Harangszó, 1912-1913

1913-04-13 / 22. szám

1913. április 13.

HARANGSZÓ.

177

azután a szegény ember, egyetlen kincse, a gyermek teher, mely életüket még nehezebbé teszi s hogy nehéz gondjukon, bánatukon könnyítsenek : még jobban fenekére néznek a pálinkás kupicának, hogy megmaradt józanságukat is elpusztítsák.

Az állam azt hiszi, hogy a szeszadóból jövedelme van. Ebben nagyon csalódik, mert amit egyik kézzel kap, azt a másikkal ki kell adnia. Egy példát hozok fel erre. Eszakameri- kában 10 év alatt — Everett jelentése szerint — az alkohol használata 1600 millió dollár közvetlen kiadásba került; ezenkívül 600 millió közvetett kiadásba, 300 ezer életet pusztított el, 100 ezer gyereket juttatott a szegények házába, 150 ezer egyén került általa a börtönbe, 1000 ember tébolyodott meg miatta, 2000 öngyilkosságra adott okot; tűz, vagy erőszak által 10 millió értékű vagyon lett semmivé, 200 • ezer ember maradt miatta özvegy és egymillió árva.

Mintha csak egy pusztító háború, vagy betegség okozta kárt fejeznének ki ezek a számok, s mindezt egy ördögi ital okozza, mely öl, pusztít, mint háborúban az ágyú, mint a dögvész, mint a bélpoklosság, ha elterjed az emberek között, de amiről a tudatlan emberek azt hiszik, hogy éltet, üdít, segít az élet terheit elviselni s megédesíti a földi létet. A nép, az emberiség nem hisz, halad tovább végzetes utján ; úgy tesz, mint akit nagy veszteség, vagy bánat őrültté tesz; őrületében maga is pusztít, amíg van mit. S ha végezetül minden kötél szakad, minden romban hever, önönmagát pusztítja el; pedig az észretérítő, kijózanító tények hangosan beszélnek. A pálinkát mérők megtollasodnak, díszes házakat emelnek, előkelőén szórakoznak, csokorszámra szaggatják az élet, az élvezetek rózsáit, de maguk pálinkát nem isznak, kerülik ezt az italt, mint a mérget. S vájjon a pálinkaivók is ily kedvező viszonyoknak örvendenek ? Ha benézünk hozzájuk, azt látjuk, szűk lakásokban húzzák meg magukat, melyeknek kicsinyek az ablakai, rossz a levegője, ruházatuk foltos, piszkos, táplálkozásuk silány, kevés kenyér, krumpli, üteg pálinka kerül csak az asztalra. Járásuk nem olyan mint a régi magyaroké, nem dé'ceg, egyenes, hanem hajlott, lomha, mintha józanul es ^szegesen járnának, mintha csak egy nehéz talyigát vonszolnának njaguk után, melyre a pálinkaivás okozta összes nyomorúságok fel volnának rakva s a teher napról-napra nő, míg végre a súlya alatt össze- roskadnak.

„Kék tenger partján, őserdők tövén11 épült a régiek szellős tanyája. Kevés volt az igényük, kevéssel beérték; annyit dolgoztak, amennyi jólesett nekik. Ma nagyok az igények s mindenki annyit dolgozik, amennyit csak elbír, mert különben nem telik arra a sok csecsebecsére, amit a civilizált élet áldása szór reánk. Egyik kocsma a másik után nyílik meg s emellett folyton szaporodnak a kórházak, mert annyi a beteg, hogy magánházaknál nem lehet gyógyítani.

S míg a múltból a szabad nemzet, szabad életmódjának tiszta levegője, természetes tápláléka egyszerű, nemes örömökből álló szórakozása szól felénk a régi történeti írások kapcsán, addig a civilizált magyar nemzet degenerálódik, tönkre teszik a testi élvezetek; miközben a mai magyar szűk szobájában „sporhelt“ mellett kuporodva, jó meleg báránybéléses süveggel a fején szívja pipáját s várja kis cselédjét, kit elküldött a boltba pálinkáért s a ki tán hozza is a köténye alatt azt, a mi elvette a magyar nép egészségét s szabad- ságszeretetét, önérzetét s végeredményben el fogja venni, meg fogja semmisíteni nemzeti létét. Egy nemzet nagysága nemcsak a polgárok számától függ, hanem függ különösebben azok észbeli tehetségétől, jellemétől. Korunknak összes társadalmi nyomorúságát vissza lehet vezetni a szeszes italoknak, különösen a pálinkának mindennapi többszörös használatára. A legbecsületesebb emberek is, ha pálinkáznak, képesek elkövetni a legbecstelenebb dolgokat, mert ilyenkor az agy velejének öntudatos működése fel van függesztve, gép az ember. Ezért tömik az embereket képviselő-választáskor borral, pálinkával. A ki tehát hű, becsületes, jó polgára akar lenni ennek a sokat szenvedett hazának, az búcsút mond legalább a pálinkának, mert különben sohasem tudja, hogy áll a dolga, az még hazaárulásra is kapható. Az a nemzet pedig, a melyiknek ilyen fiai vannak, fenn nem állhat, annak feje felett hamarosan megkondítják a búcsúztató harangot. Még nem késő, dobjuk el azt a kupát melynek tartalma csak nyomorúságot hoz úgy az egyesre, mint az egész nemzetre s amelyről Kátó azt mondta „nagyokat kicsinnyé, kicsinyeket semmivé tesz.“

A habzó serleg csengő kacaja miért vegyül a kedélyes lélek víg

akkordjai közé ? Miért kocintják össze a poharat? Erre a kérdésre a mit- hológia adja meg a feleletet. Itt van megírva, hogy Érosznak, az örök szeretet istennőjének tiszteletére szentelt virág, a rózsa volt; s midőn a szívükbe lakozó szeretet kifejezésének végső akkordjaként poharat ragadunk, akkor nem teszünk egyebet, mint az örök szeretet istennőjének tiszteletére szentelt virágnak, a rózsának színét varázsoljuk arcunkra. Azonban ennek a virágszinnek, akár csak a kacér szép lány mosolyának, ölő fullánkja van. Aki gyakran hódol ennek a szinvarázslásnak, úgy jár mint az a legény, aki az üres- lelkü szépségért epekedik. A kiről azt mondja a nóta „úgy játszik a legénnyel, mint macska szokott az egérrel.“ Hogy az egérnek komoly baja ne essék, nem szabad mélyen a játékba merülni, nem szabad mélyen a kancsó fenekére nézni.

(Vége.)

Egy bölcs ítélet.

Kínában nem vesződik sokat a bíróság az emberek ügyeivel. A biró tárgyalás alá veszi a port, azután egy-kettőre kimondja az ítéletet s azt végre is hajtatja. Hát bizony néha kissé furcsa Ítéletet hoznak a bírók, de az csak a kínaiaknak baj, mi legfeljebb elmulatunk rajtuk. íme, egy példa:

Négy kínai kereskedő egy hatalmas szekérre való gyapotot vásárolt Peking mellett, egy kis faluban. Az árut nehéz arany taelokkal fizették meg s raktárba tették. Mivelhogy a gonosz egerek és patkányok nem tisztelik a tulajdonjogot, a négy kereskedő egy macskát vásárolt. Mint becsületes üzlettársak, megosztozkodtak az állaton. Mindennap másik adott az állatnak friss tejet, de ennek ellenében mind a négy kereskedőnek egy-egy macskaláb jutott. Ebben is van bölcsesség. Mert a derék férfiak el akarták adni az árut s azután pedig meg akarták sütni a fölöslegessé vált egérbaktert. Történt pedig valamelyik nap, hogy a macska kemény harcba keveredett egy jól megtermett patkánnyal. A csúf állat beleharapott a macska egyik lábába. A láb tulajdonosa bekötözte a sebet. Olajjal és gyapottal pólyázta be. A macska azonban valahogy tűz közelébe került s az olajjal átitatott kötés tüzet fogott. Az állat riadtan menekült. Még pedig a gyapotraktárba. Néhány perc