válasz. Tizóráig beszélgettünk édesanyámmal, akkor nyugovóra mentünk. Éjfélkor hallottuk a tüzilármát, fel is keltünk, de mikor a kiabálásból megértettük, hogy apánk pajtája ég, nem mentünk ki. Ányám mondta ugyan, hogy menjünk le és segítsünk neki, de én nem akartam. — Látott-e valaki az emberek közül? — Nem látott senki. Az ablak mögül hallgattuk a lármát, nem akartunk senkit sem megbotránkoztatni azzal, hogy nem megyünk oltani, azért nem mentünk az utcára. Az őrmester tekintete ráesett egy régi katonaládára. — Hát ezt miért hoztátok le a padlásról ?. . — Amerikába megyek, — felelt Gyurka. — Úgy, Amerikába?. . . Mikor indulsz ?... — Holnap. — Hol az útleveled, meg az írásod ?... Gyurka mindent megmutatott, de az őrmester csak a fejét rázta. Egyszer csak bejött a kis 4 éves Rozika s tágranyilt szemekkel futott az édesanyjához. Felkapaszkodott az ölébe s kicsi kezével hízelegve simogatta annak arcát. Az őrmester csak nézte, nézte, azután odament a férfihoz, vállára tette kezét s nem annyira keményen, mint inkább szelíd, rábeszélő hangon így szólt: — Valid be fiam, hogy te tetted I. . . — A két asszony ijedt sikoltással ugrott fel. Földes Gyurka nyugodt maradt. — Őrmester úr, csak nem gondolja ?.. . — Áz adóslevelet akartad visszalopni, azután egyik bűn szülte a másikat. Valid bel... # Gyurka a fejét rázta. — Szegény vagyok, de becsületes. Soha senkit nem károsítottam meg. A tartozásomat is megfizetem becsülettel, azért megyek Amerikába. — Ne tagadd fiam 1 Nézd csak, ezt a rózsaszínű petróleumos ruhadarabot Ábrahám János ágyában találtuk, ezzel akarta a tolvaj felgyújtani a házat. Nézd, — a kislányod ruhája ugyanilyen. 1913. november 9.
