Harangszó, 1911-1912
1912-03-17 / 20. szám
158 helyesléssel fogadták. Ekkor az egyik asztal tetejére felpattanik egy magas, karcsú, sápadt arcú fiatalember, az egész ifjúságnak kedvence, egyik legnagyobb költőnk, Petőfi Sándor, s a lelkesedéstől lángoló arccal elszavalja „Nemzeti dal“-át. A tüzes szavalat hatása óriási volt. Az egész hallgatóság elragadtatva harsogta : A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. Íme! amit századok véres küzdelmei nem tudtak kivívni, meghozta egy rövid nap! Szabadság, testvériség, egyenlőség hangzott az országban ! A magyar nép századok óta először lélekzett ismét szabadon, s boldogan érezte a szabadság első perceit, öröm-mámorban úszott az ország, dagadó kebellel ujjongott a haza minden lakosa 1 S ez események bekövetkezésében nagy része volt a márciusi ifjúságnak. Március 15-ikén hullottak le nemzetünk bilincsei, ekkor ragyogott fel először a szabadság napja. Ezért ünnepeljük meg e napot 64 év óta, s ezért fogjuk megünnepelni mindig, mig csak egy magyar lakik e hazában. A nép ezrei csatlakoztak az ifjúsághoz, s hamar megvalósították a 12 pont egyikét: a sajtó felszabadítását. Azelőtt, ha valaki valamit ki akart nyomtatni, előre engedélyt kellett rá kérni. De ők ezt most nem követték, s a szabad sajtó első termékei a „Nemzeti dal“ s a 12 pont lettek, miket mohón olvasott mindenki. Délután a tömeg felvonult Budára, s Táncsics Mihályt, kit a hazafias és szabad szellemű irataiért bebörtönöztek, kiszabadította, s nagy lelkesedéssel hozta Pestre. Este a színházban magyar darabot adtak, s Petőfi „Talpra magyar“-ját szavalták. A szabadság mámorító szele csapott meg mindenkit; a haza- s szabadságszeretet tüze lobogott a szemekben, s e nap mindnyájan azzal a gondolattal tértek nyugalomra, hogy nagy idők küszöbén állunk, melyek a szegény magyar nép számára meg fogják hozni a rég óhajtott szabadságot. Míg Pesten ezek történtek, az országgyűlés Kossuth Lajos javaslatára elfogadta azokat a törvényeket, melyektől hazánk átalakulását, újjászervezését s egy szebb jövő felderítését várták. Külön küldöttség vitte fel őket Bécsbe, s április 11-ikén maga a kiHARANGSZÓ. rály adta át őket szentesítve a gyűlésnek. E törvények a nemzet kívánságainak, miket a „márciusi ifjak“ a 12 pontba foglaltak, nagy részét teljesítették, s a márciusi itjak által kivívott eredményeket hitelesítették: eltörölték a jobbágyságot, egyenlő lett minden ember, egyenlő terhekkel és jogokkal; a rendi országgyűlés helyébe, (hol eddig csak a nemesek vettek részt) a népképviseleti gyűlés lépett; a sajtó szabadságát kimondották; Magyar- országot Erdéllyel egyesítették, s a kormányzást felelős minisztériumra bízták. A lejtő vége. Elbeszélés. Irta : Madár Mátyás. Apró cseppekben szitál az eső. Alig tűnt le a nap a láthatáron, már is áthatlan setétség fekszi meg a falut. Az egymásután megvilágosodó ablakok, hosszú fénysugarakat vetnek a víztől, sártól csobogó utcára. Kihaltnak látszik a falu. Csak a „fele más zsidó“ kocsmájában hangos az élet. Hirtelen felnyílik az ajtó s a széles sugárban kivetődő fényességnél úgy tűnik fel, mintha valaki kirepülne az ajtón. A becsapódó ajtó után a setétség még áthatlanabb. Csak bizonytalan szuszogás, kászolódás hallatszik. „Hát — az áldóját — kidobtál Dolfi? Hát csak eddig a becsület? Nem voltam én jó embered mindég ? Megállj, megállj I megkeserüli ezt még valaki. Lesz még Csicsón búcsú !“ Hosszú, kétrét görbedt, bizonytalan lábon álló alak emelkedik fel a setéiben. Ocsmányul káromkodik, köpködi az akaratlan repülés következtében szájába vágódott sarat. Tántorogva néhányat lép a becsukott ajtó felé, fenyegetőleg rázva öklét. De mint akinek elég volt a szokatlan vendégszeretetből, végre elfordul s falu hosszat dülöngözve megindul. — Repedt fazékhoz hasonló hangon rákezd az ismert nótára; Ez az utca nem szűk, csaK szoros, Nem vagyok én részeg, csak boros. Nem vagyok én részeg, csak a lépést cifrázom, Mert az nekem régi szokásom. — „Egye meg a fene a szokásodat Miska! Az vitte el a fertályodat, lovadat, tehenedet. Már a macska is megszökött a házadból, mert nem talált egeret.“ 1912. március 1?. — „Maga az Imre bátyám ? Adjon Isten jó estét I Hej ? sohase halunk meg I“ — „Neked talán jó este, de otthon a szegény asszony meg a gyerekek nyomorognak, rongyoskodnak. Szomorúság az ebédjük, bánat a vacsorájuk, siralom az imádságuk. Megiszod mindenedet, még a testedet, lelkedet is.“ — „Talán azt gondolja Imre bátyám, hogy én részeg vagyok? Nem ittam én még ma sem. Dehogy ittam, csak a Kósa Józsi kínált meg egyetlen egyszer.“ — „Meg magad ittál, mig csak az utolsó fillér is le nem ment a garatodon s mig rendes szokás szerint ki nem dobtak.“ — „Kidobtak!?-Engem!? Engem!? Még nem született meg az az ember, aki engem nemes Kátai Milhályt kidobjon ! “ — „Miska maradsz te halálos hótig, csak az a kár, hogy már régen hátára nem vett a Szentmihály lova.“ — „Mit...? Engem...! ? Aki áldója van, mindég vagyok olyan ember mint Imre bátyám! Az én apám nemes ember volt, a magáé meg csak paraszt.* Józan Imre alakja már régen eltűnt a setétben, mikor Kátai Miska még mindég a mellét verte s hangos káromkodások közt bizonyítgatta, hogy nálánál különb ember nincs az egész faluban. Senki sem mondott neki ellen. Végre ismét előkerült a nótás kedve. Tántorgó lépéseivel verve hozzá a taktust, inkább dödögte, mint dalolta: Eltörött a hegedűm, nem akar szólani .... Brrr! hangzott majdnem közvetlen mellette valami szokatan beregő, csúfolódó hang. Dühösen ugrik feléje Miska. Brrr! Brrr! hangzik jobbról is, balról is. A részeg ember nagyot lódul, hogy a csufolódök közül egyet elkaphasson. Egyet botlik s loccsanva végig terül az utca sarában, mig egy csapat gyermek berregve, csufolódva fut tovább. — „Megálljatok, tudom kik vagytok, majd elbánok veletek! Hát erre tanít az a gazember apátok ? Ezt tanuljátok az iskolában ? Majd én megtanitlak benneteket becsületre.“ Feltápászkodva, nagyokat fuj, mint akinek dühe tetőpontra hágott. Feledve a nóta, csak fogait csikorgatja. — „Imádkozz asszony 1... Imádkozz Zsófi I összetiprom a te kölykeidet
