Harangszó, 1912-1913

1913-02-02 / 15. szám

1913. február 2

HARANGSZÓ.

erőt állíthatnánk elő. Nem ez a földalatti gázgyártás volna-e az ideális állapot ? Megtakarítanánk a bányászás és szállítás költségét s a mellett sok-sok ezer embert szabadítanánk föl egy gyilkos és alacsony munka alól. Csak csövet kellene a földbe eresztenünk s rajta az izzó szénrétegek roppant gáztömegét elvezetnünk. A gázgépeket mindjárt az erőforrás mellett lehetne fölállítani s az előállított villámos áramot a szokásos módon elvezetni. Nem lenne többé szükség tárnákra, aknákra és alagutakra. Rengeteg munkát takarítanánk meg azzal, hogy nem kellene többé hulladékokat eltávolítani.

A fúrás és a gépek fölállítása aránylag kevésbe kerül. Ramsay tervei szerint a nagy csőben két kisebb cső vezetne le egymás mellett. Az egyik az égéshez szükséges levegőt szállítaná, a másik a vízgőzt. A vízgőz arra való, hogy az égésnél keletkezett szénoxid-gáz vízgázzá alakuljon át. A vízgázat ma is sok gázgyár állítja elő szénből s mint a közönséges széngázt ezt is világításra, meg fűtésre használják. Ennek az eljárásnak a külső nehézségei egyáltalán nem nagyok. A föld gyomrában villamossággal gyújtanák meg a szenet. A fúrólyuk nyílása közelében fölállított gázgépek lehetővé tennék, hogy a ki sem bányászott szén fűtőértékének 30 százalékát kihasználjuk. Más szavakkal: a szénből ma előállított erőmennyiséget megduplázhatnék. S ezáltal a villámos áram is valószínűleg annyira olcsó lenne, hogy alkalmazható volna olyan célokra is, melyekre eddig nagyon drága volt. További haszon volna, hogy a rosz- szabb minőségű vagy nem elég vastag szénrétegeket is értékesíteni lehetne ezen a módon.

Azt mondhatná valaki, hogy a kiégett széntömegek helyén földalatti üregek támadnának, ami a talaj be- süppedését vonja maga után. Hát ez igaz; de hiszen ugyanez történik a sóbányáknál is, mégsincs semmi baj, mert a talaj besüppedése rendesen igen hosszú idő alatt megy végbe.

A már meglévő szénbányák művelését azért nem kellene abbahagyni. A tengeri hajóknak továbbra is bányászott szénre lesz szükségük, ha ugyanis a villamos erő drótnélküli továbbítását addig föl nem találják, ami ma már szintén nem álom. Szóval most már csak az első kísérlet van hátra a tényleges gyakorlati kivihetőség szempontjából. Ramsay már ezt a kísérletet is bejelentette. Nem akarja,

hogy álomlátónak tartsák, aki csak tarka színekkel dolgozik. Be akarja bizonyítani, hogy az álmát meg is lehet valósítani.

Egy tudományos angol folyóirat közli, hogy Ramsay már meg is egyezett egy szénbányatulajdonossal, hogy ennek a telepein fogják kipróbálni a dolog lehetőségét. Ne lepjen ' meg tehát bennünket a hir, ha majd azt halljuk, hogy a föld széntelepeinek kiaknázása forradalmi átalakulás elé néz, s hogy ezzel szénéletünket néhány évszázaddal meghosszabí- tották.

A fertötelenített finánc.

Hiába, a finánc sehogysem tudott népszerűségig vergődni. Rajta marad a régelmult Bach-idők szomorú emléke, a melyről deresbajszu nagy darab magyarok mesélgetnek az unokáiknak. Pedig azóta megváltozott minden, még a fináncok neve is. Csak éppen a szolgálatuk nem, a mit pedig — bármilyen tisztességgel lássanak is el — nem tud megbocsátani nekik senki. Mert hát belekotor a tarisznyába, kiemeli a gondosan elpakolt verpelétit, megméri a sonkát, a kolbászt, megkotyogtatja a pálinkást! askát, sőt a vásárosholmi közül is kiszaglássza, a mi vámra megy. És mentői hivebben, igazabban, becsületesebben végzi hasznos munkáját, annál kevésbbé szereti a nép derék fia. Néha, nagynéha megesik, hogy valami bajba keveredik buzgósága mián, ilyenkor aztán van öröm Dávidnak városában. Egy ilyen história játszódott le a minap a fővárosban a külső váci vámnál. Méltósággal teljes hivatalos döcögőssel baktatott a város felé egy fertőtlenítő szekér. A szekér teli volt bútorral, háziszerrel, szóval egy fertőző betegségbe jutott szegény família mindenféle holmijával. A kocsi nem respektálta a sorompót, hanem folytatta hivatalos útját a fertőtlenítő intézet felé. A kocsis pipafüst mögül kárörvendezett a többi szekér sorsán, a melyek tartalmát buzgón kotorászta a finánc. A finánc látván, hogy a kocsi tovább döcög a vámnál, rákiáltott a kocsira:

— Állj 1

A kocsis megállította a szekeret.

— Mért ? — kérdezte egykedvűen.

— Mert én hivatalos személy vagyok!

— Hát én se vagyok kutyább 1

— Azt én nem tudom, — felelte

a finánc, aki egy uniformissal többnek érezte hivatalos voltát, — hanem én meg fogom vizsgálni a kocsit.

— Azt ugyan nem, mert tilos, fertőzött!

— Bánom is én! — vágott vissza a finánc és rendőrért ment. — A rendőr meghallgatván a panaszt, kijelentette, hogy a finánc közhivatalos személy, tehát joga van megvizsgálni a kocsit.

A finánc kinyitotta a kocsiajtót és egy negyed órai kotorászás után hivatalosan belegyintett a levegőbe:

— Mehet. ..

Most azonban a kocsison volt a hivataloskodás sora. Leugrott a bakról és keményen odaszólt a fináncnak:

— Tessék beszállani 1

— Megbolondult maga ?

A kocsis erre kiegyenesedett:

— Kikérem magamnak. Én is közhivatalos személy vagyok. Ez a holmi fertőzött. Aki hozzányúl, azt fertőtlenítjük. Ez szabály. Igaz e biztos úr ?

— Igaz, — felelte a rendőr és segített betuszkolni a fináncot a kocsiba. — A kocsis felült a bakra és meggyújtotta pipáját. Aztán odaszólt a rendőrnek:

— Hát mégis csak jó, hogy mi hivatalos emberek vagyunk 1

A lovak közé vágott, s a kocsi a beraktározott bútorral, finánccal nekirobogott a rázós útnak, a fertőtlenítő intézet felé.

119.

Hátra.

(A „ Christenbote*-ból.)

I. Napoleon egyszer egy felső skót ezred trombitását, kit a csatában elfogtak, magához hivatta, és mivel azt hallotta, hogy a felső skót ezre- deknek külön sajátszerü trombitajelei vannak, felhívta a foglyot, hogy azokat neki mutassa be. Ő vezényelt: „Rohamra!“, „Jobbra kanyarodj!“, „Balra kanyarodj!“, „Állj!“ és a trombitás mindannyiszor a megfelelő jelet fújta. Utoljára a császár azt vezényelte: „Hátra!“ A trombitás nem mozdult, és midőn a császár vezényszavát ismételte, trombitája akkor is néma maradt. „Miért nem fújod? „kérdé őt a császár.“ „Felség“, válaszolt a trombitás, „ezt a jelet mi nem ismerjük“.

Ez büszke és bátor szó volt, talán inkább büszke, mint igaz. Egy értelmes hadvezetőségnek sem lehet az a célja, hogy egy ezredet inkább egyenként darabokra koncoltasson és