Harangszó, 1913-1914
1914-02-01 / 15. szám
118 kölcsi romlását is előidéző rossz szokások elaltassanak. A protestánsok ezt a keresztyéniet- len, helytelen szokást kezdettől fogva szigorúan elítélték. Protestáns egyházi felfogás szerint élettelen tárgyakat megkeresztelni nem szabad. Nálunk a harangok első meghúzásakor, első használásakor is, — mint alkalmatos időben —; az Istennek igéje hirdet- tetik az Úr dicsőségére a hívek lelki épülésére. Természetes, hogy így a protestánsok harangjai neveket sem kapnak. Hogy a harangok megkeresztelése magában véve is helytelen és keresztyénieden eljárás, evégből elég ha rámutatunk a szentírásra, Jézusnak a keresztelést elrendelő igéjére. De e szokásnak az elitélése azért is szükséges, mert ennek az előbb említetteken kívül más nagyon káros hatása is volt. Azzal, hogy keresztségben részesült a harang, a hívekben az a téves feltogás is támadt, hogy a ke- resztséggel a harangnak valami különös, természet feletti erő jutott. E téves felfogás, a keresztség szentségével való visszaélés nem is maradt megtorlatlanul, magával hozta a büntetés átkát, minden vallásos életútvesztőjét: a babonát. Már Nagy Károly, ez a mindent meglátó bölcs és hatalmas császár, nem tűrvén a harangok megkeresztelésével járó tévhitnek és babonának elterjedését, 789- ben egy rendeletben megtiltotta a harangok megkeresztelését. Sajnos, évszázadokat előzött meg a császár bölcsessége anélkül, hogy megtartották volna bölcs tilalmát. Egyik legáltalánosabb babonás tévhit régóta az, hogy a harangoknak hatalmuk van a sátánra s annak minden gonosz törekvése felett, hogy képesek megtörni annak minden erejét. Ide tartozik a harangozás mindazon esetben, amikor elemi csapások, — vizáradás. felhőszakadás, jégverés, pusztító tűz fenyegetnek, vagy amikor ember, állat között fellépnek járványos betegségek, midőn rablások, fosztogatások félemlítik a lakosságot. Egy északporoszországi babona szerint a rabló, mint egy bálvány megmeredve nem tud addig helyéről megmozdulni, amíg szól a templom harangja. A Halle melleti neuwerki kolostor legnagyobb harangjának akkora évi jövödelme volt, mint bármely nemes birtoknak abból, hogy a nép felfogása szerint hatalma volt az ördög felett, megtudta gátolni gonosz üzelmeit, továbbá, mert hatalma volt a harangnak HARANGSZÓ. a lelkeket az örök tisztítótűzből, a purgatóriumból való kiszabadításra. Még Luther idejében is az Eislében melletti Wimmelburg kolostorában volt egy kis harang, mely arról volt nevezetes, hogy annak hallatára a betegek, különösen az ördöngősök meggyógyulnak. Seregesen ültek azért naponkint betegek a kolostor körüli magaslatokon, hogy a harangtól gyógyulást nyerjenek. Kár hogy ez az áldásos harang 1680-ban oly sokak igaz fájdalmára a tűz martalékává lett. Egyik-másik harangról egész regényes legendák, babonás mondák maradtak fenn. Különösen kiszínezték a harangnak hazája iránt való törhetetlen szeretetét, azt a ragaszkodást, mellyel egyes városok s faluk iránt viseltettek. Nem is engedik magukat * egykönnyen odább szállítani, és mily különös, még a viszonyok, a véletlen is segítségükre jönnek, hogy el ne szakittathassanak hazájuk földjétől, eredeti rendeltetésök helyétől. Ha hegynek viszik, a hegy nem engedi fel a társzekeret, ha ló vagy egyéb viz mellett akarják elvinni a harangot, a harang bánatában az útban levő vízbe öli magát. Maga az elvitel szándéka már beteggé teszi a harangot, hangja csak kong tompán, mint az üres hordó. Amikor egyik másik harangnak annyi jó tulajdonsága volt, nem csoda ha ezeket más városok és községek drága áron is megszerezni óhajtották és ha szép szerével anyagi áldozatokért nem tudták megkapni, sokszor erőnek erejével nagy csellel iparkodtak azt hatalmukba keríteni. Nem csoda erejéért, hanem mert különösen szép hangja volt a thübin- giak harangjának, a rottenburgiak érte annyi aranypénzt ajánlottak fel, amennyit a két helyiség közti úton ki lehetett volna rakni. A hamburgiak a krempei szépen szóló harangért oly hosszú aranyláncot Ígértek, hogy vele az egész Krempét be lehetett volna keríteni. Ezek azonban nem mentek bele az alkuba és amikor aztán a hamburgiak lopva akarták elhozni, a harang nem hagyta magát helyéből kiemelni, annyira ragaszkodott megszokott helyéhez és kedves népéhez. A nógrádmegyei szűcsiek már nem voltak ilyen rátartósak harangjukkal. Egy 1604-ben kelt szerződési levélben a szűcsiek bizonyítják, hogy mintegy 50 év óta használatlanul heverő harangjukat a terpelédieknek örök áron eladták 36 kiló búzáért, kilóját 1 fr. 20 dénárban számítva. A harangok eredeti jelentősége és 1914 február 1. igazi rendeltetése természetesen egészen más, mint hogy tápanyagul szolgáljon a nép képzelődésszülte babonájának. A harangok igazi rendeltetése az volt és ma is az, hogy az egyház híveit egybegyűjtse a templomba istentiszteletre, hogy az embereket imádkozásra serkentse. Ez a célja a harangok megszólalásának vasár- és ünnepnapokon, ezért haran- goztatunk dologtévő hétköznapokon is. A harangozás idejének, tartamának s módjának megállapítása nem mindenütt egyforma, valamint abban sem egyöntetű az eljárás, hogy — ahol egynél több harang felett rendelkeznek — egy vagy több haranggal harangozzanak e s mikor csak eggyel s mely esetben több haranggal. Regi keletű szokás az, hogy a délelőtti vasár- és ünnepnapi istentiszteletekhez háromszor harangoznak, míg a délutánihoz és a reggeli istentiszteletekhez csak kétszer, vagy épen csak egyszer. Nagyobb ünnepeken hoszab- ban szoktak harangozni, mint más alkalmakkor A délelőtti háromszori harangozásnál is van fokozat, ha van több harang. Először kisebbel, másodszor középnagyságúval harangoznak, beharangozásnál meg mindkettőt vagy egy még nagyobbat is meghu- zatnak. Hogy miért huzatják háromszor a harangokat, azt arra magyarázzák, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek istenség hármas személyének felel meg. Természetes magyarázata az, hogy a híveket idejében figyelmeztessék a templomba készülésre, hogy sürgesse őkét a jövetelnél, harmadszor, hogy megkezdődik az isten- tisztelet. A harangozásban egész esztendőn át szünet nem áll be, akár tavasz, akár nyár, ősz, vagy tél van is. A római katholikusoknál azonban a böjt utolsó hetében a nagy hét utolsó napjaiban nagycsütörtök estétől, nagyszombat estéjéig elcsendesednek a harangok, az afelett való gyász jeléül, hogy ekkor halt meg és temettetett el Jézus. Ilyenkor el kell hallgatnia minden hangszernek. Rómában még a nyilvános templomok órái is elnémulnak ilyenkor. Braunschweigban ezen alkalmakra külön fából készült harangok vannak, egyebütt, nálunk is ilyenkor kerepelnek a tornyokból. Nekünk evangélikusoknak természetesen nincsen okunk gyászolni, mióta föltámadott a halált győző vitéz Jézus nekünk, úgy érezzük, hogy ezen időben, nagypénteken, amikor az em- beiiségért bemutatta Istennek engesztelő áldozatát — szólnak a legesen-
