Harangszó, 1912-1913
1913-02-09 / 16. szám
1913 február 9. HARANGSZÓ 12b. nem állhatják, hogy le ne gördüljön arcukon egy csillogó könnycsepp. Drága gyöngyök azok! Az ének elhangozván, Török uram felüti a bibliát; elolvassa a Jézus születéséről szóló szép történetet. Áhítattal lesik szavait. Aztán elmond fenszóval egy szép imádságot, majd újra énekelnek egyet, s megkönnye- bült szívvel, boldogan ülnek a vacsorához, miről az édesanya szorgos keze bőven gondoskodott. Víg beszélgetés közt telik az idő. Csak Eszter néz olykor-olykor sokáig maga elé az üres tányérra.. . Persze, hogy máshol járnak a gondolatai... Hol is lehet az a .. ? Miért nem jön ? A kedélyes vacsorálást kopogás zavarja meg. Török uram „tessék beljebb kerülni“ kiáltására kinyílik az ajtó, s egy idősebb férfi és egy szálas legény lép be. A házi gazda örömmel megy eléjük: — Isten hozott Varga Mihály uram, Isten hozott Ferkó! — Magunk is igyekeztünk uram, mert ugyancsak elhagyatott a mi házunk, mióta szegény boldogult feleségem — Isten nyugossza meg szegényt — meghalt, aztán így karácsony este az ember még árvábbnak érzi magát, ha nincs asszony a háznál! — No, ha itt jól érzik magukat — szívesen megosztjuk velük örömünket. Mire a vendégek letelepedtek az asztal mellé, a gyerekek már körülfogták őket. — Nézze Mihály bácsi, nekem kardot, lovat hozott a kis Jézus. — Én meg Ferkó bácsi, könyvet kaptam. Az volt boldogabb, ki előbb mutathatta meg holmiját. Csak az Eszter leány hallgat. — Hát te mit kaptál Eszter ? kérdi tőle a legény szelíden. Eszter arca lángba borult, az asztal térítőjével babrált lesütve szemeit. Nem meri megmondani. Hanem a kis cserfes Katica ott settenkedett körülöttük. Ruhát, fehér ruhát kapott az Eszter, Ferkó bácsi! Olyan szép hogy még! Erre aztán elhallgatnak mind a ketten, csak a szívük dobog szokatlanul .,. Késő este volt már, mikor Vargáék búcsút vettek... A gyermekek már bóbiskolnak, a Palika meg a kályhapadkán alussza a boldogok álmát. Elbúcsúznak a vendégek is. Majd nyugalomra térnek mind. Boldog öröm, szeretet, béke van a szívükben, édes nekik az álom !... Az éji csendben csak egy-egy boldog nevetés hangzik fel, vagy elénekli egyik-másik alvó álmában az éneket: „Krisztus Urunknak áldott szüle- íetésén.“ * * * Szomorú karácsonyra virradt a dar- vasi evang. gyülekezet. Már kora reggel bejárta a falut az a fájdalmas hír, hogy öreg lelkésze, ki 46 évig szolgálta híven az egyházat, az éjjel hirtelen meghalt. Reggel halva találták ágyában. A gyülekezet igaz szívvel gyászolta hű papját, mert valódi lelkiatyjokat veszítették el benne. Rendeztek is neki karácsony másnapján megható szép temetést, melyen nemcsak a családtagok, hanem az egész gyülekezet sírva ment a koporsója után. Az elárvult gyülekezetnek most már új vezérről kellett gondoskodnia. Elhatározták tehát, hogy meghallgatnak néhány lelkészt a vidéken. Varga Mihály mindjárt ajánlotta a szomszéd Vásáros gyülekezetnek fiatal segédlelkészét, akit ő nem régen hallott szónokolni, de olyan szép prédikációt tartott, hogy sohasem felejti el. Aztán dicsérik is a hívek. . . Török János uram erre azt hozta fel, hogy fiatal még ilyen nagy gyülekezetbe a káplán úr; — hanem ő ismeri a rádonyi papot, az már idősebb, tapasztaltabb, meg olyan hire van, hogyha a vidéken valamire való temetés van, mindig őt hívják prédikálni. — Lehet abból a káplánból még híresebb pap — veti oda Varga Mihály, aztán olyan szép szálas legény, hogy gyönyörűség nézni, mikor a Luther- palástja rajta van. A rádonyi tisztelendő úr meg bizony miként Zakeus, állapotjára nézve kicsiny ember, aztán meg okulárét visel. — Ejnye Varga uram — szólt neheztelődve Török János, hát olyan nagy baj az, ha okulárét visel valaki ? 1 Hiszen én is felteszem, ha olvasok, de azért becsületes ember vagyok, vagy mi ? — Ne haragudjék azért Török uram — már én csak ammondó vagyok, hogy legjobb lesz ha meghallgatjuk — jól van hát — először a rádonyi papot, aztán Vásáros község káplánját. Aztán aki megtetszik, azt válasszuk. El is ment egy küldöttség Török János vezetése alatt Rádonyba. Az igaz, hogy szépen prédikált a tisztelendő úr, de igaza volt Varga Mihálynak, hogy biz az kicsiny ember, alig hogy kilátszik a szószékből. Aztán meg az is igaz, hogy az az okuláré se illik neki valami helyesen. Török János uram meg váltig erősködött, hogy menjenek be isteni tisztelet után a paphoz, s hívják meg jószóval eljönne-e hozzájuk? Mert hiába, ez lenne a legjobb I A küldöttség simmegett-sümmögött, senki se mert Török János ellen szólni, csak Varga uram sodort egyet a bajszán: — Tán jó volna előbb a vásárosi káplánt is meghallgatni ? — Ejnye, de bele van komám ándorodva abba a káplánba! — dohogott vissza Török. Pedig hiába, az soha se oda, ahová ez a pap! — Majd meglátjuk, hogyha meghallgattuk azt is. Végezetre is a küldöttek nem mentek be a tisztelendő úrhoz, hanem elhatározták, hogy jövő vasárnap meghallgatják a vásárosi káplánt. — Hiába erőlködik Varga uram, szólt oda haragosan Török János a komájához azért mégis ez lesz a mi papunk! — Majd meglátjuk Török uram. Eljött a vasárnap. A darvasiak küldöttsége öt kocsival ment Vásárosra. Oda érve, tudakozódtak a káplán úr után, kiről mindenki csak jót mondott. Szelíd, jólelkű ember. Fiatal létére annyira megszerették a vásá- rosiak, hogy nemcsak saját hívei, de a másvallásúak is örömest jártak prédikációira. A beharangozásra tódultak a hívek a templomba. A darvasiak is elfoglalták helyeiket, s szívdobogva várták a fiatal lelkészt. Minden szem feléje irányult, mikor szép alakja a szószéken megjelent. Körültekintett hallgatóin, s mikor az idegen arcokat meglátta, szelid arca elkomolyult egy pillanatra, aztán buzgó fohásszal elkezdte beszédét. A lélek szólt belőle, s a szívből jött szó megtalálta a szíveket. Áhítattal lesték a hallgatók minden szavát, s mikor kimondta az Ament, Varga uram megbökte a szomszédját, s oda súgott neki: — Ugy-e, hogy ez lesz a mi papunk. Az helyeslőleg bólintott a fejével. Csak Török János rántott egyet a vállán, érezve, hogy le van győzve. Istentisztelet után a küldöttség megállott tanácskozni. Mivel mindenkinek tetszett a káplán, mindjárt, meg is akarták hívni, hogy jönne el hozzájuk lelkészüknek. Török János most már makacskodott, őneki bizony nem kell ilyen fiatal ember, kapnak ők idősebbet is! — De hát, az csak nem hiba, ha valaki fiatal, szólal fel Varga Mihály.
