Harangszó, 1911-1912
1912-10-13 / 35. szám
282. HARANGSZÖ. 1912. október l8. ságát, betegségét igenis összeköttetésbe hozzuk, igenis magyarázzuk azzal, hogy gyermekei nem keresztyének, hanem mohamedánusok. A népek és nemzetek története meggyőz arról, hogy államalkotó és államfen- tartó erő csak a kér. vallásban van. A keresztyén vallás, Jézus Krisztus vallása adja meg az egyes embernek azt a nagy belső erőt, amellyel mun- kálkodhatik úgy önmagának, valamint annak a társadalomnak, annak az országnak érdekében, amelynek körében él. — Országok jóléte, boldogsága csak az egyének, a haza polgárainak jólététől, boldogságától függ. A boldogságot minden ember vallásából meríti. Egészen bizonyos tehát, hogy míg a keresztyén országok fejlettsége, műveltsége, a tudomány, művészet, ipar és kereskedelem terén való elő- haladottsága az ő keresztyénségük- nek következménye, addig Törökország elmaradottsága, vagy mint mondani szokták, betegsége épen onnan van, hogy fiai nem keresztyének, hogy nem tudják kifejteni azt a belső, termékeny erőt, amit csak a keresztyénség, amit csak Jézus ad azoknak, akik ő benne hisznek és élnek. De mindezt nem lehet felhozni okul arra, hogy a keresztyén népek irtó hadat kezdjenek Törökország ellen. Nem lehet a háborúra okul felhozni még azt sem, hogy a török kormány a keresztyén alattvalókra nyomást gyakorol. Nem I A keresztyénség szelleme egészen mást parancsol! A keresztyén szellem, Jézus szava azt parancsolja: „Elmenvén tanítsatok minden népeket 1 “ Jézus és a keresztyénség tehát harcot hirdet, de nem öldöklő fegyverrel, géppuskával, ágyukkal és bombával, hanem az Igével. A keresztyénség harca a még most is mohamedán Törökország ellen csak a misszió lehet! Ennek a harcnak pedig nem drednótokkal kell bevenni a Dardanellákat, hanem a Jézus Krisztus nevével I A keresztyénség szelleme tehát igenis harcot hirdet az ozmán birodalom ellen, de ennek a harcnak eredménye nem a beteg Törökország kiszorítása Európából, azután megsemmisítése, hanem a beteg Törökország meggyógyítása, keresztyénné tétele. Mennyivel szebb volna, ha Olaszország, meg a többi keresztyén ellenei Törökországnak a misszió szent harcait vennék fel az ozmán birodalom ellen. Ebből a harcból azután ki kellene venni részét különösen Magyar- ország keresztyénségének, nemcsak azért, mert olyan közel van hozzánk, mert szomszédunk a török föld, hanem azért is, mert a török velünk rokon nép. De a keresztyénség is missziókat küld a pápuák meg a hottentották földére, és nem ismeri fel nagy hivatását a mohamedánizmussal szemben itt a közvetlen közelben ! De nem is lehet azt várni, míg a művelt keresztyén nemzeteknek minden gondját az képezi, hogy a ke- vésbbé művelt, elmaradott, gyenge népeket leigázzák. S nem lesz-e késő már a mohammedán misszió akkor, amikor a keresztyén név Mohamed híveit csak erőszakosságra, igaztalan- ságra emlékezteti ? Bizony a keresztyén államoknak az volna legszebb hivatásuk, hogy a világ elmaradott részeibe emberies gondolkozást, er- kölcsiséget és jólétet vigyenek. Csakhogy hogyan tegyék ezt azok a keresztyén államok, melyek maguk is állig fegyverkeznek s irtó véres háborúra minden pillanatban készen vannak ?1 Vajha siker koronázná azoknak az államféifiáknak fáradozását, kik a balkáni tűzvész elfojtásán fáradoznak! Vajha megértenék az emberek, hogy a keresztyén vallás humanizmusával örök szégyen a háború! A falu atyja.*) — Elbeszélés. — Irta: LAMPÉRTH GÉZA. A kisbereki akácfás temetőben egyszerű márvány-siremlék áll melynek egyik oldalán ez a felírás olvasható: „A FALU ATYJÁNAK hálás emlékezetül állították a kisberekiek.“ Mikor egyszer arra vitt az utam, szemembe tűnt ez a különös felírás. — No, ilyent sem láttam még falusi temetőben. Ennek bizonyosan valami érdekes története lesz, — gondoltam magamban és nyomban elhatároztam, hogy utána kérdezősködöm a dolognak. Meghatott szívvel hallottam aztán a kisbereki öreg emberektől az egyszerű márvány-emlék történetét és érdekesnek s érdemesnek Ítéltem arra, hogy feljegyezzem az utókor számára. * Egy enyhe, szép tavaszi napon, mikor mély téli álmából ébredezett már a határ, vidáman daloltak a *) Mutató az 1913-ik évi Luther-Naptár- ból. madarak, melegen ragyogott alá az égről a bimbófakasztó napsugár, hirtelen nagy szomorúság árnyéka borúit Kisbérek községre. Megdöbbentő hir járt szájról-szájra a falúban. .. A szomorú hirt először az iskolás gyerekek vitték szét a kis szalmatetős házakba, melyeken első pillanatra meglátszik, hogy egyszerű, de jóra- való szorgalmas és elégedett magyar emberek a lakói. Mindenik ház fala tiszta fehérre van meszelve, az ablakok előtt kis virágos kertek — a legtöbb ablakban mosolygó muskátli virág — s az utca során végig szépen gondozott akácfák vannak. A kapubálvány ott áll ugyan minden ház előtt, de rácsos kapónál jobb, erősebb őrálló a becsületesség és az igazlelküség. Már pedig Kisbérekben becsületesek és igazlelküek az emberek. Egyik sem akarja a felebarátja kárát, romlását, sőt aki hol teheti, segítségére védelmére siet annak, aki bajba, szükségbe jutott. A legöregebb emberek sem emlékeznek arra, hogy — a mi más helyen, sajnos, oly gyakran előfordul — valami gaztett, rablás, gyilkolás vagy gyújtogatás történt volna a faluban. A kisberekiek miatt ugyan bátran bezárhatnák a bíróságok és a börtönök ajtaját. A falú közepén szép tágas térségen áll a sudártornyú templom, mindjárt mellette az iskola. Mindakettőt a maguk emberségéből építették és a maguk erejéből, buzgóságából tartják fenn a kisberekiek. Az említett szép tavaszi napon is, mint rendesen, reggel nyolc órakor ebbe az iskolába sereglettek a kisbereki gyerekek, könyvekkel, irkákkal, palatáblákkal a hónuk alatt, hogy folytassák a tegnapi abbanhagyott tanulást. Hogy megint előbbre haladjanak egy lépéssel az ösmeretekben, melyekre manapság már a legegyszerűbb embernek is szüksége van. Olyan a tudomány az ember lelkének, mint a fonnyadó virágnak a harmat, kiszáradt, eltikkadt mezőnek a langyos permeteg. Élet, termékenység, áldás fakad a nyomában. Az iskola ajtajában a máskor mindig oly vidám, nyájas Julcsa kisasz- szony most szomorúan, kisirt szemmel, lehorgasztott fejjel fogadta a zajongó apró népet. — Csitt, kis csibéim! — szólt hozzájuk bánatos hangon. — Menjetek csak szépen haza, ma nem lesz iskola. Na, lett erre nagy riadalom I „Menjetek haza ........ nem lesz
