Harangszó, 1913-1914

1914-06-28 / 28. szám

220.

HARANGSZÖ.

1914. június 28.

són, hol most még nem érzik köny- nyítő hatását.

De ne elégedjünk meg ezzel I Mert hiába nézzük jobbról-balról a dolgot, mégis csak azt látjuk igazi segítségnek, mikor a gyülekezet saját magán segít s önerejével emelkedik a boldogulás utján. Persze ez nehezebb dolog, de azért nem lehetetlen dolog I

Püspökeink évek óta sürgetik a fenntartási alapok létesítését. Azt értjük alatta, hogy minden gyülekezet teremtsen olyan alapot, melyet azután nem költ el, hanem évről-évre növel s eltesz még nehezebb időkre. Talán a gyülekezet évi bevételéből is jut erre a célra kisebb-nagyobb összeg I 20—30 kor.-t igazán minden gyülekezet fordíthatna erre a célra. Hiszen tulajdonképpen nem is adná ki ezt az összeget, hanem csak egyik zsebéből áttenné a másikba. De ezenkívül is lehetne növelni ezt a fenntartási alapot.

Erre felénk az a gyönyörű szokása van evang. népünknek, hogy örömét, bánatát egyformán Isten dicsőítésére intő jelnek tekinti, s minden alkalommal meghozza ajándékát az egyház oltárára. Egyházkeléskor, egybekeléskor, betegségből felgyógyuláskor, vagy az elköltözött szeretett lény sírja bezárulásakor mindig gondolnak az egyházra. Kedveseik emlékét is így örökítik meg. Gyönyörű szép szokás ez, melyet sem az élet drágulása, sem az adó emelkedése sohase lanyhított meg. — És ezeket a jószívből fakadó adományokat — évenként kitesznek 300 — 400 kor.-t, — a gyülekezet nem költi el, hanem fenntartási alapnak tőkésíti. Éppenígy tesz a vasárnapi erszénypénzekkel is. És nagyon helyesen I Végtére is a gyülekezetnek ezek nélkül az adományok és fillér adók nélkül is meg kell élnie I Azután milyen tekintélyes, szép összeg kerül ki, ha tiz-husz éven keresztül ezt megtesszük !... Mennyi hasznos munkát, egyházfejlesztést lehet majd abból csinálni!... A terv megvalósítása sem olyan nehéz. Elég, ha tíz jótakaró ember egymás mellé áll s a gyűlésen elhatároztatja a dolgot. Egy jegyző- könyvi határozat elülteti a mustármagot, melyből Isten kegyelméből bizonyára terebélyes fa növekszik. Evangélikus népünk mindig hallgatott az okos szóra s szívét mindig feltárta az egyház érdekei előtt 1 Mutassuk meg most is, hogy a változó idők nem változtattak ezen semmitse ! Mutassuk meg, hogy nemcsak a máért élünk, hanem előre nézünk a

messze jövendőbe s biztos támaszt építünk egyházunknak — ki tudja, milyen nehéz idők számára I...

Egy öreg honvéd emlékeiből.

Irta : Mesterházy Sándor.

Ma újra meglátogattam öreg honvéd hívemet. A meleg kályha mellől kelt fel mikor beléptem jól befűtött szobájába és láthatólag örült látogatásomnak. Mikor elém jött, hogy üdvözöljön, láttam, hogy remegő lábai meg-megrogytak. De azért többnyire állott vagy fel-alá járkált míg velem beszélgetett.

— Nos, hogy van mindig János bácsi? kérdeztem.

— Köszönöm, csak megvolnék, de napról-napra jobban érzem, hogy az öregség maga betegség. Többnyire mindig fázom. Ottkünn már ismét tavaszodik, de azért nekem még mindig nagyon kell fűtenem. Csak igy érzem magamat kissé jobban. Az igaz, hogy már 86 ik életévembe léptem, de mégis nagyon szeretném, ha több erőm volna és jobban járhatnék künn is; de így mindig csak a négy fal között tartózkodom. így nagyon is egyhangú, sőt szomorú az én életem, különösen azóta, hogy a múlt nyáron boldogult feleségemet eltemettem.

Itt az öregnek kicsordultak köny- nyei . . .

— Csak legyen béketüréssel, — mondám neki vígasztalólag. Lássa, a jó Isten eddig is megsegítette, ezután sem fogja elhagyni. Viszontagságos életében gyakran látta maga felett Isten szabadító kezét. A háborús idők lezajlása után visszatérhetett szülőfalujába. Itt családot alapítva, csendes családi körben élhetett, 51 éven át tartott boldog házasságban. Hat gyermekét felnevelhette, azokat mind kibocsáthatta az élet útjára. És most itt két felnőtt fiának családi körében megfelelő gondozásban részesül, boldogan játszik kis unokáival.

— Tudom és érzem mindezt igen jól, felelte. Hála legyen érte az én jó Istenemnek 1

A múlt emlékein élő öreg honvéd előtt csak érinteni kellett a múlt eseményeit, máris megeredt beszédes nyelve. Fiatalos tűzzel fogott honvédélményeinek elbeszélésébe.

— A márciusi idő újra meg újra eszembe juttatja a magyar nemzetnek 1848 márciusában történt újjászületését. Micsoda lelkesedés volt

akkor! A mai nemzedék már nem tud úgy lelkesedni a hazáért.

Mikor aztán felhangzott a vészkiáltás: „Veszélyben a haza“, akkor meghallották ezt a legfélreesőbb faluban is és csak úgy özönlött a nép a haza védelmére. Huszárjaink Ausztriából hazaszökdöstek. Innen a mi falunkból négyen vonultunk be a honvédzászló alá. Fekete István (Katona), Dömötörfy Samu, -Győrfí'y (Szakáll) Samu, akik már mind meghaltak és én Sz. J. Utóbb honvéd lett még Dömötörfy (Huszár), aki akkor még csak 16 esztendős volt.

— Ugy-e ezek mind evangélikusok voltak ?

— Igen azok.

— Bizony érdemes volna — ve- tém közbe — egy nagy könyvben megírni, hogy evangélikus hitsorso- saink közül kik vettek részt a szabadságharcban. Soknak érdemét meg lehetne így örökíteni a történelem lapjain és nem borulna a feledés fá- tyola azokra, akik a hazáért küzdöttek, vérüket ontották, sőt életüket is feláldozták.

— Én is nagyon szeretném ezt. Mondá az öreg és sietett folytatni megkezdett elbeszélését.

— Mi Kaposvárra mentünk és ott azonnal honvédruhát és fegyvert kaptunk. De alig kezdtek bennünket kiképezni, máris a harctérre kellett mennünk. Több kisebb csatározás után résztvettem az isaszegi nagy ütközetben, mely 1849-ben éppen Nagypéntek ünnepén volt, a nagy erdőben. Nagyon sok magasrangú magyar hadvezér vezette ott a magyarokat.

— Igen, jelen volt ott Damjanich tábornok, Nagy Sándor tábornok, Klapka tábornok, Aulich tábornok és a fővezér Görgei Arthur is. Szép győzelem volt az. Az osztrák katonák közül ezeren elestek. Sajnos sok meghalt ott magyar katonáink közül is. És mennyien megsebesültek. Ugy-e maga is sebet kapott ott János bácsi ?

— Nem, én ott nem kaptam sebet, hanem egyik földim: Fekete István, aki ettől a sebtől egész életére sánta lett.

Azután Gödöllő felé vonultunk, honnan az ellenséget hamar kiűztük. Itt láttam, hogy a magyar fővezér két r. kath. plébánost, kik azzal voltak vádolva, hogy a némethez szítottak és a magyar sereg előtt néhány kútnak vizét megmérgezték volna, agyonlövetett.

Aztán gyorsan egymásután nagy ütközetek voltak: Vácnál, Komárom felszabadításánál és Budavár