Harangszó, 1912-1913

1913-08-17 / 31. szám

250. HARANGSZÓ. 1913. augusztus 17. Az egyház köréből. A kölesei ág. hitv. ev. egyházat ez évien is súlyos, most már elvisel­hetetlen csapás érte. A Túr, Szamos, Tisza, Batár folyók a 4 hétig tartó folytonos esőzés miatt kiáradván, hullámtengerrel borították el határu­kat, hol minden termény megsemmi­sült, a belsőségek, ház- és épületek jórészben összedüledeztek. Nagyon megrongálta az a négy hétig tartó esőzés a templom-, iskola- és pap- lak-épületeket. A papi udvarról is csak csónakon lehetett kimenni. Iszonyú csapás ez. Tavaly az árvíz vitte el a szérűről és földekről leara­tott kész terményeket, 1911-ben tűz­vész pusztította el a községet. Sze­gény hívek így sóhajtanak: Elbírjuk-e ezt a terhet Istenem?! Köszönet és nyugtázás. A tárnok­réti ág. hitv. ev. egyház 61 kor. 10 fillért, Handtel Vilmos debreczeni ev. egyh. 2-od felügyelő 15 koronát küldtek a kölesei árvízkárosultak ré­szére rögtöni segélyképen. Ezen ösz- szegeket természetben — lisztet adva az éhezőknek, árvízkárosultjaink leg­szegényebbjei közölt kiosztottuk, 25 család részesült a segélyben. — Fo­gadják a kegyes adakozók egyhá­zunk s a segélyezettek hálás köszö­netét. Azt mondja az Ur Jézus: „amit cselekedtetek eggyel az én Atyámfiái közül, én magammal cselekedtétek.“ Evang. theologusok figyelmébe. A magyar ágost, hitv. evang. egyetemes egyház theol. akadémiájába és a vele kapcsolatos Evang. Theologusok Ott­honába a felvételért 1913. évi aug. hó 20-ig kell folyamodni. Az inté­zet a múlt évben huszonhatezer ko­rona értéket meghaladó jótéteményt osztott ki szorgalmas jó viselelű sze­gény hallgatók közt. A tanulmány rendjéről és a felvétel módjáról rész­letesen tájékoztat az akadémia és Theol. Otthon idei évkönyve, ame­lyet kívánatra készségesen megküld az érdeklődőknek az akadémia igaz­gatósága (Pozsony, Konvent-utca 13.). Lelkészavatás. A soproni theol. akadémiát végzett hitjelölteket aug. 31-én avatja föl Gyurátz Ferenc püspök. Az avatási ünnepség ez al­kalommal a körmendi ev. templom­ban lesz. Zábrák Dénes halála. A soproni gyülekezetnek s egész evang. egy­házunknak ismét gyásza van. Alig hangzott el a jeles soproni pap, Brun­ner János koporsója felett az utolsó imádság, már is örök álomra hunyta le szemét a soproni gyülekezet másik, országos hírű, költői lelkületű papja, Zábrák Dénes. Ábrahámhegyen hat­vanegyéves korában halt meg. Holt­testét Sopronba szállították, a gyá­szoló közönség részvételével helyezték sírjába. Koporsójánál Scholtz Ödön esperes és Menyhárd Frigyes lelkész mondtak beszédet. Az elhunyt lelkész, aki kitűnő egyházi szónok volt, az irodalom terén is működött. Az 1893. évi Kóczán féle történelmi színműpá­lyázaton Salamon című verses tra­gédiájával dicsérő elismerést nyert. Ez év május elsején nyugalomba vonult, azonban azt csak rövid ideig élvezhette, mert régi szívbaja ágyba döntötte és augusztus 3-án rövid szenvedés után elhunyt. — Lapunk egyik kedves munkatársát gyászolja benne, ki verses és prózai munkáival többször gyönyörködtette olvasóinkat. Áldott legyen emlékezetei Dunaföldvár vesztesége. Az Isten keményen meglátogatta Dunaföldvár evang. misszió kis egyházat. Óriási orkán felszaggatta temploma tetejét, a cserepeket földre hányta; a torony ablakait kiszaggatta ; a torony bádog­fedelét letépte és deszkástól együtt a harmadik szomszéd kertjébe hordta. Siralmas az ég felé meredező meg­roncsolt Sionra tekinteni. A kár meg­haladja az 1000 koronát. A jó Isten, aki ha az egyik kezével sújt, a má­sikkal felemel: adjon erős, rendület­len hitet a szükség és szorongatás napjaiban az egyháztagok kebelébe 1 Lelkészválasztás. A surdi ev. gyü­lekezet megüresedett lelkészi állására egyhangú bizalommal Kiss Józset helyettes lelkészt választotta meg. A jó Isten tegye áldottá gyülekezet és lelkész szövetségkötését I Egyházmegyei közgyűlés. A zalai egyházmegye július 24-én tartotta Magyary Miklós esperes és Csemez Elek felügyelő elnöklete mellett évi közgyűlését. Az esperesi jelentés le- tárgyalása után kimondta a közgyű­lés, hogy vándor segédlelkészi állást szervez s a szórványokat azzal gon­doztatja. Belmissziói egyesületet is alakított az egyházmegye s annak elnökévé Nyirő Károly lelkészt és Csemez Elek felügyelőt választotta. Az egyházmegye buzgó felügyelője, Csemez Elek ez évben is 100 kor.-t adományozott az egyházmegye cél­jaira. A misszió-egyesület közgyűlése. Mint már jeleztük, az országos misszió-egyesület július 30. és 31-én tartotta évi közgyűlését Trencsén városában. A népes gyűlésen, mellyel szép misszió ünnepség is volt össze­kötve, Scholtz Ödön esperes és Steltzer Endre elnököltek. A magyar és tót nyelvű istentiszteleten Het- vényi Lajos soproni főgimn. vallás­tanár és Havács Milán mosóci lel­kész prédikáltak. A missziói ünnep­ségen Báró Podmaniczky Pál felső­szél» lelkész tartott előadást. Az egyesület múlt évi bevétele 6633 kor. 78 fillér. A jó Isten áldását kér­jük a nemes munkát teljesítő egye­sületre 1 Torony- és harangavatás. Szép ünnepséggel adta át Kund Sámuel, a vasi közép egyházmegye esperese a szarvaskendi leánygyülekezet nagy áldozattal megépített új tornyát és két harangját. A hívek százai lepték el a messze térséget s vallásos áhí­tattal vettek részt a gyülekezet ün­nepén. Közének után Kapi Béla kör­mendi lelkész imádkozott, majd a gyermekek szép karéneke után Kund Sámuel esperes tartotta meg a hívek leikéhez férkőző avató beszédét, melyben végig vezette hallgatóit a gyülekezet történetén s rámutatott a fejlődéssel járó nagy kötelességekre. Ha megváltoznak is az épületek s új kincsekkel gazdagodik is a gyülekezet, maradjon meg mindig a régiek val­lásossága és hitbuzgósága. Buzgó imádkozás és közének zárta be a szép ünnepélyt. Az iskolához épített torony szép alkotás és méltán kelt örömöt a gyülekezet tagjaiban. A két harang messze csengő szava szintén méltán kelti a boldogság érzetét az emberek szivében. A gyülekezet tagjai nagy áldozatkészséget tanúsítottak. A közel 8000 kor.-t igényelő építkezést és beszerzést gyülekezeti adóra vetették ki s a ráeső részt mindenki ponto­san befizette. A nőegylet 250 kor.-t,

Next

/
Thumbnails
Contents