Harangszó, 1912-1913

1913-06-08 / 26. szám

1913. június 8

HARANGSZÓ

207

— Hogyne akarnám ? — mondja András gazda, de mindazonáltal nem rejhet el a hangjából egy kis elé- gületlenséget.

— Úgy áll a dolog kedves szomszéd uram, hogy a kigyelmed szép dolgos leányát feleségül szeretné fiam: Ferkó. Én tehát eljöttem megkérni neki kigyelmedtől. Odaadja ? Akkor megadom a földjéért ameny- nyit kér.

Mit szól hozzá?

Dehogy habozott András gazda, dehogy I Itt csak üstökén kell ragadni a jó szerencsét. Esztike tehát tudtán kívül el lön ígérve a gazdag Tabódy Ferkónak. Hátha mégis meg kellett volna kérdezni előbb a lányt? — gondolkozik az apa. Eh! ahhoz megy, kihez én akarom! Az alku így véglegesen megköttetett. Jövő őszi vetésig Péter úr betábláztatja a Maros menti földet saját nevére ; akkoráig Esztike menyecske lesz rég. Szinte zsebében érzi már Ács András a teméntelen pengő forintot

Eközben hóna alatt kukoricával színig töltött szakajtót hozva Esztike is visszajön.

— Ej-ej tán minket is megetetnél vele hugám mint a kocákat ? — kötődik Péter úr fölemelkedve ültéből. Megcirógatja rózsapiros orcáját s úgy elnézi míg a lány sürög-forog és rejti el vékáját a búbos kemence mögé.

— No mehetnénk hazafelé — fogja is kalapját mindjárt. Későre jár az idő.

Dicsértessék a Jézus Krisztus....

Mindörökké amen! — végzi be alig hallhatóan a ház ura.

— Hát kigyelmed is pápista ember ? Akkor legalább egy templomban esküdhetnek a gyermekeink.

Ez utóbbi szavakat súgva ejti bár Tabódy Péter közel hajolva Ács gazda füléhez; — igy is meghallja azért Eszti.

— Persze hogy pápista vagyok — hagyja rá amaz.

Esztike dobogó szivére szorítja mindkét kezét:

Szent Isten jól hallott-e? Az ő édesapja, a régi lutheránus, — megtagadta hitét?

Ügy tetszik, mintha az is megdöbbent volna saját vakmerő szavaitól. Visszavonná, de ekkor megcsendülnek fülében a szépen pengő lorintok és megkeményiti szivét. . .

— Lásd édes lányom, ilyen szerencsét meg kell becsülni, fájin dolgod lesz a Ferkónál. Hiába lett volna minden ellenkezés. Akarom ! — ez a szó magában foglalt kérést és fenyegetést egyaránt. Talán a meghalt jó

édesanya szelleme lengett fölötte, az diktálta neki, midőn Észtike nagyot fohászkodva kimondta a döntő szót:

— Hozzámegyek.

Isten utjai beláthatatlanok.

II.

Hogy hogy nem, attól kezdve mintha Ács András lett volna legsűrűbb látogatója a vörös szakállu Mózsinak;

— az a tábla ott a söntés falára akasztva legalább ezt bizonyítja, tele lett a följegyzett kontóval. Mózsi csak habozva, bizonyos gyanakvással hordja már szorgalmas vendégének a pálinkás bütyköst.

— Majd, majd lesz pénz bőven. .. telik a földből,... jó kövér földből. .. hozzon még egy üveggel! — biztat- gatja András gazda, míg szemei üres tétova bámulással merednek a piszkos füstös mestergerendákra. Vájjon lesz-e hatalom megállítani őt az elveszítő mélység felé rohantában ?

Ezalatt pedig menyasszony-lánya: Eszti nekilát otthon a dolognak: vállára véve ásót, kapát kora hajnalkor már elindul ki a földekre, meg sem is pihen szorgalmas keze napszálltáig.

— Ha már így kell lenni, legyen meg Isten és édes apám akarata: feleségül megyek ahhoz az emberhez. De legalább hadd lássa jövendőbeli apósom, hogy Ács András igazat mondott: kevés föld van a határban ilyen dúsan termő. Csak mívelni kell,

— de hát szegény édesapám nem igen bírná a dolgot, sokat betegeskedik mostanában — mentegeti magában Eszti.

— Istenem bocsásd meg neki, csak ne lett volna hitetagadóvá I

Ilyetén gondolatok mindig keserű könnyeket csalnak elő szemeiből, de hamarosan beléfojtja bánkódásait a mindent feledtető munkába.

Mire elérkezett az aratás időszaka, arra meg is látszik a szorgalom eredménye Ács Andrásék földjén; ring a kalásztenger, érett buzafejei szinte roskadoznak az áldott teher alatt. Büszkén mutatja Ács gazda Tabódy- nak: No lám, mondtam én ezt 1 Az szintén gyönyörködik benne, elégedetten bólintgat, örülvén a jó vásárnak.

így nemcsak a földjeit szaporíthatja meg, hanem még egy takaros menyecskét is vihet az árán haza. Hozományul dehogy adta volna a leánnyal Ács András a földjét; annak pénz kell, ami hála Istennek kerül nálam. Eszti jó leány, szorgos is, csinos is, hát miért rontsam kedvét a Ferkónak ?

— imigyen gondolkodók.

Mire kaszálásra kerül a sor, itt libeg

már mellette az Eszti piros, százráncu szoknyája. Készülődnek is két faluban az esküvőre, mert az lesz ám, akkor csapnak ám olyan lakodalmat, hogy elmegy a hire I Hej, beh fölveti az irigység sok leány szivét, — hogyisne I — legmódosabb asszony lesz az Esztiből hét határban.

Már jönnek . . . közéig a menet végig a falun ... itt is, ott is népcsődület támad nyomban . . . innét- onnét borzasszőrű kuvaszok rontanak dühös ugatással a fölszalagozott lovak elé. Viszik Ács Esztit esküvőre ... De nem Peterden lesz az, hanem a szomszéd faluban . . . Ott van pápista templom. Eszti alig várja, hogy vége legyen az útnak, esküvőnek . . . mindennek . . . aztán ... aztán majd csak megszokja ő is az életet hites ura oldalán.

Oly nyomasztó a hőség ... és micsoda porfelleg kerekedik minduntalan ? Szél süvít a földeken, távoli vészes morajlás hangjait sejtetve . .. aztán pillanatok alatt elváltozik a derült ég, pokoli sötélség terül mindenekre. A lovak ostorcsapás nélkül is száguldanak már, mint megvadult bika a vörös kendő után. Csak gyorsan előre! Rettentő dübörgést vakító fényözön követ egymásutánban . . . kitört a szörnyű vihar.

Első kocsiról most kiáltások hangzanak : vissza, vissza ! ... nem lehet átmenni a folyón .. . elvitte hidját az áradat. Kiöntött a Maros! Vissza, vissza 1

És megfordul a beláthatatlan hosszú sor kocsi hazafelé, a lovak sörénye csapzott, pántlikájuk tépett foszlányait ezerfelé röpíti a bősz fergeteg. Beh siralmas látványt nyújt egy ilyen lakodalmas menet, mely hozzá még el sem ért a templomig!

Otthon Peterden növekvő aggódással vár egy deresedő hajú ember, ki-kitekintget ajtón, ablakon, anélkül, hogy valamit is láthatna, nem annyira a zúgó zivatartól, mint inkább elhomályosuló könnybeborult szemeitől. Meg- meg-recsegnek az ablaktáblák; ő neki úgy tetszik: az égzengésből egy

hang kiáltja feléje minduntalan:

— Hitetagadó! hitetagadó !

összerázkódik, — megroggyanó

térdekkel támolyog újra és újra az ajtóhoz, de a lelkiismeret szava mindenüvé követi:

— Hitetagadó !

Leányom, kedves leányom, Esztikém 1 tördeli Ács András — gyere haza édesapádhoz. Uram Istenem, avagy ő általa akarsz-e ostorozni engem ? I