Harangszó, 1913-1914
1914-04-12 / 22. szám
174 HARANGSZÓ. 1914. április 12. nulnak a kis bátyjai. S egy ilyen alapos figyelés után titkolódzva, örömtől ragyogó arccal suttogott anyuka fülébe: — Édes anyukám, hallotta ?! Jézuska megtudta a bénát, a vakot is gyógyítani I Mi is ő hozzá forduljunk, hogy gyógyítsa meg a szememet í Neki nem is kell fizetni! .. — Igaz, fiam, igaz! — mondta anyuka könnyes szemmel. — Csak bízzál ő benne, ő meg tud gyógyítani! Pár napra rá, ujabbi figyelés után sírva-zokogva kereste fel Lajoska anyukát a konyhában: — Lássa anyukám, lássa, megfeszítették Jézuskát!... Ki gyógyítja meg most az én szememet?! — Ne sírj, ne búsulj aranyhaju báránykám! — vigasztalta anyuka a fiacskáját. Jézus él azért, ha fel is feszítették, mert feltámadott. S már csak nyolcszor kell felkelned, akkor itt lesz a Husvét napja: a feltámadás szent ünnepe. Pár nap múlva elközelgett a husvét. Anyuka előtte való napon, nagyszombaton, gyermekei által körülállva, irta a tojásokat s aztán a pirosítóba rakta őket. — Lajoskáét meg sem kellene pirosítani, hisz’ úgy sem látja meg piros-e vagy fehér, — mondta Józsi gonosz vigyorgással az édesanyjának. Lajoska erre keserves sírásra fakadt s hüpögve borult édesanya ölébe. — Hallgass, te rossz! — szólt anyuka feddőleg Józsira s aztán vigasztalta Lajoskát. — Ne sirj, fiam, tied lesz a legszebbik, a legpirosabbik ; aztán neked pirosítom meg ezt a picike, tojást is. Fogd csak a kezedbe galambom 1 Ugy-e milyen kicsi, akárcsak galambtojás volna 1 Lajoska megvigasztalódott, úgy megörült a kicsi pirostojásnak, hogy kacagott örömében. IV. Husvét reggelén ragyogó tavaszi fényben úszott a töld és az ég. A hívők sokasága sietett az Ur hajlékába. Lajoska egyedül ült a pitvarban, piros tojásaival játszva. Mellette gubasz- tott Buksi, szundikálva a meleg verőfényben. Lajoska egyszercsak zsebre rakta tojásait s felkerekedett: — Gyere Buksi, Jézuska elébe! Buksi felállt s megindult a kertekalja felé- A pitaron kívül ő volt a kis világtalan fiú vezetője. Lajoska mellette lépkedve, jobb kezével a hátába fogózott, úgy mentek ki ismét a hosszú mezei útra, melyet most mind a két szélén puha pázsitszőnyeg borított. Lekuporodott Lajoska az árokpartra, mellé heveredett Buksi is. Várta a kis fiú, mint karácsonykor, Jézuskát. Most azért várta oly sóvárogva, hogy meggyógyítsa a szemét. Szeretett volna most is végigtekinteni a hosszú utón. Arcát arrafelé irányította, miközben a fényes, éltető napsugár úgy csiklandozta szemét, hogy a kezében szorongatott hűsítő fűlevéllel dörzsölgette. Majd előszedte zsebéből pirostojásait s maga mellé rakta a fűbe. A kicsit, a legkedvesebbiket kezében tartogatta. Figyelt, hallgatózott, mikor szólnak a báránykák csengői. Sokáig várakozott Lajoska s bánatos sóhaj szállt fel kicsike kebléből: — Oh, de soká jön Jézuska 1 Majd kis kacsóját összetette s azt rebegte: — Édes Jézuska, jöjj el most is, gyógyítsd meg szememet I Ezt a pici piros tojásomat neked adom 1... ... A mennyei csengők egyszer csak ismét megszólaltak. Vágtattak a báránykák, robogott Jézuska kocsija. S mikor odaérkeztek, Jézuska leszállt róla, megcsókolta Lajoskának mind a két szemét, melyek erre megnyíltak, látóbbakká lettek, mint azelőtt voltak... Lajoska megcsókolta Jézus kezét s átnyújtotta kicsi pisostojását. .. .Lajoska édesdeden aludt a puha pázsitszőnyegen, mosolygott, mint a ragyogó kék ég s álmában is dörzsölte szemét, melyet a ragyogó napsugár most is csiklandozott. Hirtelen felébredt, csodálkozva tekintett körül. Mint egy mesebeli tündérország tárult, megnyílt látó szeme elé a boldogan fénylő tavaszi földi kép... Mellette levő pirostojásaira tekintett. Meg volt mindenik, csupán azt a kicsinyt, a Jézuskáét nem találta. Álmában kicsúszott kezéből s belegurult egy egérlyukba. — Lásd Buksi, itt volt a Jézuska; meggyógyította szememet s én nekiadtam a pici pirostojásomat 1 — mondta Lajoska boldogságtól ragyogó szemecskével a mellette szundikáló hűséges kutyának. Édes anyánk. Dalt szeretnék írni; — mint soha, oly szépen, — S amilyent még senki a föld kerekségen, Azt is csupán róla, hogy ő néki szólna. Én Istenem láttad : hányszor belekezdtem; Csak szívem ilyenkor úgy el ne fogódnál Ti beszélhetnétek lelke nagyságáról: Kora ezüstszálak fekete hajából! Óh de ha én kezdem: — erőtlen’ elakad; Vájjon hova marad a közepe s vége? Mind oda hull csókban — drága két kezére. Ránk gondolásának egyetlen percével, Egész mérhetetlen hő szeretetével [érne?! Hol a köszönő szó, — a dal, — mely föl- Úgy-e édes apánk, a magasból látod, Midőn hangtalanul imádkozunk érte . . . Pohánka Margit. Ami erősebb az embernél. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Tizenhatodik fejezet Úri módban. — Köszönöm, köszönöm Fergsohn ur, igazán semmi egyébre nincs szükségem. Alig tudom meghálálni, hogy annyit vesződik velem. Hónapok óta ideje nagy részét rám pazarolja. Lakást keresett, berendezte szobáimat, alkudozott a szállítókkal, veszekedett az iparosokkal. Igazán, nem is tudom, mi lett volna belőlem maga nélkül 1... Azaz, dehogy nem, nagyon is jól tudom, most is Aschlandban gyötrődném az én régi kis kamrámban!... — Csekélység, szólt a másik ur és mosolyogva legyintett kezével. Amit én tettem, az igazán szót se érdemel. Lássa, Mister Istenes, legyünk őszinték. Végre is, maga tett engem dúsgazdag emberré és én azt sohase fogom elfelejteni. De meg lássa, egy kis önzés is van az én gondoskodásomban. Mert hát hogyan állíthattam volna magát a régi formájában a bankárok, kereskedők, miniszterek elé, hogyan mondhattam volna: kérem, ez Mister Istenes, a north- karofinai aranybányatulajdonos. No, úgy-e hogy ez nem megy?... Szükség volt a maga angol formájára, úri külsejére, fényes, előkelő lakására I Istenes elgondolkodva intett a fejével. — Maga nélkül mégis csak koldus lennék. Aranybánya-tulajdonos a tudtomon kívül 1 Fergsohn még egy félóra hosszat a vállalat ügyeiről mesélgetett. A levegőben röpködtek a százezrek és milliók. Részvénytársaság, alaptőke, tartalékalap, közgyűlés, igazgatóság, meg egy csomó idegen kifejezés zsongott a beszédében. Istenes egy ideig hallgatta, azután csöndesen így telelt: — úgyis tudja, én ehhez sem- mitsem értek 1 Bizonnyal ön jól csinálja s nem visz bele valami hináros dologba. Hiszen kettőnk érdeke azonos 1...
