Harangszó, 1911-1912

1912-06-09 / 26. szám

1912. június 0.

HARANGSZÓ.

haza. Egész éjjel lovon ült. Hajnalban szélnek eresztette. A szegény embernek ily passzióra akkor még nem tellett. De nem is lett volna tanácsos azon utazni. Könnyen a vesztére válhatott volna. Az üldözői elől már úgyis jól elkerült. Ezután már csak gyalog, uttalan utakon bujkálva boldogulhatott.

Haza érkezett. De a faluba nem ment be. Jól sejtette, üldözői másnapra már ott termettek. De hasztalan vártak reá. Egy hét múlva azután szép csöndesen odébb álltak.

Csengey az erdőbe vette magát. A hívei csakhamar megtudták s ellátták bőven mindennel. És éjjelen- kint lázas munka vette a kezdetét. Minden éjjel öt-hat férfi ment az erdőbe. Ásó, kapa volt náluk. Munkába fogtak. A Vágnak egyik meredek kiszögelésénél mély barlangot kezdtek ásni. Másnap mások folytatták. De csak mindig néhányan, nehogy gyanút keltsenek a faluban. Rövidesen elkészült a barlang. A hívek azután a barlangban megtalálták Csengeyt s általa a vigasztalást. És vasárnapon- kint délután csoportosan özönlöttek az erdőbe a hívek. A falubelieknek ez fel se tűnt. Hiszen kedves hely az erdő. Más hitüek is jártak oda. Ki szórakozni, ki fürödni, ki meg virágot szedni.

Csengey hívei azonban lelki vigaszért jártak ki. Imaházukat elvették a katholikusok. Nekik moccanni sem volt szabad. Még a kath templomot is látogatniuk kellett, nehogy gyanút keltsenek. Hát nem is keltettek jó ideig.

A második év tavaszán, amikor a gyöngyvirágok javában illatoztak, történt, hogy egy hitehagyott besúgta a falu plébánosának, hogy hol tartják áz eretnekek az összejöveteleiket.

Nosza, több sem kellett! Ment a staféta Kollonicshoz, aki akkoriban Bécsben sütkérezett az udvar fényében. Onnan lement a parancs Pozsonyba, ott a pribékek lóra pattantak s vágtattak Nemeskajal felé. Úgy intézték a dolgot, hogy éppen vasárnap virradóra értek az erdőbe. Ott elrejtőztek s várták a történenűőket.

Másnap, vasárnap délután szép, verőfényés idő volt. Az erdő tele volt néppel. Szedegették a sok gyöngyvirágot. Lent, a titkos barlangban meg a hívők serege az áhitat szárnyán emelkedett a magasságba. A föld mélyébe rejtőzött szívek sóhaja kitört a börtönből; levetették a föld porát s megtisztultan szállt az egekben trónoló Teremtőhöz.

Csengey beszélt. Éppen az Üdvözítő kínszenvedéseit ecsetelte. Azután az első keresztyénekét. És összehasonlította az övékét amazokéval. A könny kicsordult a szemekből. Nehéz sóhaj szakadt fel a mellekből. S az imára kulcsolt erős férfi kezek önkéntelenül is ökölbe szorultak.

Egyszerre éles fütty hangzott fel. Az őrtálló veszélyt jelzett. Az előbb még áhitatos arcok krétafehérré váltak. Ijedt tekintettel néztek a bejárat felé.

Ott meg már hangos szavak, szitkok hangzottak fel. Az őr dulakodott de egymaga gyenge volt. Elbukott. S nyomban rá fegyveres erővel törtek be a poroszlók, Csengey hóhérai.

Rettenetes ijedelem támadt. Az asz- szonyok rohantak kifelé. A férfiak közül is sokan. De azért öten ott maradtak.

A pribékek rájuk sem néztek. Nekik csak Csengey kellett. Ha azt elfogják, nyert ügyük lesz. Tudták, hogy ha elvész a pásztor, szétszéled a nyáj is.

Az pedig ott állott az oltár előtt. Azaz, hogy nem is volt oltár, csak egy leterített asztal. Rajta a keresztre feszített Üdvözítő. S mellette két oldalról egy-egy csokor gyöngyvirág.

A poroszlók meg akarták ragadni Csengeyt. Az ottmaradtak azonban közbevetették magukat.

Több sem kellett a vérengző vadaknak I Ádáz dűhvel támadták meg a fegyvertelen embereket. Vágták őket kegyetlenül. Az asztal felborult.

A kereszt leesett. A virágok meg szétszóródtak.

Csengey az emberei elé ugrott. A szent könyvet magasra emelte, azt hitte, akkor könyörülnek rajta. De mit törődtek azok a bibliával 1 Nem volt előttük semmi sem szent! Egyszerre lehanyatlott keze. Egy éles kard a szívét szúrta át. Lerogyott, s vonagló testére szelíden ráborultak a habfehér gyöngyvirágok.

Egy ismert s öt névtelen vértanúval több lett. Ott ásták el őket a pribékek egy fa tövében. A sírt a földdel egyenlővé taposták, hogy még csak nyomát se találják meg soha.

De hasztalan erőlködtek. A kegyelet megkereste, hol porlad a levita Csengey és a többi vértanú teste.

Kis halmot emeltek a sír fölé és a körülötte levő fákat kivágták. A természet is segítségükre sietett. A gyöngyvirágok kisarjadtak a síron, s évek múlva egész erdővé sűrűsödtek körülötte. A hívek meg kizarándokolnak a csöndes helyre s elmerengve

hallgatják, mit regélnek a csilingelő fehér csöngetyük gyöngyvirágos májusi napokon...

A levegő.

Irta: Dr. Kovácsics Sándor járásorvos.

III.

Kint a szabadban a szél, a növényzet élete folyton tisztítja, újítja a levegőt.

A lakószobák, műhelyek levegőjét már mesterségesen kell felfrissíteni. Ajtót, ablakot egészen ki kell időközönként tárni, hogy levegőhuzam támadjon, mert csak így újulhat meg az egész helyiség levegője. Különösen fontos ez oly termeknél, hol sokan vannak együtt: templom, iskola, tanácskozó termeknél. Sok helyen mégis azt látjuk, — különösen télen, — besározzák az ablakot, vánkost vagy homokot tesznek az ablak mellé, hogy a külső levegőt be ne eressze s a belsőt pedig visszatartsa. Maga a família pedig öregje-apraja a kályha melletti kuckóba húzódnak s szívják a meleg, de a kályhából kiáramló szénsavtól megrontott, mérgező levegőt.

Ablakot egy fél világért sem nyitnának, mert félnek a huzattól. Nincs az a betegség, melyet ne a „huzat“ okozna. A rheuma, a hurut, az in- fluenca, a sorvadás mind-mind a huzat bőségszarujából csöppen az emberi testbe. Pedig dehogy. A huzat tisztítja a levegőt, eltávolítja, ami benne ártalmas volt s helyébe oxigént hoz, mely kiküszöböli a vérből a bomlási termékeket s új életerőhöz juttatja a vért. Kiszámították, hogy egy embernek óránkint 2& köbméter levegőre van szüksége, hogy az a levegő jó, egészséges maradjon, hogy a szükséges oxigénnel bírjon. Ebből megérthetjük, hogy mily gyorsan fogyasztja az ember az oxigént s mily hamar megromlik a levegő tökéletlen szellőztetés mellett, különösen akkor, ha többen, sokan vannak az aránylag szűk teremben. Különös figyelem fordítandó az iskolák s a műhelyek levegőjére, mert az itt elkövetett hibák sok gyermeknek, munkásnak okozhat súlyos, maradandó betegséget. Mielőtt a fent említett léghuzam- nak tulajdonított betegségek okát kimutatták volna, a hideg, a „huzat“, a meghűlés volt az ok. Ma már ismeretes, hogy baktériumok azok, melyek ezeket a betegségeket okozzák, terjesztik; ennek dacára, a köz-