Harangszó, 1913-1914
1914-04-26 / 23. szám
180. szentebb kincsünkről, a bibliáról mondanak ítéletet igen gyakran ebben a hallható formában: „a biblia idejét múlta, csak a gyermek kezébe való. A gőz, villany és repülőgép korszakában nem lehet mesékkel kormányozni a világot.* És akik a mi szentkönyvünkről ilyen és ehhez hasonló módon gondolkodnak, nem kis számmal vannak úgy a műveltség legalacsonyabb fokán állók között, mint akik az emberi tudásnak és bölcsességnek gazdag tárházával ékeskednek, de akik mind kivétel nélkül a bibliáról azért tesznek meggondolatlan Ítéleteket, mert a bibliát egyáltalán nem ismerik. Eme igazmondásunkat fényesen igazolja a tudósoknak ama összejövetele, melyet az egyes világkérdéseknek megvitatása céljából Párisban rendeztek, amelyen a világ minden részéből ott voltak a külömböző tudománynak jeles képviselői, amely gyűlésen többek között részt vett a villámhárító, neves feltalálója : Franklin is. Már-már kimondották ezen a gyűlésen is a biblia felett a szomorú ítéletet: „hasznavehetetlen könyv korunkban*, amikor felállott Franklin és bocsánatkérések közepette enge- delmet kért, hogy abból a könyvből, amelyet ő mindig magánál hord, felolvashasson egy részletet. És Franklin felolvasta Pál apostolnak a ko- rinthusi gyülekezethez írt első levelének 13-ik részét. A jelenlevő tudósok szent megilletődéssel hallgatták a fenséges szavakat, majd kérdezték Franklint, „miféle könyv az. mely ily gyöngyöket tartalmaz.“ A könyv, feleié Franklin, mely egész sereg ily gyöngysort tartalmaz, az általatok annyira lesajnált biblia. És itt azt hiszem, a „Harangszó“ olvasóit minden bizonnyal érdekelni fogja, hogy mi is a véleménye a bibliáról az emberi szellem egyes legkiválóbb képviselőinek. Goethe, a halhatatlan német költő, például a bibliáról a következőkép nyilatkozott: „A bibliának belső egyetemes értékéből következik, hogy az nemcsak egy népkönyv, hanem a népeknek a könyve. „Kant Imánuel (f 1804) a világhírű bölcsész ekkép nyilatkozik a bibliáról: „Az összes könyvek közül, melyeket valaha olvastam, sehol fel nem leltem azt a szép vigasztalást, melyet nékem a 23. zsoltár 4. verse nyújtott.“ Szép tanujelét adta a biblia iránti szeretetének, napjainkban Evans angol hajóparancsnok, a tudományért mártír halált halt Skott kapitány keHARANGSZü. belbarátja, világhírű expedícióján uti- társa és borzasztó szenvedéseiben osztályosa, amidőn Budapesten a földrajzi társaságban febr. 5 iki felolvasása alkalmával ekként szólott : „És a végtelen, kietlen hómezőkön nem volt körülöttünk senki, semmi, csak a nagy Isten közelségét éreztük egyedül. Minél inkább fogyott a testi erőnk, annál buzgóbban énekeltünk, imádkoz'unk s a nálunk levő bibliából vigasztaltuk egymást.“ Valljuk azért mi is minden időben lelkesedéssel: „Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére. “ 2. Az egyházról. Minthogy a bibliát igen sokan nem tudják, vagyis jobban mondva nem akarják kellő mértékben értékelni, az egyház kebelén belül lépten-nyomon ilyen véleménynyilvánítást hallhatunk: „Ma már mindegy akármelyik templomba járok imádkozni, akármelyik vallásfelekezethez tartozom. A vallás végre is az embernek magán ügye. Mindenki üdvözü! a saját módja szerint.“ S ez a meg győződés különösen evangélikus népünknél kezd mindjobban gyökeret verni. Úgy, hogy a vegyes házasság- kötések alkalmával az evangélikus fél rendszerint oda engedi a születendő gyermekeket a nem evangélikus vallásu félnek. És pedig az ev. menyasszony egyszerűen azon alapon, hogy aki a kenyeret keresi, vallás tekintetében is azt illetik meg a gyerekek; az evangélikus vőlegény pedig azért, mert a gyermekek vallásos nevelése az anyának a dolga, így aztán az ev. egyháznak részint hitetlen, részint közömbös tagjai a gyermekek tudta és beleegyezése nélkül, megfosztják gyermekeiket a boldog életnek egyik legfőbb feltételétől : a bibliától, mely a boldog földi életnek egyedüli zsinórmértéke. Egy társaságban egyszer a különböző vallásfelekezetről esett a szó. Akár a Jézus, akár a Mária nevében imádkozom — mondja az egyik jelenlevő — az eredmény ugyanaz lesz. Erre kérdőleg megszólal a társaság egy másik tagja, hogy mit szólna hozzá, ha valaki őt az ő saját házában meg akarná látogatni és nem az ajtón, hanem az ablakon jönne be a szobájába. Azt feleli amaz: megkérném, hogy máskor a rendes utón, az ajtón jöjjön be I Mit is mond j János evangéliumában Üdvözítőnk: I9l4. április 26. „Én vagyok az ajtó, ha valaki én rajtam megy be, megtartatik 1 “ Akik pedig, mint evangélikusok utón útfélen azt hangoztatják, hogy a vallás az embernek teljesen a magán ügye, ami teljesen azonos a vallás megtagadásával, ismét csak arról tesznek tanúságot, hogy vagy elfelejtették, vagy soha nem is ismerték Krisztus urunk következő szavait: „valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom az én mennyei atyám előtt.“ (Vége következik.) A gyógyításról. Irta: Dr. Kovácsics Sándor, járási, tb. megyei főorvos. Azt mondja egy módosított latin közmondás: a beteg jóléte a legfőbb törvény. Ha az emberi test összmű- ködése zavart, kellemetlen, sokszor fájdalommal járó közérzés, a betegség keletkezik. A betegség érzésének a megszüntetése csak úgy lehetséges, ha visszatér a test különböző szerveinek a harmonikus összműködése, ami alapját képezi a közérzet jó vagy kellemetlen voltának. A test különböző szervei között beállott működési zavarnak helyreállítása képezi az orvos hivatását, ez a gyógykezelés, melyet különböző eszközökkel, különböző utakon, módon lehet elérni. A gyógykezelés körül azonban a beteg és hozzátartozói részéről igen gyakran, sok helyen már mély gyökeret vert tévedések, hibás felfogások vannak elterjedve s foganatosítva. „Halál ellen nincs orvosság" — hangzik az anekdotabeli kántor szava — a patika előtt, de ezzel vigasztalják sokan magukat, akik tán némi lelkiismereti furdalást éreznek a gyógykezeltetés foganatosításánál követett eljárásuk miatt. Igaz I Halálos baj ellen sokszor nem rendelkezünk oly eljárással vagy gyógyitószerrel, amely a halálos bajt el tudná hárítani. De kis bajból szokott a nagy baj, a halálos betegség is keletkezni, mint- ahogy kicsi csirából lesz a nagy fa is, amely ha kidől, embert is agyon üthet. Legtöbben abban a téves felfogásban vannak, hogy a kis baj, a csekélyebb szervezeti elváltozás, amelyik még nem veri le az embert a lábáról, meggyógyul magától is, nem kell mindjárt orvosért szaladni, nem kell azonnal megijedni, várjunk,
