Harangszó, 1913-1914
1913-11-02 / 2. szám
12. csak majd azt látom, hogy nem az első, hanem a második emeleten lakom. Belenyugodtam. Elvégre ilyenformán én az életben emelkedem, hozzá még mások emelnek, nekem semmi fáradságomba nem kerül. (Ilyen emelkedésre itthon is van példa.) Én tehát bennmaradtam a házban. A szomszéd városban Perth-Amboy- ban volt egy ájris (ir ember), akinek az a furcsa mestersége volt, hogy a házakat emelgette és tologatta. Érre bízta Vági Pál a házát. Ha ez emelés közben összedől, az ájris köteles a kárt megtéríteni. Vági Pál nyugodt volt, mert nem ő lakott a házban. Egyszer csak hozták szekereken a hatalmas gerendákat és lefektették őket a ház előtt az utcára. Az emberek, akik a gerendákat lerakták, szintén hatalmasak voltak. Akár a gerendákat néztem, akár a munkásokat, szemmel látható volt, hogy komoly a dolog. 1912. január 29 én reggel arra ébredtem fel, hogy megmozdult alattam az ágy. Kiugrottam belőle. Az egész ház remegett és ingott. Remegett és ingott, mert emelték. Vági Pál jóslata tehát nem teljesedett. Az emelést észrevettem. Felöltöztem és lementem. Lent a pincelakásban a gerendák végig voltak fektetve, s ezekre keresztben más, rövidebb gerendák. A gerendák alatt valami nyolc csavar. Ezeket hajtották az emberek, a csavarok emelték a gerendákat, a gerendák a házat. A téglából rakott kémény már elvált az alapjától, egyik felét alátámasztották, a másik fele lógott. A vízvezeték csövei és a gázcsövek el voltak vágva. Elmentem hazulról. Az emberek egész nap dolgoztak. Csak estefelé tértem vissza. A külső lépcső már egy pár deciméterre volt a földtől, de azért felmentem rajta. Januárban Brunswickon is hideg van. Befűtöttem a kályhába, de a szén nem akart égni. Annál rettenetesebben füstölt, végül elaludt. Hideg volt. Nem volt víz, nem volt gáz. Mit tehettem egyebet, a házemelés idejére kiköltözködtem a lakásomból, és csak február 23-án, három hét múlva térhettem vissza. Ez alatt a három hét alatt elkészültek az emeléssel, megépítették a falakat. Annyi bizonyos, hogy gyorsan csinálták, ha nem jutottam is észrevétlenül az első emeletről a másodikra. Új előfizetőinknek ! Több mutatványszámot nem küldünk I Kérjük az előfizetési dijat beküldeni! HARANGSZÓ. 1913 november 2. Ami erősebb az embernél. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Második fejezet. Istenes Mihály a tanácsadó. A falu utcáira ráborult az alkonyat csöndessége. Az utat szegélyező szederfák és gömbölyű akácok hosszú árnyékot rajzolnak a földre. Sötétségbe vesző koronájuk olyan volt, mintha tündérmese országból toppant volna ide egy sor glédába állított óriás. A ház előtti padkákról egymásután felkelnek az emberek s nagyot csapódik utánuk az udvarajtó. A kút körül is elcsendesednek a tréfálkozó legények, kiürül az utca. A nagy csöndességben csak a házak körül végigcsapódó denevér, meg a felkelő holdtól riadozó kutya vonítása visz egy kis életet. A távolból ide hallatszik a malom vizének egyforma zúgása. Ábrahám János kézre nyugasztott fejjel, maga elé meredten ül az asztalnál. Egy darab számokkal tele- jegyzett papírdarab fekszik előtte, de gondolatai egészen máshol járnak. Arcán megkeményednek a vonások, ökölbe szorult kezével megfenyeget egy láthatatlan valakit: „és itt hagy ott I... engem hagyott itt az a hitvány senki, akit én emeltem fel a koldus szegénység porából I... “ Csak a rajta esett sérelem ötlik eszébe, arra, hogy milyen durva és igazságtalan volt a szegény asszonyhoz, nem gondol. Lelkében viharzó indulatok szállnak egymással harcra. Kicsiny szemernyi gyöngédség és szeretet ijedten húzódik a szív rejtekébe a gyűlölet haragos villanásai elől. — Megbüntetem, megbütetem I... dörmög maga elé. Azzal büntetem meg, ami legjobban fáj neki I. .. Összerezzent. Az ablakot megkopogtatta valaki. A fa árnyékában sötét alak húzódott meg, kiben Istenes Mihályt, meghitt tanácsadó emberét ismerte fel a gazda. Lassan, tempósan lépett be s túlzott alázatossággal kívánt nyugodalmas jó estét. Aztán óvatosan körülnézett, mintha a világ legnagyobb titkát rejtegetné a nyelve mögött. — Hát csak egyedül, egyedül ? I — Úgy hát, csak egyedül I... — És az asszony, megint lement azokhoz ?... — Úgy, úgy, lement I... ott is marad I... Istenes Mihály remekül játszotta a tájékozatlant. Kopaszodó fejét nyakába , húzta, s szörnyüködve rázogatta, ke- ( zeit összecsapta, szemeit meg fohász- ; kodva forgatta az ég felé. Csak néhány perc múlva jutott szóhoz: — mit?... hogy itt hagyta magát?... Uram, Istenem I... Hát van hálada- tosság az emberekben ?... De meg az eszét is hova tette az az asszony. Eldobni magától ezt az úri módot, a jólétet, nyugalmas otthont!...“ Ábrahám János helyeslőleg bice- getett fejével: — „Bizony, bizony ostobán tette !... * „És mit talál helyette?... — folytatta a másik. Most azután összebújhat a pereputtyával s ehetik a fia asztalánál száraz kenyeret:... Jaj, jaj, mit szólnak ehhez az emberek I... Megint a falu szájára kerülnek kel- medek I... Úgy is annyi az irigyük, hogy kavics sincs annyi a patak parton I... * Ábrahám János elkékült dühében, ökle, mint egy vaspőröly lecsapott az asztalra. — „De iszen, boszut állok rajtok I.. . Megsiratják ezek még a saját gyalázatjukat I. .. Már tartom is a hurkot a kölök nyakán. Egykét nap múlva megrántom, s akkor..." A végét már csak a kezével legyintette. — Mit mond gazd’ uram ?... ször- nyüködött nagy pislogás közt a másik, — hát már ennyire vannak?. .. Ábrahám János az asztalhoz húzta látogatóját s titkolózva súgta neki: — ma itt volt s megmondtam neki, hogy a házát is elvehetem, ha nem fizet pontosan. — „Megnézte az írást?...“ — „Nem vette kézbe! Bírósággal fenyegetőzött. Azt mondta: keressem ott az igazamat. — De mi lesz, ha tényleg odakerül az egész dolog ?. . . “ — „Sohase féljen gazd’uram I Még tanult bírák, meg fiskálisok sem vesznek azon az Íráson semmitsem észre. Mindkettőt maga írta, arra pedig, hogy ez a kicsiny passzus benn volt-e, vagy nem, egyik tanú sem emlékszik. Az aláírásokat pedig még a Benkő meg az öreg Kovács János se tudná akurátusabban odakanya- rintani, mint ahogyan én írtam oda.“ — „Pszt I. . hallgass, hallgass I.. * integetett ijedten az öreg Ábrahám, de az csak folytatta. — „Emiatt ne aggódjék gazd’uram, inkább a Földes Gyurkától óvakodjék. Mert ha azt a kölykeit féltő hímfarkast elfogja a keserűség, bizony nem tudom, mire szánja el magát. Gazd’uram csak beszél a boszúról, de azért nem áll boszút; amit tesz, ahoz is joga van, mert csak jogos jussát keresi rajta. De az a csöndes nézésű jámbor gyerek nekem soha-
