Harangszó, 1911-1912

1912-06-23 / 27. szám

222 HARANGSZÓ. 1912, június 23 lünk oda vezetik a vasutat, ahol fal­vak és városok vannak, Amerikában pedig a kész vasút mellett épülnek a falvak. Persze ez nagy érdeke a vasút­társaságoknak és ezért mindent elkö­vetnek a telepítés érdekében. Idegene­ket toboroznak össze és velük irtatják az erdőket és tétetik termékennyé a földeket. Azt úgy sem tudja egyik sem kivárni, mig a vad területet termé­kennyé teszi, hanem megszökik, ott­hagyva pénzét és egészségét. A meg­kezdett utón azonban már könnyeb­ben boldogul az utód, aki rendszerint már nem idegen, hanem amerikai. Különösen, ha a föld már eléggé elő van készítve a mezőgazdasági műve­lésre, akkor biztos, hogy többé ide­gen nem kapja meg. Mert Amerikában az idegen ember csak úttörőnek jó I Az egyház köréből. Egyházkerületi gyűlés. A dunántúli evang. egyházkerület junius 6-án rend­kívüli közgyűlést tartott Szombathe­lyen Gyurátz Ferenc püspök és Hra- bovszky István legidősebb egyház- megyei felügyelő elnöklete mellett. A közgyűlést megelőző istentiszteleten Bognár Endre egyházker. főjegyző újította fel Véssey Sándor egyházker. felügyelő emlékét, magas szárnyalású beszédben méltatván az elhunyt világi vezér közéleti munkálkodását és em­beri erényeit. A kér. közgyűlésen Gyurátz Ferenc püspök mutatott rá Véssey Sándor maradandó érdemeire, mire a közgyűlés emlékét jegyző­könyvében megörökítette. Az uj egy­házkerületi felügyelőre julius 1 -ig ad­ják le a gyülekezetek szavazataikat. A felügyelőválasztásnál nagy nevek szerepelnek: báró Láng Lajos egyet, gyámint. elnök, Berzsenyi Jenő, ki mint egyházkerületi gyámint. elnök éveken keresztül működött, Hering Zsigmond pénzügyi biz. elnök, báró Solymossy Ödön, dr. Ostffy Lajos orsz. képviselők. Az uj felügyelő be­iktatása Győrött, augusztus 28-án lesz. Halálozás. A soproni evang. főgim­náziumnak s vele együtt evang. egy­házunknak gyásza van. Nádassy Gyula főgimn. tanár hosszas szenvedés után 35 éves korában elhunyt. Tizenegy évig működött eredményesen az ev. tanügy szolgálatában. Áldott legyen emlékezete I A Protestáns Országos Árvaegylet saját árvaházában f. hó 18-án tartotta meg Lili. évi közgyűlését Kovácsy Sándor elnöklete alatt. A jelentésből, melyet Pálóczi Horváth Zoltán dr. titkár terjesztett elő, kiemeljük a kö­vetkezőket : Az egylet 187 árvagyer­mekre terjesztette ki védő és segítő karját; saját árvaházában 99, a rozs- nyói árvaházban 15, a torzsai evang. árvaházban 10 növendéket tartott és nevelt, 18 árvát pedig családoknál helyezett el; ezenkívül 45 árvát se­gélyezett 4560 kor. összeggel, akik közül 13 volt növendéknek nyújtott továbbképzésre segélyt. Az egylet vagyona 1.268,631 kor. Bevétele volt 171,565 kor., kiadása 83,000 kor. s- tőkésített 88,565 koronát. Adományok címén 19,338 kor. gyűlt be. A Protes­táns Bál 6644 koronát jövedelmezett az árvaház javára, a Protestáns Árva­házi Naptár pedig 1826 koronát. A közgyűlés végeztével néhai dr. Haub- ner Rezső volt soproni orvos emléké­nek szentelt az egylet ünnepet, aki­nek alapítványából évenkint 500 kor. jut az árvaegyletnek. Raffay Sándor lelkész tartott emlékbeszédet, amely­ben szépen jellemezte az örökhagyó emberszerető nagy lelkét. Különféle, tulnyomólag ev. egyházi célokra mint­egy 300,000 koronát juttatott az örök­hagyó, akinek édesatyja Haubner Máté superintendens volt. Csengey Gusztáv ünneplése. A ma­gyar irodalom s az evangélikus vallásos költészet tiszteletreméltó bajnokát, Csengey Gusztáv eperjesi theol. akad. tanárt meleg ünneplésben részesítette 50 éves írói jubileuma alkalmával az eperjesi belmissziói egyesület. Az ün­nepély számai nagyrészt az ünnepelt műveiből voltak összeállítva, ezzel is jelezve sokoldalúságát. Csengey köl­tészetének vallásos és hazafias jelentő­ségét Kozlay Kálmán theol. méltatta. Az ez alkalomra összeállított vegyes­kar pedig „A legfőbb vigasz“ című költeményét énekelte, melynek szép zenéjét Egyed Aladár theol. szerezte. Eljegyzés. Gömbös Sándor lévita tanító Fehérvárcsurgón eljegyezte Varga Jolán urleányt. A jó Isten áldja meg a szerető szívek szövetségkötését! Műkedvelői előadás. A vásárosmis- kei ev. ifjúság junius 16-án szépen sikerült műkedvelői előadást tartott, melyen Felhő Klári c. népszínművet mutatta be a nagyszámú közönség­nek. A tiszta jövedelmet az iskola­építési adósság törlesztésére fordítot­ták. Az előadás sikerét Sümeghy Ist­ván tanitó fáradhatatlan buzgósága biztosította. Kitüntetés. A király Horeczky Gyula csánigi (Vas megye) evang. tanítónak, vasmegyei kér. tüzrendészeti felügyelő­nek a koronás aranyérdemkeresztet adományozta. Szívből üdvözöljük a jeles, fáradhatatlan munkásságú ta­nítót ! Felhőszakadás. Óriási felhőszakadás pusztított junius 9-én a somogyme- gyei Surd községben. Háromszor meg­újuló felhőszakadás valósággal végig­söpörte a községet s különösen nagy károkat okozott az iskolaépítésnél s a tanítókertnél. A gyülekezetei annál érzékenyebben érinti a község pusztu­lása, mert most rendelt uj orgonát s a hiányzó 1500 koronát közadakozás­ból akarta összehozni. Jószívű föur. A fehércsurgói (So- mogy-megye) gyülekezetnek valóság­gal áldása gróf Károlyi József dr. orsz. képviselő, ki felülemelkedve a felekezeti elfogultság korlátain, nagy áldozatkészséggel támogatja az evang. gyülekezetei. A tanítólakás, kertkeri- tés, templomtér díszítés, mind az ő jószívűségét hirdeti. Legutóbb saját költségén renováltatta a templomot és iskolát, s a rozzant fatorony újra­építésére az összes tölgyfaanyagot odaajándékozta a gyülekezetnek. A jócselekedet önmagát .dicséri 1 Roth Henrik magyar evang. hittérítő ki­küldetési költségeinek fedezésére folytatólago­san adakoztak : Vili. kimutatás volt 1193 K 92 f. Azóta befolyt: Borjád: Hatz József tanító gyűjtése 28 K 02 f (és pedig a leány­gyülekezet offertóriuma 3.02 K, Schaden János 20 K, Kaippel J. és Hatz J. 2—2 K, Schnei­der Konrád családja 1 K); Kosek Laura Be- lovár 10 K. Szepesbéla: Ratzenberger Ferenc lelkész gyűjtése 36 K. Scholtz Aladár álli ta­nító Berencsváralja 1'50 K. Bonyhád: gyüle­kezeti pénztár 5 K, „D. K. B.“ 4 K, Greisi- ger Jakab Késmárk 10 K, Reich Mária Nagy-

Next

/
Thumbnails
Contents