Harangszó, 1912-1913
1912-10-27 / 1. szám
1912. október 27. HARANGSZÓ. 3 A fiatal Nádasdy saját volt tanítóját, Kis Bertalan püspököt is elűzte Sárvárról, ki azután Szentgyörgyre ment száműzetésbe. A saáriak egyideig még megtartották templomaikat és ez volt a szerencséjük, mert az 1646. évi ország- gyűlés csak azokat a templomokat rendelte vissza királyi biztosokkal, amelyeket I. Rákóczy György szabadságharca óta foglaltak el. így történt, hogy midőn gróf Cziráky és Botka biztosok 1646. nov. 7-én Saár községben megjelentek, a saári templomot és paplakot minden egyházi jövedelemmel és az oltári edényekkel együtt visszaadták, míg a sárvári templomot már nem rendelték vissza, mert Nádasdy azt már Rákóczy felkelése előtt elfoglalta. Musay Gergely püspök is mint éber őrálló velők járt a királyi biztosokkal, bár Cziráky grót nem akarta tűrni és szemébe mondta, hogy neki nincs felhatalmazása. A püspök azonban kitartott velük s minden visszaadott templomot ő vett újra birtokba benne mondott könyörgéssel. így imádkozott e napon Musay püspök a saári templomban is s a gyülekezet gondozását ideiglenesen Csatlós György patyi lelkészre bízta. De a saári lelkészeknek ott a kegyetlen Nádasdy szomszédságában bizony a visszaadás után is kínos volt a helyzetük. A durva gazdatisztek és hajdúk sokszor megkárosították, sőt bántalmazták is őket. 1651-ben a két jobbágyot is elvették tőle s az üldöztetés az egész uradalomban mind nagyobb mérvet öltött. Saárnak utolsó lelkésze e nehéz időben Lasnár Gergely volt. Élettörténetéből keveset tudunk. 1642-ben a guari zsinaton avatta fel őt Kis Bertalan püspök. Először Egervárott Náda sdy birtokán volt lelkész, 1646-ban már Szentlénárdon, azután Csepre- gen, hol a kisebbik templomot még nem vették el, 1654-ben Musay püspökkel Nagygeresden járt kiküldetésben. Végül pedig 'Saárra került. Itt szenvedett meg hitéért és papi tisztéért. Naponként szemtanúja volt, amint Lándor Péter, Nádasdy várkapitánya fegyveres katonákkal és papokkal járt ki a falukra, hogy elkergesse a lelkipásztorokat. Tudta, mi történt legutóbb a szomszédban Nagy- ölbőn, a hová a kapitány Losi Mihály plébánossal ment ki és Basilides Gábor lelkészt a feleségével együtt korbácscsal és puskaaggyal verte ki a papiakból. De Lasnár azért híven kitartott az őrhelyén, míg végre az ő szenvedéseinek órája is elkövetkezett. Maga mondja ezt el Musay Gergely püspökhöz Nemeskérre irt hivatalos jelentésében. Közlöm e gyászos levelet egész terjedelmében. lm így következik szószerint: „— Alázatos szolgálatomat ajánlom Kegyelmednek, mint lölki Atyám Uramnak, kívánván Istentől Kegyelmednek minden idvességes jókat megadatni. — Ez mostani szomorú állapotom felöl azt írhatom Kegyelmednek, hogy pünkösd előtt való csütörtökön az sárvári pap (a plébánus), az mikor az ölbei atyafiakra (evang lelkészre) ment Lándor Péterrel és az musko- térosokkal, én reám is rám izent, hogy mindjárt haladék nélkül kimenjek az házbul, mert ha nem, tehát vargafortély esik rajtam pénteken. Ezen pénteken ismét hasonlóképpen izent. — Mely izenetekre én azt a választ adtam, hogy soha addig ki nem megyek, míg az Úr ő Nagysága (Nádasdy) levelét nem látom, úgyis nem különben, csak ha kivonnak a házbul. — Ez az pünkösdi ünnepekben mind csak ebben maradt, hanem pünkösd után való csütörtökön huszonöt vagy több muskotérosokat küldött ki reám, kik az Egyház kulcsát kérvén mind tőlem mind hallgatóimtól, nem adtuk; az melyért sokáig untattak legkivált engem magamat. — Végre az asztalomnál ülvén szidtak undokul, ki németül, ki magyarul. Úgy tevén mint az dühös ebbel, öten avagy hatan berohanván reám, fölragadtak az asztaltól, nyakon vertek és úgy akaratom nélkül az házbul kivivén, az városba (Sárvárra) az pap házához bevittek az sárvári pap (plébánus) eleibe és ott az udvaron majd két vagy három óráig az muskotérosokkal őriztetett. — Hanem István prédikátorné és Izdenczinékomámasszony jöttek hozzá s ezek szólották neki s így kibocsát- ván, azt mondotta: mindjárt kimenj, kirakodjál az házbul, mert holnap ismét reád küldök; Isten engem úgy- segéljen, mindenedben zsákmányt hányatok s magadat is vasra veretlek, mert az Úr ő Nagysága parancsolatja imhol nálam vagyon. — S így kényszeríttettem kijönni. Tarcsa Isten Kegyelmedet etc. Kelt Puszta-Bogyiszlón 1660 május 26-án. Kegyelmednek alázatos szolgáló fia az Krisztusban Lasnár Gergely.“ Mily egyszerű szavakkal, minden jajgatás nélkül írja meg a lelkész a végzetes szomorú eseményt, mely őt hajléktalanná tette és kenyerétől fosztotta meg. Már ekkor Rábabogyoszlón volt száműzetésben. El kellett hagynia a nyájat, el a helyet, melyhez bizonyára kedvesebb emlékek is fűzték. Tinódi Sebestyén hamvait is többé nem a mi papjaink őrizték. Lasnárról ezután még csak annyit tudunk a Batthyányiaknak peres aktáiból, hogy Csep- regen 1665-ben „az néhai Lasnár csepregi prédikátor árváinak szőlejek“ volt. Lasnár korábban szolgált Csep- regen s a szőlő anyai részről maradhatott az árvákra. A levélben említett István prédikátorné Leihenyei István kőszegi lelkész özvegye lehetett, aki sárvári születésű volt, néhai Zvonarics püspök leánya. íme mennyit szenvedtek evargé- liomi hitükért a mi atyáink. De hívek maradtak mind halálig. Nemcsak a mennyei örökség vigasztalta őket, hanem már itt is érezték azt a boldogságot, amelyről Krisztus Úrunk mondotta : „Boldogok lesztek, mikor az emberek titeket gyűlölni fognak és mikor a gyülekezetetekből kivetnek és titeket szidalmaznak. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek, mert íme a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hasonlóképen Cselekedtek a prófétákkal is.“ (Luk. 6, 22.) A reformáció ünnepe újítsa fel lelkűnkben a hitvallók és hithősök emlékét. Kövessük őket a hithűségben és áldozatkészségben. Nagy igazságnak, drága kincsnek kell annak lenni, amiért ők itthon és a gályákon annyit szenvedtek, sőt vérüket is ontották. Végrendelet. Irta: Csite Károly. I. Berki Sámuel reggel óta irodájában ül. Vagyonát leltározza. Nagy fáradságába kerül az elgyengült aggnak ez a munkája, mert óriási, különböző nemű vagyont kell leltároznia. Házakban és egyéb ingatlanokban, valamint takarékpénztári betéti könyvecskékben, értékpapirokban és készpénzben fekszik a vagyona. Még be sem fejezte munkáját, egy hozzá hasonló arcú és termetű, de tíz évvel is íiatalabbnak látszó férfiú kopogtat be ajtaján, karon vezetve hosszú, legényke fiát. ő az öreg úr testvéröccse, a gazdag Berki Lőrinc. — Szervusz egyetlen, kedves báty ám J — kiáltott már az ajtóban