Harangszó, 1912-1913

1913-03-30 / 21. szám

1913. március 30.

HARANGSZÓ.

169

az italt. Az ilyen ember zsörtölődő, veszekedő természetű, senki és semmi nem tetszik neki, senkivel nincs kibékülve, csak akkor és ott érzi magát jól, amikor és ahol kedvére iha- tik cimboráival. Ilyenkor szeretné keblére ölelni az egész világot s üres szívének, buta agyának érzelmeivel, gondolataival agyon traktálja embertársait; hogy odahaza az asz- szony mint csinál, hogy a gyermekek éheznek, fáznak, azzal ő nem törődik, az ilyen emberből hiányzik a jó érzés, az igaz szeretet. Azt mondja a közmondás „Borban az igazság;“ hát ez egyszerűen nem igaz; az igazság az emberben van. A pálinka, meg a bor, öntudatlanná teszi az embert, megfosztja józan belátásától s az ilyen ép úgy mint az alvó ember kibeszél mindent, azt is, amit józan fejjel hét lakat alatt tartana. Nem tudja megítélni mi van kárára, hasznára.

A korcsmaajtó nyitogatót, az iszákos, pálinkázó embert elárulja már az arca is. Az orra olyan mint az érett paprika, vagy ha már nagyon sokat ivott, rezes. Az egész arckifejezése nagyban hasonlít a majoméhoz, mert az öntudatos, nemes emberi érzelmek helyett az öntudatlan, állati ösztönök tobzódnak pálinkás szervezetében. Már pedig az arc a lélek tükre; gonosz és nemes érzelmek egyaránt kiülhetnek az ember arcára. A pálinkázó ember bőre kékesvörös, duzzadt, ha megkarcolja, vagy leüti, nagyon nehezen gyógyul, gennyed. A légcsőben, nyelőcsőben, gyomorban, belekben, mellhártyákon, hashártyán, bőralatt, izom között, lépben, májban, vesében vérzéseket találunk. Szívét vastag zsirréteg borítja ; izomzata sorvad, puhul; gyengébben működik a szive, megdagad keze, lába, szemehéja stb. Az erei megkeményednek, érelmeszesedés fejlődik ki; könnyen megrepednek ezek az erek és beállt a gutaütés, melynek következménye az, hogy megbénul j keze lába, nyelve. Sorvadnak az idegek, elmebajos lesz az illető. Az előbb gondos, pontos gazda nem törődik semmivel sem, ami keze- ügyére esik elissza; csak egy úton jár, amelyik a korcsmába vezet; csak egy gondolata van: a pálinka. | Egy darabig, amig a vagyonból, az egészségből futja, így megy napról- napra, beveszi porcióját, néha többet máskor kevesebbet, de inkább mindig többet s azután rendesen úgy vezetik haza éjjel, sötétben. Hogy azután ha kialudta mámorát, újból kinyissa a korcsmaajtót, újból leigya magát a sárga földig.

De nem is kell, hogy leigya magát, elég ahhoz, hogy a pálinka beteggé tegye az embert az, hogy mindennap megigyék két, három decit. Később a palinkaivó úgy veszi észre, hogy valami nincs rendben. Rossz az étvágya, undorító a lehellete, nyugtalan, mintha üldöznék, hiába iszik, még nagyobb a nyugtalansága; még jobban üldözik, még ijesztőbb rémeket lát. Kígyók, békák, patkányok, öldöklő hétfejü sárkányok látogatnak el hozzá álmatlan éjszakákon át, mind a közelébe siet. Halált osztó ellenségek közt találja magát. Menekül, fut, hadonáz, de az üldöző rémek mindenütt a nyomába vannak. Torkára teszik szeges kezüket, fojtogatják, szája szélét patkányok rágják, nincs menekvés sehova sem, beteggé lett s csak akkor fog meggyógyulni, ha lemond a pálinkáról, ha nem iszik többé, ha összetöri még azt a kupicás üveget is, melyből inni szokott.

Azért isznak — úgy mondják, — mert jól esik, mert melegít. Abban igaza van a pálinkázónak, hogy ; utána meleget érez. Ez azonban egy

érzéki csalódás, semmi más. A jól lakott, jól táplált embernek melegebb a teste azért, mert sok munkaerő van benne felhalmozva. De a ki pálinkát iszik, nem azért érez meleget, mert nagyobbodott a munkaereje, hanem azért, mert a bőr ereit a szesz kitágította s mivel a bőrben végződnek az érző idegek, ezek az idegek a vér bőségét mint meleg érzést adják tudtunkra, vezetik az agyvelőhöz. A pálinkázó ember előbb kihűl mint a józan ember. Télen nem a józan emberek szenvedik el a kihüléses halált, hanem a részeges emberek, mert ezeknek a teste nem tud annyi meleget termelni — pedig a pálinkától meleget éreztek — a mennyi a nagyobb hideg miatt szükséges volna arra, hogy a test hőmérséklete megmaradjon. Azok tehát, akik azért isznak pálinkát, hogy erőhöz jussanak, vagy azért hogy meg ne fázzanak, úgy cselekesznek, mintha dolgozó izmaikat ketté vágnák, vagy a hideg ellen jeges vízbe ugornának.

(Folytatjuk)

Olvassátok a bibliát.

Zsolt. 119., 105.

Hol biblia a bázban nincs, Tanyát a sátán fitött itt, Hiányzik ott a teafSbb kincs, De Isten nem lel haliéitól.

Március 30. vasárnap, János 20, 19—31.

„ 31. hétfő, I. János 5, 1—5.

Április 1. kedd, I. Péter 5, 1—5.

„ 2. szerda, I. Péter 1, 3—9.

„ 3. csütörtök, János 21, 15—19.

„ 4. péntek, I. Mózes 32, 22—31.

„ 5. szombat, Ephezusi lev. 24—10.

„ 6. vasárnap, 4. Mózes 14, 1 — 25.

„ 7. hétfő, Mózes 14, 26—45.

„ 8. kedd, Mózes 16, 1—19.

„ 9. szerda, Mózes 16, 20—35.

„ 10. csütörtök, Mózes 18, 20—32.

„ 11. péntek, Mózes 20, 1—13.

„ 12. szombat, Mózes 20, 14 — 29.

A só mint takarmány.

Hogy a só mennyire szükséges tápláléka az állati szervezetnek, mi sem bizonyítja inkább, mint az a tény, hogy a testnek csaknem minden alkotórésze, annak minden váladéka sót tartalmaz. így a vérnek lényeges alkotórésze a konyhasó, de a test

váladékai is, a különféle emésztő és egyéb nedvek, konyhasót tartalmaznak. A vizelettel és izzadsággal naponként tekintélyes mennyiségű só távolodik el a testből. Ezt a kiválasztott és kiürített sómennyiséget naponként kell az állatnak visszapótolni. Az nem ér semmit, ha minden héten vagy minden két hétben egyszer adunk

sót az állatoknak. Ilyenkor egyszerre túlságosan sokat kapnak, amely azonban csakhamar elhagyja a szervezetet úgy, hogy az azután egy-két hétig is só híján szűkölködik.

Megfelelő sóadagot tehát naponként kell adnunk állatainknak. Nem sokat, de nem is keveset. Túlságosan sok só szerfölött élénkíti az anyagforgalmat