Harangszó, 1912-1913

1913-07-06 / 28. szám

222. HARANGSZÓ. 1913. július 6. alább is kitűnő úszónak kell annak lenni, ki csak egy kis időre is meg­kísérti ; a környezet is ilyen ár, mely magával ragadja azt, kit megkapott s arra kényszeríti, hogy abban a me­derben haladjon, amelyben ő; ha az ember ezt nem tenné, azt a környe­zet zokon venné. A környezet lényege, hogy módosít és ebben ellenmondást nem tűr. Könnyű azonban feladata, ha olyan emberrel van dolga, ki gyenge úszó vagy ha jó úszó is, de hamar lankad; ilyen gyenge a leg­több ember s ilyen voltam én is. Az ár magával ragadott, mert hitvány, gyenge voltam. Kezdtem hozzátörődni a rendetlenséghez, mert az első ellen­álló hasztalan küzdelmek után lan- kadtan, kimerültén megadtam maga­mat ; nem volt erőm ellenállni... S haladtam tovább a züllés lejtő­jén, egyre lejebb és lejebb. A bűn­ben éltem, amit utáltam teljes szívem szerint; tettem azt, amit nem akar­tam, a rosszat s a jót, mihez több önmegtagadás kellett volna, nem volt erőm cselekedni. Nem tudtam már oly bensőségesen sem imádkozni, mint azelőtt, csak gépiesen, lélektele- nül daráltam el imámat, hogy minél hamarabb túlessek rajta. Naponként éreztem, hogy mennyire eltávolodtam Istentől, mert a bűn jelszava: el az Istentől 1 Szívem kihűlt, köznapi lett, egyhangú, puszta, mint a hollandi homokbuckák.... szélmalmok .... megint homokbuckák s szélmalmok egyhangú s változatosság nélküli egymásutánja.... De a jó Isten azért büntet, hogy neveljen ; azért mutatja meg az isten­nélküli szomorú, békétlen, vigasztalan állapotot, hogy annál inkább vágyód­junk Ő utána. Csodálatos s kiszá­míthatatlan utakon vezeti az embert önmagához, úgy hogy életünk volta- kép: „Tehozzád közelebb, mind kö­zelebb“, a hullámsírba süllyedő Titanik utolsó hattyúdala. — Azóta megint sok idő telt el. S Isten úgy akarta, hogy még egy­szer meglássam azt a kis falut; mégegyszer elvezérelt oda. Végig jártam árnyas erdeit, szép ligeteit — s szívtam teletüdővel újra a tűlevelű fák éltető, édes illatát. S amint ma­gam elé bámulva elmerengve vissza­gondoltam a múltat, megcsendült a pénteki harangszó. összerezzentem. Jó ismerős hangok, boldog idők emlékeivel tele. Nyugtalan lelkem a templomba ragadott. Leültem abba a padba, ahol ültem egykoron. El- kérgesült szívembe áhitat szállott s tudtam imádkozni újra. .. szívből, őszintén. Mennyire más érzés járta át bensőmet. De haliga!... búgni kezd az orgona... Ennek rezgései vitték egykor hő imámat, szent fogadal­maimat az Atya trónusához. .. S föl­csendül újra a régi passiói ének jól ismert, kedves dallama: Köszönjük néked óh Urunk Hogy értünk meghálál . . . önkénytelenül a térdeplőre csuk- lottak térdeim. Az égi zene szívembe csapott. A régi dallamok újra ... És felidézték múltam minden bűnét és undokságát. Itt fogadtam hát Istennek örök hűséget és szerelmet s paráz­nálkodtam, mint Izrael fiai, idegen istenek után! Itt fogadtam új szent és tiszta életet ... s úgy tértem visz- sza, mint a tékozló fiú, rongyosan, tépedten, elpazarolva az atyai örök­séget s elveszítve az édes atyai szív malasztjátl Innét távoztam megtisz­tult s megkönnyebbült lélekkel s most itt vagyok újra mardosott lel­kiismerettel, nyugtalan, békétlen, bű­nös, nagyon bűnös lélekkel 1 Igen, tékozló fiú vagyok ... Atyám, bocsáss meg, nem vagyok méltó, hogy fiad­nak szólíttassam 1 Csak még most nézd el adósságomat s mindent meg­fizetek néked 1 Tiszta szivet teremts bennem és az erős lelket újítsd meg én bennem! Moss meg s fehérebb leszek a hónál I Tied akarok maradni, a te szolgád akarok lenni .. . kérlek, Atyám, ne taszíts el magadtól 1 Át­kulcsolom térdedet, magamhoz szo- rítlak s nem bocsátlak el addig, míg meg nem áldasz engemet! Jézusom, a te angyalaid és választottaid lát­nak téged színről-szinre s boldogok ezért; óh, világosítsa meg bennem is szellemed a te jóságos arcodat, hogy szemléljelek hitem szemeivel az én bensőmben, közelségedet élvezzem s újra boldog legyek. A költő hit­vallása az enyém is: Vágyom haza, családi otthonomba, Ahol Atyám lakik. Ott vagyok csak csendbe, nyugalomba, Ott csend uralkodik. Ezernyi vággyal kezdtem vándorlásom, Most már csak egy, egy az óhajtásom, Szívemnek egyetlen óhaja: Vágyom haza ! Mert nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik Tebenned, óh Uram... — Valaki megszólal mellettem. Fölemelem fejemet a pádról s ráné­zek. Az egyházfi volt. „Uram, már mindenki eltávozott a templomból... és..." Zavarodottan ránézek: „Igen. De a régi dallam... Megyek már..." Tiszta és könnyű lélekkel távoztam... I A megtisztulás útja. — Elbeszélés. — Irta : Csite Károly. Pontos János nagy vagyont örö­költ s gondolta, hogy munka nélkül is megél, ezért semmi foglalkozás után sem nézett. Élt csupán a gyom­rának. Reggel későn kelt tel. Lustán, ásí- ] tozva, nyújtózkodva fogott az öltöz­ködéshez. S amint azzal elkészült, első teendője az volt, hogy a terített asztalához ült s kéjenckedve három­negyed óra hosszat reggelizett. Kávé­val kezdte, tojással folytalta, sonká­val pedig végezte. Önelégült mosollyal ült aztán karos­székébe, szívta pipáját s kileselkedett az utcára. A járó-kelőket bámulta. Ebben telt minden mulatsága s ebben merült ki minden dolga. Azaz még­sem teljesen, mert hol az utcát, hol pedig az óráját leste. Az utóbbit pe­dig azért, hogy alaposan tájékozódva legyen az idő folyásáról, ugyanis mikor következik az ebéd ideje ? Mert hát Pontos János az evésben (csupán ebben) a lehető legpontosabb ember volt. Amint elütötte a falióra a tizenket­tőt, terítve kellett lenni az asztalnak. 4 Jaj volt a gazdaasszonynak, ha csak félperccel is megkésett. Pontos János olyankor kékülve-zöldülve mérgében kirohant a konyhába s a legelőbb kezeügyébe eső edényt földhöz csapta. S végül az eltört edény árát sze­gény gazdaasszonyával akarta meg­fizettetni. A hosszú ebéd után pedig lefeküdt Pontos János s aludt, mint a bunda s úgyannyira horkolt, hogy kihallat­szott az utcára. Ilyen szörnyű rendellenes életmód mellett Pontos János hatalmas zsir- és hájtömeggé alakult át. S termé­szetesen szíve is elzsirosodott. E miatt rendellenesen működött s kínzó tájás gyötörte. Régi orvosához folyamodott segít­ségért, tanácsért, aki igazmondó em­ber létére elsősorban alaposan s elég gorombán is lehordta Pontos Jánost. — Szerencsétlen ember 1 mi az ördögöt csinált magával ? 1 Kinek és minek hizlalta így meg magát? Hisz itt nincsenek emberevők, hogy azok­nak akart volna lakomára valóról gondoskodni... Természetesen a sok mozgást, munkát és mértékletességet ajánlotta azután Pontos János figyelmébe. Ezekről pedig Pontos János hallani

Next

/
Thumbnails
Contents