Harangszó, 1913-1914
1914-03-10 / 24. szám
Ám a hős Halász Bálint kérelme bizony teljesületlen maradt. A győztes hadvezér sem tehetett a kath. türelmetlenséggel szemben semmit. De föl van jegyezve róla, hogy ahol lehetett pártját fogta a protestánsoknak és sokszor mérsékelte a bécsi udvar vakbuzgó hevét. Ennyi jutalma lett a dabasi Halász Bálint törekvő vitézségének. 190 Üdvözlés.*) Kibontotta szárnyát már a hamvas este, Nyugalmas borongás a tájat megeste, lm most nyújtunk neked szeretettel kezet, Mikor a hunyó nap már eltemetkezett; Hisz neked most kel fel diadalmas napod, Ragyogó hajnalod. Ottkünn a mezők már zöldelve nevetnek, Vidám üzenete langyos kikeletnek, Gólyát a lágy tavasz visszatérni késztet, Te is, te is most raksz puha, pelyhes fészket; Szeretet építi, meleg vággyal rakva Minden kis galyacska. Most a szíved olyan, mint a csordult serleg, Mely gyöngyöző remény tüzborával tel meg, Mint futó folyondár a sok színes szándék Elborít virulva, mint pazar ajándék, Rózsás álmod közé vágyódva emelted Repeső szűz lelked. Álmaid az élet mind váltsa valóra, Sohse szakadjon rád sötét, gyászos óra, Mely komoran jön meg, mint a terhes éjjel, S vágyak aranyfüstjét szórja szerteszéjjel; Szíved a csalódás — leverve himporát — Sohse nyilazza át. De virulj közöttünk idegen virágszál, Hisz utadra annyi áldó kívánság száll; Uj otthonod meleg szívvel, szóval fogad, Számodra nevelte e kis virágokat, Vedd hát szeretettel, hiszen testvéreid, Köszöntő véreid. Isten hozott közénk 1 isten hozott közénk! Osgyán János. *) Lelkészné fogadtatásánál. Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105. Hol biblia a házban nincs, Tanyát a sálán ütött ott, Hiányzik ott a legtöbb kincs, De Isten nem lel hajlékot. Május 10. vasárnap, Apóst. csel. 16, 8—15. „ 11. hétfő, Ján. 14, 22—30. , 12. kedd, , 18, 12—20. „ 13. szerda, „ 8, 21 —30. „ 14. csütörtök,, 8, 31 — 41. , 15. péntek, , 8, 42—47. , 16. szombat, , 8, 48—59. , 17. vasárnap, Róm. lev. 15, 23—16. 2. „ 18. hétfő, Ján. 16, 16—22 „ 19. kedd, Ján. 16, 23-33. „ 20. szerda, Máthé 28, 16—20. „ 21. csütörtök, Luk. 16, 14—20. , 22. péntek, Márk. 24, 50—53. , 23. szombat, Ján. 17, 1 — 11. HARANGSZÓ. Ami erősebb az embernél. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Tizenhetedik fejezet Az utolsó ólom. Telt-múlt az idő. Egy harmatos reggelen korán berregett a csengetyü István szobájában. Mikor besietett gazdájához, azt már készen találta. Úgy látszik, megint megkínozták az éjszakai órák, mert barázdás arcára hamuszürke fáradtság borult. — Csomagolj be néhány napra valót, a kocsi is legyen készen, elutazom. Mikor egy félóra múlva az erdőn át a vonathoz röpítették a táltosok, táguló mellkassal szívta magába a friss levegőt. Szeme boldogan szállt végig a hosszú fasoron s az erdővel érintkező puha bársonypázsitu réten. Van-e hatalmasabb életbiztató, mint az ébredő természet? Csodás erők zsongása szárnyal a levegő karjain, zeng cseng az újjászülető világ, álmos lombok, szunnyadó virágok megérzik a napsugár csókja melegségét, fölemelik fejüket s örülnek az életnek. Kicsi fűszálakon felragyog a tündöklő harmatcsöpp, mintha millió igazgyönggyel hintette volna tele Isten keze a rét bársonyát. Munkára siető emberek szaporázzák léptüket a gyárvárosok felé. Kolomp után igazodó tehenek széles járással mennek a rétekre hajló ösvényen. Pezsdül az élet. Ember, állat, növény mind örül az életnek. Istenes szétfeszíti karjait, öklét görcsösen összeszorítja, úgyhogy ujjai élesen belevágódnak tenyerébe... Istenem! ha újra megtalálná azt a boldogságot, mihez a nyíló virágnak, a legelésző állatnak, a dolgozó embernek joga van, az életnek örülés boldogságát I.. . Talán!... talán !. .. mondogatta magában, de szeme olyan fáradt, megtörött maradt, mintha halálos ítéletét tartotta volna maga előtt. Leszállt az este, mikor végigment Newyork zsibongó utcáin. Valami láthatatlan érzés vezette lépteit. Megkereste azt a szűk utcát, ahol burdos házuk állt, megállt a bolt előtt, hol valamikor kenyeret, meg egy-egy darab húst vett. Azután ment tovább, mindig tovább. .. Elmaradtak az utcák, háta mögött zakatolt a nagy város zaja, mintha csak távolban zúgó óriás masina lármája lenne. Ő meg csak ment. Egyszerre csak megállt egy hosszú épület előtt s úgy érezte, hogy nem a gazdag Istenes Mihály lordul be a kapun, hanem a 1914. május 10. régi, rongyos ruháju, éhes koldus surran el az oszlopos gádor mellett. Akkor fekvőhelyet kért egy kuckóban, falat kenyeret esdekelt nagy éhsége csillapítására, most egy kis életboldogságért eped, most egy leányszempár tiszta sugaráért könyörög. A tornác felől dünnyögő beszéd szűrődik át s a nyitott konyhaajtón kormos gőz szárnyán ételszag csapódik ki. — Adjon Isten jóestét!. .. köszönt amúgy magyarosan. — Jesszusom, az Istenes Mihály! szól a piros arcú Marinka leányzó hangja. Előkerül a belső szobából Dömötör bácsi is s csöndes nyugalommal tessékeli : — talán erre menjünk!. . . Istenes nem először járt azóta Dömötör portáján. Hogy gazdag ember lett, hamarosan arra gondolt, hogy beplántálja a saját életfája mellé a Marinka leányzó gyönge virágszálát. Abban bizakodott, hogy egy meleg asszonykéz, a meghitt családi élet majd elhessegetik leikéből azokat a csúnya, boldogság-riasztó képeket. De tudja Isten, mintha mindig mesz- szebb kerültek volna egymástól. Az egyszerű Mihály még csak kapott egy-egy jó szót, pajzánkodó tréfát, de Istenes úr mindig egyforma hidegnek találta a szép leányt. Múlt hetekben szólt is róla Dömötör bácsinak. Azt is megmondta, hogy szereti Marinkát s feleségül kéri. De hát ebben is ugyancsak megcsalódott! Azt hitte, hogy a leány kapva-kap a nagyúri életmódon, s mint valami szép tollú csicsergő madár, boldogan röppen az arany kalickába. Nem így történt! Marinka gondolkodási időt kért. Most járt le a terminus s a gazdag Istenes zavartan feszeng az egyszerű faszéken s szorongva mondja a nyugodt arc- vonásu Dömötör bácsinak: — a válaszért jöttem!... Dömötör maga elé néz. Szeme meg-megrebben s gondolatai felhőkként suhannak át arcán. Látszik, hogy küzködik magával s formát keres a mondanivalójának. Dehát sehogyse megy! Nehéz az őszinte, egyenes lelkű embernek az igazságot kerülgetnie. Végre is egyet rándít a vállán s egyszerűen kibökkenti: — a vagyon csinálja a bajt!,.. — A vagyon ?.. . hüledezik Istenes. Hát az csak nem baj, hogy meggazdagodtam ? — Persze, hogy nem baj I. .. erősítgeti Dömötör. — Magam a régi maradtam, — bizonyítgatja a másik. Szívem nem
